korrupció
Rendszerszintű korrupcióval vádolja a kormányt a Transparency International
Egyes uniós tagállamok úgy látják, a hozzájuk áramló temérdek uniós forrás jogosan járó „ingyen pénz”, amelyért cserébe az EU nem várhat semmit, holott az unió érdekközösség és nem szupermarket - hangzott el a Transparency International (TI) korrupciós témában rendezett konferenciáján pénteken. A szervezet magyarországi elnöke azzal vádolta hazánkat, hogy nálunk rendszerszintű a korrupció, és már csak a bíróság végzi függetlenül a munkáját. Kérdésesnek nevezte, hogy az EU jelenleg rendelkezik –e a megfelelő politikai akarattal, hogy megállítsa a jogállamiság lejtőjén lefelé haladó országokat. Ugyanitt Surányi György egyetemi tanár, "szép emlékű" volt jegybankelnök arról beszélt, az unió minden jószándéka ellenére maga is generálja a korrupciót azzal, hogy adófizetői pénzeket magánvállalatoknak juttat.ÁSZ: terjed a korrupcióellenes magyar modell
Szervezetirányítási szempontból az integritás azt jelenti, hogy a szervezetnek van egy pozitív, a társadalmi elvárásokkal összhangban álló, szilárd értékrendje, és ezen értékek mentén működik. Ez utóbbi azt feltételezi, hogy a dolgozók is azonosultak a szervezet értékrendjével, és aszerint cselekszenek - mondja dr. Pulay Gyula. Az Állami Számvevőszék felügyeleti vezetőjét a korrupcióellenes világnap alkalmából az ÁSZ integritáskultúra elterjesztéséért tett erőfeszítéseiről kérdezte a Pénzügyi Szemle Online.Íme a kapcsolat Soros pécsi civiljei és az egykori korrupciós vízműbotrány között
"A vér nem válik vízzé", vagy "a név kötelez", esetleg "kutyából nem lesz szalonna" - ilyen és ehhez hasonló közhelyeknek is beillő okosságok juthatnak eszünkbe, amikor a két nappal ezelőtti cikkünkben szereplő Soros-szervezet, az Emberség Erejével Alapítvány tagjainak krédóját vizsgáltuk. Persze a gyermek nem vállalhat felelősséget szülei cselekedeteiért, az azonban mindenképp figyelemre méltó, miként kerülnek a milliárdos "filantróp"ernyője alá egykori balos politikusok és pécsi botrányhősök gyermekei.A pénz nem számít: dzsihadistákat fizettek le a Lafarge nevű francia építőipari cég vezetői
Eljárást indított pénteken a párizsi ügyészség az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel való együttműködéssel gyanúsított Lafarge svájci-francia építőipari vállalat három vezetője ellen, akik a polgárháború sújtotta Szíriában is működtették a cégük cementgyárát. A szerdán őrizetbe vett Bruno Pescheux ellen, aki 2008 és 2014 között vezette a cementgyárat, Frédéric Jolibois ellen, aki 2014 nyarától volt az igazgató és Jean-Claude Veillard ellen, aki a Lafarge biztonsági igazgatója volt, terrorizmus finanszírozása és mások életének a veszélyeztetése a vád. A két vezetőt rendőri felügyelet alá helyezték, a biztonsági igazgató előzetes letartóztatását kérte az ügyészség.Metrókorrupció: újabb gyanúsítások lesznek, célkeresztben Demszkyék
Újabb gyanúsítások lesznek az Alstom metrókocsik beszerzésével összefüggésben indult nyomozásban - válaszolta Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos kérdésére a parlamentben a legfőbb ügyész. Polt Péter arra is utalt, hogy az eljárás célkeresztjében vannak azok a volt magas rangú BKV-s tisztségviselők és politikai döntéshozók, akik a kenőpénzekből részesülhettek.Nyomozás indul a Feneketlen-tavi ingatlanpanama ügyében
A Heti Válasz októberben tárta fel, hogy panamagyanús módon privatizálták ki Lázár János alól a Miniszterelnökség szentimrevárosi, Feneketlen-tó melletti óriástelkét, majd adták tovább azonnal egy ingatlanfejlesztőnek. Ebből mára bűnügy lett; a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya hűtlen kezelés gyanúja miatt kezdett nyomozni a témában- adta hírül a Heti Válasz.Deutsch Tamás: az unió csalás elleni hivatala nem támasztotta alá az ellenzék gyanúsítgatásait
Nicolas Ilett, az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) ügyvezető igazgatója az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának a Magyarországot érintő OLAF-eljárások ügyében tartott zárt ülésén tényszerűen ismertette folyamatban lévő eseteket és nem támasztotta alá a vizsgálatokkal kapcsolatos ellenzéki érveket, állításokat és egyéb gyanúsítgatásokat - jelentette ki Deutsch Tamás a Fidesz EP-képviselője Brüsszelben az MTI-nek telefonon nyilatkozva hétfőn.Ajánljuk még

















