kötelezettségszegési eljárás
Varga Judit a Pesti Riporterben: a 2022-es magyarországi választás az egész európai kontinens sorsáról is szólhat (Videó!)
Ha a magyarok meg tudják állítani az őrületet azzal, hogy egy józan irányt mutatnak a világnak, akkor 2022 tavaszán nemcsak a saját sorsunkról tudunk dönteni, hanem talán nem túlzás azt állítani, hogy az egész kontinens sorsáról tudunk dönteni – jelentette ki az igazságügyi miniszter a Pesti Riporter keddi adásában. Varga Judit emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió a gyermekvédelmi törvény elfogadása miatt továbbra is visszatartja a nekünk járó pénzeket, de arra is vannak törekvések, hogy beleavatkozzanak a jövő évi választásokba. Az interjúban szó volt arról is, hogy az uniós bevándorlási rendszer elavult, és a mostani migrációs nyomásra már nem ad megfelelő válaszokat, ezért reformra szorul.Kapaszkodjanak meg: újabb kötelezettségszegési eljárást indítanak hazánk ellen!
Úgy tűnik, szinte rutinszerűen támadják Magyarországot az Európai Bizottságban, újabb kötelezettségszegési eljárást indított ugyanis hazánk ellen a testület. A döntésről levélben tájékoztatták azokat az országokat, akik nem ültették át teljesen a rasszizmus és az idegengyűlölet súlyos megnyilvánulásait. Magyarországon kívül Németországot és Luxemburgot szólították fel arra, hogy maradéktalanul és helyesen ültessék át jogrendjükbe a gyűlöletbeszédet és a gyűlölet-bűncselekményeket bűncselekménnyé nyilvánító uniós jogszabályokat.Jakab Péter kötelezettségszegési eljárást indítana hazánk ellen
Jakab Péter szerdán a Facebookon jelentette be, hogy levelet írt az Európai Bizottság elnökének, amelyben kötelezettségszegési eljárást kér Magyarország ellen. Az elmúlt hetekben több botrányba keveredett Jobbik elnök azt írja, januárban a Jobbik jelzésére Magyarországra érkeznek az EBESZ nemzetközi megfigyelői, hogy megvizsgálják, hogyan hat a választások tisztaságára a Fidesz új lakcímtörvénye.Az ítélet meghozatott – kezdődhet a per Brüsszelben?
Nem különösebben hatja meg a valóság a brüsszeli eurokratákat, és mindenképp meg akarják büntetni Magyarországot – legalábbis ez olvasható ki Margarítisz Szkínász bizottsági alelnök Orbán Viktornak a jogállamisági eljárás leállítását kérvényező levelére adott reakciójából. A 444 szerint egy Strasbourgban tartott sajtótájékoztatón ugyanis arról érvelt az alelnök, hogy az uniós szabályok nem alakíthatóak, politikai okokból nem állítható meg a kötelezettségszegési eljárás – úgy tűnik, az utóbbi szempont legfeljebb a megindításánál érvényesülhet.Orbán Viktor: az Európai Bizottság függessze fel a biztonsági intézkedéseket aláásó kötelezettségszegési eljárásokat!
Az Európai Bizottságnak fel kell függesztenie minden olyan kötelezettségszegési eljárást, amely aláássa a tagállamok területi és nemzeti integritása, valamint polgárai biztonságának védelmét célzó intézkedéseit – írta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottság elnökének címzett levelében. A miniszterelnök kiemelte: most új realitásokkal kell szembenéznünk. A gazdaságok nehézségekkel küzdenek, és a migrációs nyomás nemcsak délen, hanem a keleti határokon is növekszik.Varga Judit: egyre többen osztják a magyar álláspontot a migráció ügyében
A fő európai víziónk: erős szövetséget létrehozó erős nemzetállamok, amelyek tisztelik egymást és együttműködnek, nem pedig egy szupranacionális állam, amelyben elvesznek Európa színei – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter Madridban a Szent Pál katolikus egyetem Európa jövője címmel rendezett konferencia-sorozatának keretében tartott előadásában hétfőn. A miniszter azt is kiemelte, hogy Magyarországgal szemben a migrációs válság kezelése miatt kötelezettségszegési eljárások indultak, miközben egyre többen osztják a magyar álláspontot az illegális bevándorlás kérdésében.Pénzbírság kiszabását kéri az uniós bíróságtól Magyarországra az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság az uniós bíróság elé idézi Magyarországot és átalányösszegű pénzügyi szankció, valamint napi kényszerítő bírság kiszabását kéri, amiért Magyarország nem tartotta be a menekültügyre és a visszatérésre vonatkozó uniós szabályokkal kapcsolatos tavaly decemberi bírósági ítéletet – tájékoztatott a brüsszeli testület pénteken, sajtóközleményben.Cseh Katalin perrel fenyegette meg az Európai Bizottságot, ha nem büntetik meg Magyarországot
Világosan fogalmaztunk és időben jeleztük: ha az Európai Bizottság nem alkalmazza a jogállamisági mechanizmust, pert indítunk a testület ellen – írta Cseh Katalin momentumos EP-képviselő Facebook-bejegyzésében.Varga Judit: próbálnak megbüntetni minket, mert nem engedjük be az LMBTQ-lobbit az iskolákba és óvodákba
A szerződések és az Alapjogi Charta alapján sem írhatja elő az Európai Unió vagy bármely egyéb testület, hogy a magyar szülők Magyarországon miként neveljék a gyermekeiket. Azért próbálnak megbüntetni minket, mert nem engedjük be az LMBTQ-lobbit a magyar iskolákba és óvodákba – írta az igazságügyi miniszter csütörtökön, a Facebookon.Ajánljuk még