koronavírus
Fertőtlenítő és tartósélelmiszer is bőven van, felesleges pánikolni és felhalmozni
Mivel a lakosság már korábban felkészülhetett, nem okozott különösebb sokkhatást a kereskedelemben a koronavírus magyarországi megjelenésének bejelentése – jelezte a Magyar Nemzetnek az Országos Kereskedelmi Szövetség a pénteki lapszámban megjelent cikk szerint.Az iráni diák barátnője a negyedik koronavírusos beteg Magyarországon
Diagnosztizálták a negyedik koronavírusos fertőzöttet Magyarországon – jelentették be a koronavirus.gov.hu oldalon csütörtökön késő este. A beteg a már ugyancsak koronavírussal diagnosztizált egyik iráni diák iráni barátnője.Szijjártó: Karanténintézkedés alá került egy magyar állampolgár Brazíliában
Koronavírussal fertőzött magyar állampolgár áll karanténintézkedés alatt Brazíliában – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Facebook közösségi portálon közzétett videójában.Japán turistákat szállítottak a Szent László Kórházba, egy debreceni férfi pozitív tesztet produkált
Tizenöt japán turistát szállított a mentőszolgálat a budapesti Kálvin térről a Szent László Kórházba koronavírus-fertőzés gyanújával. Valamennyien köhögnek, de mindannyian jó fizikai állapotban vannak – olvasható a koronavirus.gov.hu-n. Egy Milánóban dolgozó debreceni férfi koronavírus-tesztje viszont pozitív lett – írta a honlap.Kiürítik a szenteltvíztartókat a magyarországi templomokban a koronavírus miatt
Elrendelte a szenteltvíztartók kiürítését a templomokban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK). A koronavírus-fertőzés megelőzésére hozott intézkedésekről csütörtökön tájékoztatta a püspökök testülete az MTI-t.Róma belvárosából eltűntek a koronavírus miatt a turisták, a stadionokban "néma" meccsekre készülnek
A római Navona tér presszóteraszai üresek, miközben a taxiállomások tele vannak kocsikkal a Covid19-fertőzés okozta félelmek miatt. Az országos óvintézkedések első napján Olaszország attól tart, hogy a járványhelyzet még hetekig eltarthat. A római belvárosi presszók és éttermek pincérei csütörtökön úgy nyilatkoztak az MTI-nek: számításaik szerint máris hetven százalékkal visszaesett a forgalom.Koronavírus – Keddig döntenek a március 15-i ünnepségekről – A védekezésnek nem lesz anyagi akadálya (frissítve)
Emelkedett a koronavírus miatt karanténba került emberek száma – erről sajtótájékoztatón számoltak be. A tájékoztatás szerint jelenleg 24 embert tartanak elkülönítve a koronavírus gyanúja miatt. Csütörtökön délután tartotta szokásos, koronavírussal összefüggő sajtótájékoztatóját az Operatív Törzs; ezen Orbán Viktor miniszterelnök Kásler Miklós EMMI-miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter is jelen volt. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a március 15-i ünnepség megtartásáról keddig hoznak döntést majd.Koronavírus – Kerülni kell a készpénzt, inkább kártyával fizessünk
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a koronavírus napokig életben tud maradni a bankjegyek felületén, ezért azt javasolják, hogy a készpénz helyett a közeljövőben mindenki használja inkább a bankkártyát, ha lehetősége van rá.Niedermüllerék kézfertőtlenítővel és kommunikációval veszik fel a küzdelmet a koronavírus ellen
Sajtótájékoztatót tartott ma a VII. kerületi önkormányzat és Oláh Lajos, a kerület országgyűlési képviselője, amely során beszámoltak a került által végrehajtott rendkívüli intézkedésekről és felkérték a kormányt, hogy a koronavirus.gov.hu oldalnak készítsék el az angol nyelvű változatát, továbbá angol nyelvű telefonos ügyfélszolgálatot is szeretnének. Zavar az erőben, hogy míg a Demokratikus Koalíció országos szinten 24 milliárdot szeretne kormányzati kommunikáció helyett a „koronavírus elleni védekezésre” fordítani, addig az általuk irányított kerületben a védekezést elsősorban kommunikációs fronton képzelték el.Ajánljuk még

















