korrupció
Joe Biden fiának korrupciós ügyei lassan elérik a liberális sajtó ingerküszöbét is, sőt, az is kiderült, hogy köze van az amerikaiak által pénzelt ukrajnai biolaborokhoz
Igencsak rájár a rúd Joe Biden fiára: a napokban a New York Post nyilvánosságra hozta Hunter Biden egyes e-mailjeit az ukrajnai Burisma nevű energetikai céggel tartott kapcsolatáról. A Burisma Holdings 2002 óta működik az ukrán földgázpiacon és Ukrajna egyik legnagyobb magán földgáztermelője. A tulajdonosa Mikola Zlocsevszkij ukrán oligarcha. Hunter 2014-től lett a Burisma igazgatótanácsának tagja, havi ötvenezer dolláros javadalmazásért, minden cégvezetési tapasztalat nélkül. Viszont ennyi pénzt bőven megérte a cégnek, mert összehozta az apukáját – aki akkor Obama alatt az Egyesült Államok alelnöke volt – a Burisma vezérkarával.A Zuschlag-körtől a svájci fiókcégekig – Kicsoda Arató Gergely? (Videóval)
Dobrev Klára egykori iskolatársa – és állítólag korrepetálója – volt, majd Zuschlag János közvetlen körébe került az MSZP akkori államtitkára, Arató Gergely, aki most a DK szóvivőjeként indul a budapesti 9. országos egyéni választókerületben. Teszi ezt gyáli lakhelyéről, vagyis önmagára már biztosan nem szavazhat le, hiszen az ő lakóhelyének jelöltje a helyi DK egyik politikusával összeverekedő Fricsovszky-Tóth Péter, akivel lehetnek közös témáik. Például a homályos cégügyletekről, amelyeknek közelében Arató már régóta jártas: a Zuschlag-ügy tanúvallomásai szerint az ő szobájában is hamisítottak iratokat, de a képviselői iroda azóta is kulcskérdés a DK szóvivőjének életében, aki emellett a párt alapítványának kuratóriumi elnöke is. Ahogy a közpénzből bérelt iroda történetesen az alapítvány székhelye is, amelyet 2014 óta összesen 144 millió forintból bérelt Arató, és amelynek bérbeadója egy svájci cég, élén egy osztrák nővel, aki összesen 20 hazai építőipari és ingatlankezelő vállalat mellett számos külföldi (Luxemburg, Ausztria, Németország, Csehország, Horvátország) cég vezető tisztségviselőjeként is szerepel. Természetesen a múltbeli kihágások újbóli felmerülése nem zavarja különösebben Aratót és hasonlóan nagyvonalúan gondol másokra is. Hiába vélekedett úgy néhány éve, hogy „az ellenfeleiket a Dunába küldő” Jobbikkal nem lehet tárgyalni, ma már vígan ölelkezik Jakab Péterrel, ha a kampány így kívánja meg. Mára ugyanis Arató „nem hiszi”, hogy a Jobbik náci lenne, pedig régen tudta is ezt. Ebben a hiedelmében pedig holmi karlendítős botrány sem rendítheti meg.Joe Biden fiának korrupciós ügyeit már a New York Times sem söpri szőnyeg alá
Mint ismert, a 2020-as amerikai elnökválasztási kampány hajrájában a New York Post terjedelmes cikket közölt a Biden család korrupciós ügyeiről. Úgy derült ki, hogy Hunter Biden, az (akkor még) elnökjelölt Joe Biden fia drogfüggő, hogy egy delaware-i szervizben felejtette a laptopját, amelynek a tartalmát látva a szerviz tulajdonosa átadta azt a sajtónak és a hatóságoknak. A feltárt botrányos ügyek döntő mértékben befolyásolhatták volna az elnökválasztás kimenetelét, azonban a közösségi oldalak a baloldali sajtóval és a demokratákkal összefogva maximális cenzúrát rendeltek el az ügyről, így az nem juthatott el a széles nyilvánossághoz. Most már a baloldali New York Times is elismerte, hogy a korrupciós botrány valóságos ügy, nem kitaláció – írja az origo.hu.Újabb videóval jelentkezett Anonymus
Közzétette Anonymus a legújabb videóját, amelyben betekintést nyújt a baloldali városvezetők korrupciós ügyeinek háttérmunkájába. A felvételen az álarcos alak szerint Patek Gábor, Gajda Péter korábbi bizalmasa látható, amint "üzlettársával" elszámolnak egy III. kerületi "megbízásból" befolyt összeggel.Méregdrága egzotikus pálmákat vett budai luxusvillájának medencéjéhez Horváth Csaba
Zugló vesztegetési pénzek elfogadásával gyanúsított baloldali polgármestere legalább tízmillió forintot költött arra, hogy méregdrága egzotikus pálmafákat telepíttessen budai luxusvillája kertjébe – erről értesült a Metropol MSZP-s forrásokból. A növényeket külön erre a célra épített, gázzal fűtött speciális üvegház védi a hidegtől. A havonta elégetett gáz legalább négy-öt család fűtési számláját teszi ki. Az üvegházak fűtését a korrupcióval gyanúsított politikus távirányítóval is tudja szabályozni – derült ki a Metropol cikkéből.A BKV-s vesztegetési botrány előtt is temérdek korrupciós ügyben merült fel az MSZP-s őskáder neve
A pártállami időkig nyúlik vissza az MSZP egyik őskáderének, Baja Ferencnek a pályafutása. A Kádár-rendszerben már politikai szerepet vállalt, tanácselnök-helyettes is volt, később a szocialisták erős emberei között tartották számon, 2010-ig minden baloldali kormányfő fontos feladatokat bízott rá. Nem kerülték el a botrányok – mint például a zsurki szeszfőzde ügye –, de a korábbi korrupciógyanúkat egyszer sem tudták bizonyítani vele szemben. Most azonban a fővárosi BKV-s vesztegetési ügy magával ránthatja Baját – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.Karácsony korábban úgy vélte, Horváth Csabának van annyi esze, hogy megússza a börtönt (Videó!)
Tovább dagad a Zuglóból indult korrupciós botrány; ma már joggal lehet kérdezni, mi folyt a XIV. kerületben Karácsony Gergely polgármestersége idején – írták a Fidesz Budapest nevű Facebook-oldalon szerdán. Azt is felidézték, hogy a főpolgármester még a 2019-es önkormányzati választás előtt azt mondta Horváth Csabáról, hogy szerinte neki legalább annyi esze van, hogy tudja mi az, amiért börtönbe lehet menni. Ám lehet, hogy ebben is tévedett.Ukrajna a háborúban sem mond le a korrupcióról: pénzért elengedik a hadköteles férfiakat is
Az ukránok mindent egy lapra feltéve, hősiesen védelmezik országukat az orosz agresszió ellen – ezt harsogja az ukrán állami propaganda, és a teljesen egy kaptafára felhúzott nyugati médiaközlések is. Könnyen lehet azonban, hogy a valóság ennél sokkal árnyaltabb, és a kiterjedt korrupcióról eleve hírhedt Ukrajnában a csúszópénz fontosabb a haza védelménél. Napok óta terjengenek pletykák arról, hogy pénzért meg lehet lógni az országból és így megúszni a sorkatonai szolgálatot, most pedig egy magyarországi szemtanú is ugyanezt állítja.Gyurcsány a zuglói szoci vezetők korrupciós botrányáról: valódi és súlyos dilemma
Szeretek interjút adni, de a DK Dobrev Klárát jelölte miniszterelnök-jelöltnek, majd végül Márki-Zay Péter nyerte meg az előválasztást. Nekik kellett teret nyitni, ezért nem adott interjút az elmúlt időszakban – mondta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában.Ajánljuk még

















