koronavírus
Koronavírus – Az infektológus szerint enyhe tünetei vannak az iráni diákoknak
Enyhe tünetei vannak annak a Magyarországon tanuló két iráni diáknak, akinél kimutatták a koronavírust. Lázuk nincs, kivizsgálásuk zajlik – mondta Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa csütörtök reggel, az M1 aktuális csatornán.Szlovéniában is megjelent a koronavírus
Szlovéniában is megjelent az új koronavírus: egy ember esetében az egészségügyi hatóságok megerősítették a fertőzöttséget – közölte az ügyvezető kormány.A mozikat és a színházakat is bezárják egész Olaszországban a koronavírus miatt
Egész Olaszországban felfüggesztik a csoportos és tömeges eseményeket, bezárják a mozikat és a színházakat, a templomok nyitvatartásáról az egyház dönt. A Covid-19 fertőzés teremtette rendkívüli helyzetben rendkívüli intézkedésekre van szükség – jelentette ki Giuseppe Conte kormányfő az olaszokhoz intézett televíziós üzenetében szerda este.Fürdőben, patikában és romkocsmában is jártak a fertőzött diáklányok Budapesten
A vírus bekerült a visegrádi négyek területére, ezért ezek az államok egységesen lépnek fel a koronavírus-járvánnyal szemben a jövőben – jelentették be szerdán a térség miniszterelnökei a prágai csúcstalálkozójuk után. Orbán Viktor kijelentette, hogy összehangolták a kormányok tevékenységét népegészségügyi téren, és hogy Magyarországon folyamatosak a szűrések és az ellenőrzések.Két koronavírussal fertőzött beteg van Magyarországon (videó)
Két iráni állampolgárról derült ki, hogy koronavírussal fertőzöttek. Mindketten itt tanuló diákok, akiknek a vírustesztje pozitív lett – minderről rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be szerda délután Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője, és Szlávik János, a Szent László Kórház osztályvezető főorvosa.Kormányzati honlap tájékoztat a koronavírusról
Szerda délben elindult a koronavírussal kapcsolatos összes fontos, hiteles információt csokorba szedő tájékoztató kormányzati honlap. Emellett a hivatalos Facebook-oldalon is folyamatosan közlik az összes lényeges információt a járványról, és a megelőzést szolgáló intézkedésekről is olvashatnak az oldal látogatói.Néha megérkezik az ellenzék a valóságba: már jónak tartják a határkerítést
Az illegális migrációs helyzetről és a koronavírusról is tájékozódott szerdai zárt ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága – közölte az ülés utáni sajtótájékoztatón Stummer János, a testület jobbikos elnöke. Halász János, a bizottság fideszes alelnöke hangsúlyozta, hogy veszélyt jelent Magyarországra az új migránsáradat. Az LMP-s Ungár Péter az EU Törökországgal kötött megállapodásának visszaállítását sürgette.Leállítják a tanítást egész Olaszországban a koronavírus-járvány miatt
Az olaszokat arra figyelmeztették, hogy minél kevesebb emberrel találkozzanak, egy méteres távolságot tartsanak egymástól, ne fogjanak kezet, ne csókkal köszöntsék egymást. A tervezett szigorítások között szerepel a tanítás leállítása is az egész országban. Az intézmények március közepéig zárva lesznek – értesült az olasz sajtó szerdán. Az oktatásügyi miniszter úgy nyilatkozott: a következő órákban hozzák meg a végleges döntést.Ajánljuk még
















