korrupció
Évi félmillió eurós fizetésért dolgozhat Kaliforniában Sebastian Kurz
Február elején kezdi meg új munkáját egy globális vállalatnál a Szilícium-völgyben. A szerződést már aláírták, és az elkötelezettséget hamarosan nyilvánosságra kell hozni – számolt be a Kronen Zeitung a lemondatott Sebastian Kurz volt osztrák kancellár jövőjéről. A volt kormányfő ellen nem sokkal azután hoztak fel azóta bizonyítatlan korrupciós vádakat, hogy nyíltan kiállt a tömeges bevándorlás ellen és a magyar migrációs politika mellett.Kiderült, ki leplezte le Karácsonyékat, vallomást tesz a Városháza-ügy koronatanúja (Frissítve!)
Bodnár Dezső az az ismeretlen tanú, aki közjegyző előtt vállalta vallomását a Városháza-ügyben, és aki több súlyos állítást megfogalmazott a főváros vezetésével kapcsolatban. A Városháza eladását vizsgáló bizottság mai ülésén megjelent, és ismertette vallomását a bizottság tagjaival. A korábbi Wallis-os Bodnár onnan lehet ismerős, hogy egy korábbi leleplező hangfelvételen Gansperger Gyula baloldali üzletember a bizalmasával, Bodnár Dezsővel és egy befektetővel folytat megdöbbentő tárgyalást, amelyben részletekbe menően leírják a fővárosi korrupciós modell és a jutalékos rendszer működését. Bodnár feltűnése egyébként azért is különösen pikáns, mert Karácsony Gergelyről megint kiderült, hogy mellébeszélt és terelt, hiszen mellé lőtt annak tekintetében, hogy ki nyilatkozott. Részletek ma este 19 órakor a Pesti Tv Pesti Riporter című műsorában.A Transparency nevű Soros-helyőrségnél természetesen nem volt és most sincs napirenden a Városháza-ügy
A nyomozóhatóságok vizsgálódnak, a rendőrség már házkutatást is tartott a Városháza-ügyben, a "korrupcióvadász" Transparency International magyarországi kirendeltsége mégsem érzi úgy, hogy bármi gyanús lenne Karácsony Gergely és gárdájának tevékenysége környékén...Fidesz: Cseh Katalin mikor mond le EP-képviselői mandátumáról korrupciós botránya miatt?
A Fidesz arra vár választ Cseh Katalintól, a Momentum európai parlamenti (EP) képviselőjétől, hogy mikor fog végre lemondani mantádumáról korrupciós botránya miatt. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai videonyilatkozatában azt mondta: hónapok óta tudható, hogy Cseh Katalin és családjának cégei EU-s pénzek visszaélésszerű felhasználásával kerültek összefüggésbe.Az igazi vörös logika: szavakban zöldítenek, a valóságban pusztítják a környezetet és csak a pénz számít
Környezetünk védelme nemcsak fontos, elengedhetetlen is, azonban a jelenlegi baloldal számára csupán egy üres kampányszlogen, amely kimerül abban, hogy mobilerdővel furikáznak, klímavészhelyzetet hirdetnek, miközben értelmetlen lezárásokkal növelik a gépkocsiforgalmat és légszennyezettséget a fővárosban, ráadásul fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent a valódi zöldpolitika. Ahogy ezt már többször is rögzítettük, a nemzetközi és a magyar baloldal kívülről zöld, belülről vörös, és amit most kínálnak, ugyanolyan üres és semmitmondó, mint az eddigi teljesítményük, sőt annál veszélyesebb. A teljes kiüresedés és a komcsi mantrák életidegensége már egyre kevesebb embert érdekelt a közelmúltban, halódott az eszme, de ekkor jött a ZÖLD jelige, a megmentő szlogen, amelyet már rövid idő alatt kezdenek leharcolni és elhasználni, teljesen kiüresíteni. Hogy mit jelent akkor a baloldalnak a zöldpolitika? Azt igen jól megmutatja a Mocsárosdűlő esete Óbudán, ahol a volt MSZP-s, jelenleg DK-s polgármester, Kiss László az Anonymus-felvételek alapján gondolkodás nélkül feláldozta a hatalmas zöldterületet egy kis pénz érdekében. A folyamatos csúsztatások, kerületrombolás nagymestere vélhetően most is tagadni fog, mi azonban már ismerjük a túléléséért küzdő zöld vörös hadsereg trükkjeit és nem hiszünk nekik. Ezek az emberek nemcsak tehetetlenek a környezetvédelem ügyében, hanem károsak is a bolygónkra.Exrendőrökből és ejtőernyős elvtársakból álló, leszerepelt végrehajtói klikk borította a Völner-ügyet
A bírósági végrehajtóknál uralkodó tarthatatlan állapotokra is rávilágít az Igazságügyi Minisztérium vesztegetési gyanúba keveredett és ma lemondott államtitkárának, Völner Pálnak az ügye. A Magyar Bírósági Végrehajtói Karnál belháború alakult ki, miután a kormány kezdeményezésére jogi diplomához kötötték a tevékenység végzését. Ezt a PestiSrácok.hu információi szerint egy zömében volt rendőrökből álló végrehajtói klikk erősen sérelmezte, ők ugyanis a rendelkezésre álló öt év alatt képtelenek voltak megszerezni a diplomát és most búcsúzniuk kell a mesés jövedelemet hozó, kétes hírű hivataluktól. Alábbi írásunkban erről is közlünk részleteket, ahogy arról is, hogy a végrehajtók, közjegyzők, követeléskezelők sok esetben súlyos törvénytelenségek árán szerzik meg más emberek lakásait, egyéb javait. Völner Pál esete – ha alapos a gyanú, ha nem – azt is megmutatja, hogy az eddigi szigorításokon túl volna még mit tenni a végrehajtók és szövetségeseik tevékenységének szabályozásában.Már a pályáztatás előtt döntöttek a Kelenföld Városközpont sorsáról?
Információink szerint az Óbuda Group nevű tervező, mérnöki szolgáltató és projektmenedzsment vállalat máris megkezdte a Kelenföld Városközpont épületének helyére tervezett kilencemeletes toronyház tervezését. A jelenlegi épület eladására kiírt pályázat körül hetek óta áll a bál, az üzlethelyiségek bérlői és a helyi lakosok tiltakoznak ellene, a XI. kerület vezetése pedig kerüli velük a nyílt párbeszédet, mellébeszél és hitegeti őket, de csakis szóban. Írásba adni semmit sem hajlandó. Úgy látszik, nem ok nélkül. László Imre kerületi polgármester ismeretlen okból tartja a hátát a jutalékosztogatásról elhíresült Fővárosi Önkormányzat legújabb ingatlaneladási bulijáért.Tarlós István helyretette a korrupciót kereső fővárosi vizsgálóbizottság pimasz elnökét
A fővárosi korrupciógyanús ügyek miatt vizsgálóbizottságot hozott létre a Fővárosi Önkormányzat. A testület többek között az elektronikus jegyrendszer ügyét is vizsgálja. A volt főpolgármester, Tarlós István pénteken eleget tett a bizotságot vezető Havasi Gábor meghívásának, aki feltehetőn utólag már bánja, hogy Tarlóst akarta kényes helyzetbe hozni, ugyanis a volt főpolgármester keményen helyretette a szemtelenkedő Havasit – számolt be a történtekről a Mandiner.Barabás Richárd már Anonymus előtt kikotyogta a Városháza-mutyi részleteit? (Videó!)
Anonymus pénteken újabb hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amelyen Gansperger Gyula és társai arról beszélnek, hogy a Városháza eladásáról szóló kiírást személyre fogják szabni a haveri vevőnek, ennek előkészítéseképpen pedig a Tétényi úti piac lesz az első, amit „megcsinálnak”. A hangfelvételen elhangzó „tesztmutyi” azonban már korábban is felvetődött: éppen egy héttel az Anonymus-féle felvétel előtt a Pesti Riporter interjút készített Barabás Richárddal, Újbuda alpolgármesterével, aki egyben Karácsony pártjának a szóvivője is, amelyben egy furcsa megjegyzést tett, „tesztelésnek” nevezve a Tétényi úti piacra kiírt pályázatot, és amelynek kapcsán egyébként maga is megerősítette, hogy a Fővárosi Önkormányzat volt az ötletgazda.Ajánljuk még

















