kövér lászló
Kövér László: nem menthető fel Oroszország az agresszió vádja alól
Az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorának keddi adásában beszélt a háború mellett a szankciós politikáról, a visegrádi együttműködésről és az uniós vállalásokról. Kövér László az interjúban kijelentette, hogy Magyarország nemzeti érdeke egy szuverén, erős, demokratikus és a polgárainak – köztük az ott élő magyaroknak – életlehetőséget biztosító Ukrajna.Kövér László: több jel is arra utal, hogy az EU-t a történelem éppen most dobja föl kicsontozásra a XXI. század hentespultjára
A szellemi szuverenitás a legfontosabb eleme a szuverenitásnak, hiszen annak hiányában minden másfajta szuverenitás elveszíthető, annak birtokában azonban minden korábban esetleg elveszített szuverenitás visszaszerezhető – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn, Budapesten, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) díjátadó ünnepségén. Az eseményen a Polgári Magyarországért díjat adott át a házelnök – a PMA kuratóriumának tagja – és Schmittné Makray Katalin 2021-es kitüntetett a Professzorok Batthyány Körének. Beszédében Kövér László kiemelte, hogy a XXI. században megjelent egy hatékonyabb módszer az igazság semlegesítésére: annak relativizálása.Nem az LMP dönti el, ki mehet be a parlamentbe – Kövér László megvonta a frakció beléptetési jogát
Fél évre megvonta az LMP-frakció minden beléptetési jogát az Országgyűlés elnöke, miután beengedték az Országház karzatára a Tanítanék Mozgalom aktivistáit az egyik ülésnapon – közölte az LMP sajtóirodája kedden.Kövér László: Magyarország határozottan elítéli a terrorizmus minden formáját
Egy hároméves kislány is meghalt a vasárnapi terrortámadásban Isztambulban. A merényletet feltehetőleg a Kurdisztáni Munkáspárt követte el, a török kormány pedig államellenes terrorcselekményről beszél. A véres támadás időzítése azonban a tragédia mellett politikai súlyt is magán hordoz: Svédország eddig nyíltan támogatta a kurd felkelőket, Ankara többek között ezért ellenezte a skandináv állam NATO-csatlakozását, így a két ország viszonya tovább romolhat, ami a katonai szövetség biztonságát is megrengetheti. Kövér László, az Országgyűlés elnöke táviratot küldött Mustafa Sentopnak, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökének, amelyben részvétét fejezte ki a vasárnap délutáni isztambuli robbantás miatt.Kövér László: a kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is
A kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is - fogalmazott a verbőci református gyülekezetnek a temploma felújítása alkalmából küldött levelében Kövér László, az Országgyűlés elnöke, újra megerősítve, hogy a kárpátaljai magyarok "mindig és mindenben" számíthatnak Magyarország és a magyar nemzet támogatására.Kövér László: a szankciós politika magas inflációt, energiaválságot és recessziós veszélyt hozott
Az a szankciós politika, amely Európában a háborúra válaszul megfogalmazódott, valójában magas inflációt, energiaválságot és recessziós veszélyt idézett elő – jelentette ki az Országgyűlés elnöke szombaton Orosházán.Kövér László részvétét fejezte ki a törökországi bányabalesetben elhunytak hozzátartozóinak
Kövér László, az Országgyűlés elnöke részvétét fejezte ki a törökországi bányaszerencsétlenség áldozatai hozzátartozóinak. Levélben Kövér László Mustafa Sentopnak, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökének azt írta, nagy fájdalommal értesült a 2022. október 14-én Bartin tartományban történt pusztító aknarobbanásról, amely nagyon sok áldozatot követelt.Kövér: Magyarország a normalitás utolsó menedéke
Magyarország a normalitás és a valódi európai értékek egyik utolsó menedéke, és ha "kitartunk a magunk igaza mellett", akkor túlélhetjük, sőt, megerősödve kerülhetünk ki a jelenlegi zavaros időszakból – hangsúlyozta Kövér László házelnök az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége lapjának adott interjújában.Kövér László a háborúról és a szankciókról: Mi képviseljük Európa érdekeit, nem Brüsszel
Magyarország nem oroszpárti, hanem Európa-párti, ellenben Brüsszel a saját választói ellen dolgozik, elárulja Európát és idegen érdekeknek veti alá – nyilatkozta Kövér László házelnök a Hír TV Napi aktuális című műsorában. A politikus álságosnak tartja, hogy a jelenleg Brüsszelt a háború és a szankciók kapcsán dróton rángató USA papol arról, hogy Európában nem rohanhatja le egyik ország a másikat. Miért, mit csináltak ők Irakkal, vagy Líbiával? Vagy hogyan avatkoztak be Szíriában? – teszi fel a kérdést Kövér.Ajánljuk még
















