korrupció
Százezrek a melltartóban és alsónadrágban - Hamarosan bíróság előtt a korrupt záhonyi rendőrök
Több mint félszáz korrupt rendőr állhat hamarosan bíróság elé abban a vesztegetési ügyben, amit a Nemzeti Védelmi Szolgálat segítségével 2015 őszén robbantott ki a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanú szerint a záhonyi határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő rendőrök külföldi állampolgároktól rendszeresen kenőpénzeket tettek zsebre.Így simítja el a korrupciót Molnár Gyula: „Tekintsük ezt lerendezettnek”
Az MSZP elnöke, Molnár Gyula még XI. kerületi polgármesterként az általa vezetett önkormányzatnál elkövetett korrupciós bűncselekményekről szerzett tudomást, de – a törvényben rögzített kötelességét megszegve – nem tett büntetőfeljelentést a vesztegetés gyanúját felvető ügyekben. Ezt támasztja alá az a 2010. június 14-én, a Budapesti Nyomozó Ügyészségen készült tanúkihallgatási jegyzőkönyv, amely a PrivátKopó.hu birtokába került.A Jobbik plakátkampányt indít a korrupcióról
A Jobbik országos plakátkampányt indít, hogy bemutassa, miért alacsonyak a bérek, miért nem jut pénz nyugdíjemelésre, oktatásra, egészségügyre Magyarországon.Letartóztatták a korrupciós gyanúba keveredett volt dél-koreai elnököt
Letartóztatták a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje leváltott dél-koreai elnököt helyi idő szerint péntek reggel – jelentették hírügynökségek. Letartóztatása azért vált szükségessé, mivel alapos a gyanú, amely alapján vádat akarnak emelni ellene, illetve azon aggályok miatt, hogy bizonyítékokat semmisíthet meg – mondta Kang Bú-Jung bíró.Jogerősen is négy évet kapott a bűnözőket milliókkal lehúzó ügyvéd
Négy év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön azt az ügyvédet, aki magas rangú rendőri vezetők nevével visszaélve kenőpénznek szánt milliókat csalt ki bűnözőktől. A korábban hasonló bűncselekmények miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt ügyvédnek így a korábbi büntetésével együtt legalább hat évet kell letöltenie.Putyin lecsukatta az ellenzéki tüntetők vezérét
Legkevesebb 350 más tüntetővel egyetemben őrizetbe vették Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust az általa szervezett, a hatóságok szerint törvényellenesen megtartott moszkvai vasárnapi korrupcióellenes megmozduláson. Az állami televíziós csatornák a tüntetésekről nem számoltak be. A hivatalos hírügynökségek több órás késéssel jelentettek a moszkvai eseményekről, azt hangsúlyozva, hogy a tüntetés törvénytelen volt.Kálmán Olga műsorában terjesztette összeesküvés-elméletét a Sukoró-ügy vádlottja
A sukorói ingatlanpanama másodrendű vádlottja, Császy Zsolt azt állította a Hír TV-ben, hogy Budai Gyula egykori elszámoltatási kormánybiztos hamarabb tudott egy neki (mármint Császynak) írt levél tartalmáról, mint hogy az a nyomozati iratok közé került volna. Ezzel azt sugallta, mintha a politika valamiféle titkos machinációval tört volna az ő és vádlott-társai ellehetetlenítésére. Császy és Kálmán Olga műsorvezető együtt hüledezett ezen a borzalmas „összeesküvésen”. A PestiSrácok.hu megkeresésére Budai Gyula föllebbentette a fátylat a döbbenetes „konspirációról”.Ajánljuk még

















