Pesti Srácok

korrupció

Korrupció: százötven ügyész és rendőr csapott le több minisztérium munkatársára és bűntársaikra (Frissítve!)

PDPámer Dávid Forró drót 2022 április 21.
A Magyar Nemzet információi szerint szerdán több minisztériumban is lecsaptak alacsony rangú bürokratákra, akik pályázatok kedvező elbírálásáért cserébe kenőpénzt fogadtak el. A lap értesülése szerint magasabb vezetői szintű érintettség nincsen; osztályvezetői szintig terjedő, bürokrácián belüli kis hálózatról rántották le a leplet titkos információgyűjtés segítségével. A minisztériumok az érintett munkavállalókat azonnali hatállyal felfüggesztették a munkavégzés alól, és mindenben segítik az illetékes szervek munkáját. Csütörtökön az ügyészség is közleményt adott ki, amiben azt írták, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tegnap egy időben, több helyszínen hajtott végre összehangolt eljárási cselekményeket. Az ügyészség által szervezett bűnügyi akcióban – a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Készenléti Rendőrség több egységének bevonásával – közel 150 ügyész és rendőr vett részt. A gyanú szerint az elkövetők vesztegetések útján részben a magyar állami költségvetésből, részben európai uniós támogatásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket. Az igényelt támogatás összértéke mintegy tízmilliárd forint. Az ügy a Kormányinfón is szóba került, ott derült ki: a Miniszterelnökség egy osztályvezetője is érintett az ügyben – ezt Gulyás Gergely közölte.
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.