koronavírus
Önkéntes karanténba vonul Trócsányi László is
Trócsányi László egykori igazságügy miniszter, a kormánypártok EP képviselője közösségi oldalán osztotta meg a követőivel, hogy önkéntes karanténba vonul a koronavírus-járvány miatt, ugyanis korábban a Szegedi Tudományegyetem rektorával koszorúzott, akiről időközben kiderült pozitív lett a vírustesztje.Magyar György balliberális rémhírterjesztő galerije is uszította az ellenzéket a kormány ellen
A nemzeti egység megteremtésének legnagyobb kerékkötői, mások mellett a börtönbizniszben érdekelt Magyar György ügyvéd, valamint Bárándy Péter, Lattmann Tamás és Szalai Kriszta művésznő is hergelte az ellenzéki politikusokat a mai parlamenti szavazás előtt, hogy akadályozzák meg a veszélyhelyzet magyarországi meghosszabbítását. Tiltakozunk a felhatalmazási törvény elfogadása ellen! - címmel indítottak kampányt hírhedt, és kevésbé ismert balliberális megmondóemberek, amelynek célja, hogy a kormány ne kapjon további felhatalmazást a válsághelyzet eredményes kezelésére. Ugyanakkor az alkotmányos puccsot, Orbán Viktor királlyá koronázását, túlhatalmi törvényt harsogók gyülekezete alapvetően egy dologtól tart, és folyamatosan le is buktatják magukat. Attól rettegnek, hogy blőd hazugságaiknak, rémhírterjesztéseiknek gátat szabnak és nem hiszterizálhatják tovább a nyugalomra váró közéletet...A Reuters szerint a magyarok is fegyverkeznek a koronavírus miatt
Minden fegyvert megvesznek a magyarok, amihez nem kell engedély – írta meg a hvg.hu. A lap szerint ezt a Reuters hírügynökségnek nyilatkozta egy budapesti fegyverbolt tulajdonosa, akivel tudósítóik Budapesten, egy külvárosi bevásárlóközpont egyik üzlete előtt elegyedtek szóba, de beszéltek a sorban állókkal is.Védőmaszkokat vásárolnak, varratnak vidéki önkormányzatok, segítenek a rászorulóknak
Védőmaszkok beszerzéséről intézkednek több városban, hogy elláthassák a helybélieket, van, ahol szállodákat ajánlanak fel a házi karanténba vonulóknak. Több önkormányzat igyekszik segíteni a rászorulóknak segélyalapok létrehozásával, bérlakások lakbérének átmeneti elengedésével, tartós élelmiszerekkel, tisztítószerekkel, illetve a szociális támogatások igénylésének megkönnyítésével.Trump elrendelte a Nemzeti Gárda bevetését a járványhelyzet miatt
Donald Trump amerikai elnök elrendelte a Nemzeti Gárda bevetését az új típusú koronavírus által leginkább sújtott három tagállamban, Washingtonban, Kaliforniában és New Yorkban.Újabb halálos áldozata van a koronavírusnak hazánkban
A koronavirus.gov.hu adatai alapján egy 80 éves idős férfi a magyarországi koronavírus-járvány nyolcadik áldozata. Ezzel egy időben tovább nőtt a gyógyultak száma is, akik immár 21-en vannak.Nemcsak idősekkel, hanem kisiskolásokkal is érintkezett a fertőzött területről hazatért momentumos
Nemcsak időseket, hanem kisiskolásokat is veszélyeztetett Bodrozsán Alexandra, a Momentum polihisztora, aki azután kezdett hiperaktív közéleti tevékenységbe, hogy társaival együtt Brüsszelben nem engedték be őket az EP egyik rendezvényére március elején, mondván ott már akkor meghaladta az ötvenet a koronavírussal megfertőzött emberek száma. Két nappal később a politikusnő már egy kecskeméti iskolában járt egy gyermekszínjátszó találkozón, miközben a járvány miatt idősek ellátását, és meglátogatásukat kezdte szervezni. Arra egyelőre nincs adat, hogy Bodrozsán Alexandra megvizsgáltatta-e magát, az viszont tény, hogy a leginkább veszélyeztetett idősekkel ment koszorúzni március 15-én, holott a veszélyhelyzet miatt országszerte elmaradtak az ünnepségek. Pikáns körülmény, hogy a képviselőnő ugyancsak március 15-én közzétett ajánlásával arra buzdít mindenkit, hogy maradjon otthon. A jelek szerint a Momentumnál bevett gyakorlat lehet a fentiekhez hasonló, felelős viselkedés: ahogy azt a PestiSrácok.hu elsőként megírta, Barnabás István momentumos önkormányzati képviselő olaszországi magánútja után senkinek sem jelezte, hogy a koronavírus európai gócpontjának számító országban járt, majd mintha mi sem történt volna, részt vett az önkormányzat munkájában.Negatív Angela Merkel első koronavírus-tesztje
Negatív Angela Merkel német kancellár első koronavírus-tesztje, szervezetében nem mutatták ki a kórokozót - közölte hétfőn Berlinben a szövetségi kormány szóvivője.Orbán: az ellenzék nélkül is megoldjuk a válságot
Ha az ellenzéki képviselők nem szavazzák meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását, nélkülük is meg fogjuk oldani a válságot - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, a napirend előtti felszólalására érkezett frakcióválaszokra reagálva.Ajánljuk még

















