Pesti Srácok

Kötelezettségszegési eljárást indít az EU Magyarország ellen a pedofilellenes gyermekvédelmi törvény miatt

null

Az Európai Unió akár nagyon kellemetlen helyzetben is lehetne: katasztrofális módon lemaradtak a koronavírus-járvány jelentette fenyegetés kezelésében, ahogy a közösség központi vakcinabeszerzése is igencsak súlyos fiaskónak bizonyult. Ilyen helyzetben azt gondolhatnánk, legalább utólag mindent megtesz az EU a károk csökkentéséért, és a helyreállítási alap megfelelő szétosztásával gondoskodik megtépázott becsületének helyreállításáról. Ma már tudjuk, hogy nem ez történt, a válságidőszak utáni helyreállítás helyett ugyanis az egész unió az igazán fontos dolgokkal törődik, már megint. Nevezetesen a magyar pedofilellenes törvénnyel, és teszi mindezt kiváló ütemérzékkel, az uniós helyreállítási alap tervezeteinek elfogadásával párhuzamosan. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete ugyanis honlapján közölte: több kötelezettségszegési eljárást is indít Magyarország és Lengyelország ellen „az esélyegyenlőség és az alapvető jogok védelmében”.

Még ki sem értünk a válságidőszakból, de az unió máris teszi, amihez a legjobban ért: folytatja az ideológiai boszorkányüldözést Magyarország és Lengyelország ellen. Most éppen a pedofilellenes törvény szúrja a brüsszeli liberális elit szemét, ami miatt ezúttal újabb kötelezettségszegési eljárást indítanak hazánk ellen. Sőt, egyből kettőt is!

A Bizottság magyarországi irodájának közlése szerint Magyarország esetében az EB egyrészről azt a közelmúltban elfogadott törvényt kifogásolja, amely megtiltja, illetve korlátozza a 18 év alattiak hozzáférését a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást megjelenítő vagy népszerűsítő tartalmakhoz. A probléma tehát itt is az az unió részéről, hogy a meleglobbi ezáltal teljesen kiszorulna az iskolákból, és semmilyen érzékenyítő program/műsor sem kutakodhatna a gyermekek hálószobájában.

A másik eljárás az LMBTIQ-vonatkozású gyermekkönyvekben kötelezően feltüntetendő felelősségkizáró nyilatkozat kapcsán indul. Ennek előzménye, hogy a magyar fogyasztóvédelmi hatóság 2021. január 19-én arra kötelezte egy LMBTIQ-személyeket bemutató gyerekkönyv kiadóját, hogy felelősségkizáró nyilatkozat formájában tüntesse fel, hogy a könyv a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésformákat jelenít meg. Ez pedig teljesen kiverte a biztosítékot a Bizottságnál, akik ironikus módon rögtön a szólásszabadságot kezdték félteni. Hogy a tagállami törvényhozás szabadságával, vagy a gyermekek szellemi, érzelmi fejlődésével mi lesz, az ezek szerint másodlagos.

PestiSracok facebook image

A magyar pedofilellenes törvény ellen az uniós elit egyébként már többször felszólalt, így várható volt, hogy a helyreállítási alap szétosztásának időszakában még magasabb fokra tekerik a hiszti-métert Brüsszelben. Ursula von der Leyen EB-elnök például korábban úgy fogalmazott:

Az azonban látszólag semmi problémát nem jelent von der Leyennek és az EU-nak, hogy egyes tagállamokat, valamint azok lakóit bélyegezzék meg, őket fosszák meg jogaiktól, „politikai nézeteik vagy vallási meggyőződésük miatt”, ha az a nézet a liberális elitével nem egyezik. Ugyanitt pedig érdemes felidézni azt az unalomig ismételt, a baloldal által mégsem felfogott „apróságot”, hogy a kirekesztésnek hazánk is ugyanúgy ellene van. Ezért élhetnek a társadalom teljes jogú tagjaiként az LMBTQI-emberek. A törvény csak az intézményesített indoktrinációt tiltja be, pontosabban az iskolai oktatásból venné ki a különböző szexuál-politikai ideológiák iránti érzékenyítést.

Gulyás Gergely is megszólalt a témában a mai Kormányinfón, kifejtve: ha az EU bele kíván szólni más országok alkotmányának hatálya alá tartozó ügyekbe, törvényekbe, az szétverheti a teljes Európai Uniót. Mint fogalmazott, tisztázni kellene, hogy mi tartozik az uniós jog és mi a tagállamok alkotmánybíróságainak hatáskörébe. A kormány álláspontja szerint a pedofilellenes törvény egyértelműen olyan, amibe az EU nem szólhat bele. Gulyás szerint

Uniós bíróság? Forráselvonás?

A szuverén jogalkotásnak szerencsére (még) van némi terepe az EU-n belül, ugyanis jelenleg még nem alkalmazható az a jogi furkósbot, amelynek köszönhetően ideológiai alapon vehetne el Brüsszel forrásokat a tagállamoktól. Elvileg. Az EU-támogatások „jogállamisági elvek” – jelentsen ez bármit, elfogadott EU-s jogszabály híján – betartásához kötése egyelőre nemlétező eszköz, köszönhetően annak, hogy a tervet egy megelőző csapással megtámadta az Európai Bíróságon Magyarország és Lengyelország. Bár a tervezetet gyorsított eljárásban tárgyalják, ha elfogadják, akkor sem lesz elfogadható a jelen ügyben. Az uniós bírósági eljárás, amellyel szintén fenyegetőzik Brüsszel, szintén csak legfeljebb időhúzás lehet, hiszen hosszadalmas és gyakran eredménytelen procedúrának bizonyult az elmúlt években.

Lengyelországban is bűn a normalitás

2019-ben számos lengyel település és régió fogadott el határozatot az úgynevezett „LMBT-ideológiamentes zónák” létrehozásáról. A Bizottság pedig természetesen itt is „aggódik”, hogy ezek a nyilatkozatok uniós jogot sértenek a szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetéstől való mentesség tekintetében. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének közleményében az olvasható, hogy a Bizottságnak részletes elemzéseket kell készítenie arról, hogy ezek a határozatok összeegyeztethetők-e az uniós jogszabályokkal. Az értékelés elvégzéséhez a Bizottságnak megfelelő és átfogó tájékoztatásra van szüksége a lengyel hatóságoktól. Mint írják,

Forrás: Európai Bizottság Magyarországi Képviselete

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.