kötelezettségszegési eljárás
Varga Judit szerint kibújt a szög a zsákból: az fáj az EU-nak, hogy tilos az LMBTQ-propaganda az iskolákban
Csak kibújt a szög a zsákból – írja Varga Judit, aki közösségi oldalán reagált arra, hogy a válságidőszak utáni helyreállítás helyett az egész unió az igazán fontos dolgokkal törődik. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete ugyanis honlapján közölte: több kötelezettségszegési eljárást is indít Magyarország és Lengyelország ellen „az esélyegyenlőség és az alapvető jogok védelmében”.Kötelezettségszegési eljárást indít az EU Magyarország ellen a pedofilellenes gyermekvédelmi törvény miatt
Az Európai Unió akár nagyon kellemetlen helyzetben is lehetne: katasztrofális módon lemaradtak a koronavírus-járvány jelentette fenyegetés kezelésében, ahogy a közösség központi vakcinabeszerzése is igencsak súlyos fiaskónak bizonyult. Ilyen helyzetben azt gondolhatnánk, legalább utólag mindent megtesz az EU a károk csökkentéséért, és a helyreállítási alap megfelelő szétosztásával gondoskodik megtépázott becsületének helyreállításáról. Ma már tudjuk, hogy nem ez történt, a válságidőszak utáni helyreállítás helyett ugyanis az egész unió az igazán fontos dolgokkal törődik, már megint. Nevezetesen a magyar pedofilellenes törvénnyel, és teszi mindezt kiváló ütemérzékkel, az uniós helyreállítási alap tervezeteinek elfogadásával párhuzamosan. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete ugyanis honlapján közölte: több kötelezettségszegési eljárást is indít Magyarország és Lengyelország ellen „az esélyegyenlőség és az alapvető jogok védelmében”.Politikai Hobbista – KariGeri kötelezettségszegési eljárást indítana a kormány ellen, de megint csúnyán mellényúlt (Videó!)
KariGeri kötelezettségszegési eljárást indít a kormány ellen. Bár miután legurult a birkózószőnyegről, a szövegét kezdeményezésre finomította. Amihez még mindig nincs joga. Csak panaszt tehet. Azért hisztizik, mert szerinte 5000 km autópályát lopnak el és privatizálnak éppen. KariGeri nyilván hazudik: összesen van 2000 km gyorsforgalmi út hazánkban, ebből is le kell vonni az M5-öt és az M6-ot, amik az MSZP–SZDSZ idején kerültek koncesszióba. A hirdetmény meg minden ízében megfelel a vonatkozó uniós irányelveknek, de ahhoz Gergő pont annyit ért, mint a város-, illetve az autóvezetéshez. Mert nem önmagában a konstrukcióval van baj, csak és kizárólag akkor, ha az MSZP–SZDSZ elk*rja, a maradékot pedig ellopja. Ma már nem kell szégyenkeznünk egy nemzetközi meccs másnapján, olvasva a nálunk vendégeskedő nemzetközi sztárok nyilatkozatait. Pedig mélyről indultunk. Roy Keane használhatatlan libalegelőt emlegetett, miután Koplárovics góljával megverte őket a Népstadionban a ZTE. A romos, patkányrágta, használhatatlan stadionokból mára csodaszép, világszínvonalú létesítmények lettek, Ronaldo, korunk sztárja pedig az elérhető 100 pontból pont 100 pontot adott az őket vendégül látó stadionra, miután értékelték a budapesti szereplésüket.Von der Leyen kötelezettségszegési eljárást indítana a pedofiltörvény miatt
Ursula von der Leyen bejelentette, hogy a kisebbségek védelmének sérelme miatt hivatalos felszólító levél elküldését tervezik Magyarországnak, ez pedig a kötelezettségszegési eljárás első állomása. Az Európai Bizottság elnöke mindezt azon a sajtótájékoztatón közölte, amelyet Szlovénia soros EU-elnöksége kapcsán tartottak.A Klubrádió miatt indít újabb kötelezettségszegési eljárást Brüsszel
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a Klubrádió ügyében – derült ki a bizottság honlapján szerdán közzétett bejelentésből. Az EB azzal érvel, hogy a rádió esetében az arányosság és diszkriminációmentesség elvei sérültek a magyar médiatörvény alkalmazásakor.Az EU ragaszkodik a Brexit-megállapodás Észak-Írországról szóló jegyzőkönyvének végrehajtásához
Az Európai Unió rendíthetetlenül ragaszkodik az Egyesült Királyság EU-tagsága megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodásnak az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyve végrehajtásához, ami a béke, a stabilitás, és a jólét egyetlen záloga az Ír-szigeten – jelentette ki Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős tagja közleményében, pénteken.Brüsszel a belső piacokért aggódik és fenyegeti a járvány miatt határzárat alkalmazó tagállamokat
Miközben az uniós tagállamok vezetői szerint bizonyos utazások korlátozása a pandémia miatt továbbra is indokolt az unióban, az Európai Bizottság a héten hivatalos figyelmeztetést küldött hat országnak, köztük hazánknak is. A bizottság azt kifogásolja, hogy a vírus terjedését lassító határvádelmi intézkedések alááshatják a schengeni térségen belüli szabad mozgást. Érdekes az időzítés, hiszen Európa-szerte romlik a járványhelyzet. Valószínűleg arra kell számítani, hogy az unió tagállamai fokozni fogják a határellenőrzéseket a belső határaikon – fogalmazott Tóth Norbert nemzetközi jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában, melyet a hirado.hu portál szemlézett.Brüsszel az egységes piacért aggódik és fenyegeti a beutazási korlátozásokat alkalmazó tagállamokat
Az Európai Bizottság hivatalos figyelmeztetést küldött hat európai uniós tagállamnak, mivel a koronavírus-járvány terjedését lassítani hivatott, a határok átlépésére vonatkozó szigorú korlátozásaik alááshatják a schengeni térségen belüli szabad mozgást – erősítette meg kedden Christian Wigand, a brüsszeli testület illetékes szóvivője. A szóvivő szerint a bizottság a belga, a dán, a finn, a német, a svéd és a magyar kormánynak küldött feljegyzéseiben a szabad mozgás és az ellátási láncok megzavarásának kockázatára hívja fel a figyelmet.Az Európai Bizottság közzétette a kötelezettségszegési eljárások februári állását
Az Európai Bizottság közzétette a kötelezettségszegési eljárások februári állását; ebből kitűnt, hogy három országot, Németországot, Szlovéniát és Lengyelországot az Európai Unió Bírósága elé idéztek. Az újonnan indított eljárások között Magyarország is érintett.Ajánljuk még