közbeszerzési döntőbizottság
Közétkeztető nélkül maradt Józsefváros, azonban Pikó Andrásék szerint mindent jól csinált az önkormányzat
Nagy a baj a VIII. kerületben, hiszen Józsefváros sértődős polgármestere, Pikó András kilenc hónap alatt elérte, hogy az érvényes szerződéssel rendelkező közétkeztetési céget kirúgassa, helyette pedig egy olyan külföldi céget hozzon a kerületbe, amelynek a közétkeztetés nem is a fő profilja. Az Eurest Kft. azóta botrányba is keveredett, hiszen 32 kilogramm lejárt szavatosságú vagy nyomonkövethetetlen húst találtak a főzőkonyhájukban, most pedig kiderült: nem is főznek tovább a Józsefvárosban. A napi.hu értesülései szerint ugyanis eldőlt, hogy közétkeztetési szolgáltató nélkül maradt Budapest VIII. kerülete, hiszen a Közbeszerzési Hatóság Döntőbizottsága megsemmisítette a hirdetmény nélkül leboltolt szerződést, sőt, 50 millió forintos bírságot szabott ki az önkormányzatra, valamint 5 millió forintot kell fizetnie az Eurestnek is. A józsefvárosi idősek és gyermekek most szolgáltató nélkül maradtak – biztos megérte ez? Egy rendkívül meglepő fordulat azonban elénk tárja, hogy Pikó Andrásék szerint ők nem felelősek a botrányért, hiszen mindent a közjó és a törvények betartásának érdekében tettek.Karácsony a BKV zászlaja alatt támadja meg a közbeszerzési döntőbizottság bírságát
Bíróságon támadja meg a BKV a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottsága által a közösségi közlekedési reklámhelyek hasznosításával kapcsolatos törvénysértés miatt kiszabott bírságot – közölte Karácsony Gergely főpolgármester a csütörtökön közzétett Facebook-bejegyzésében.Gigabírság a fővárosi közlekedési vállalatokra: 115 millió forintba kerül Karácsony "szakértelme"
Mintegy 115 millió forintos bírságot szabott ki a BKV-ra és a BKK-ra a Közbeszerzési Döntőbizottság; mindezt Karácsony Gergelynek köszönheti a vállalat, aki az előterjesztője volt annak a javaslatnak, ami durván ellentétes volt a jogszabályi rendelkezéssel.Vizsgálatot indít Tarlós István a patkánymentesítés közbeszerzési eljárása ügyében
Belső vizsgálatot indít a fővárosi patkánymentesítés közbeszerzési eljárása ügyében Tarlós István főpolgármester – tudatta Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes annak kapcsán, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság érintett határozatát hatályon kívül helyezte a bíróság. A vizsgálat keretében – tekintettel arra, hogy az ügy érdemében a Fővárosi Közgyűlés Közbeszerzési Bizottsága rendelkezett hatáskörrel – "meg kell hallgatni majd Karácsony Gergelyt is, aki a döntéshozó bizottság tagja, és aki az RNBH nyertességére szavazott fenntartás nélkül a Bábolna Bio Kft. ellenében" – áll a hivatal közleményében.Alakul a metróbotrány: Százmilliárd forintért lízingelne buszokat a BKK
Meghökkentő információkkal találkozik, aki részletesen elolvassa a Közbeszerzési Döntőbizottság legutóbbi határozatát a Budapesti Közlekedési Központ busztendere ügyében. Ez a határozat és a beszerzés volt a mai Fővárosi Közgyűlés legpikánsabb vitatémája. A botrány Dabóczi Kálmán hétfői kirohanásával vette kezdetét, amivel a BKK-vezér a döntőbizottság 40 millió forintos bírságot kirovó határozatát kritizálta. Az iratból ugyanakkor kiderül: az elmeszelt közbeszerzéssel Tarlós István hivatala 97 milliárd forintért (!) bérelte volna ki sofőrrel és szervizzel a 150 csuklós buszt, a 3-as metró ideiglenes pótlását is szolgálva. A főváros ezzel a PestiSrácok.hu számításai szerint felállította az eddigi "kiszervezés-rekordot". Összehasonlításul: a teljes metrófelújítás várható költsége 200 milliárd forint, míg a 150 buszt 13 milliárdért örökre meg is vehetné a főváros.Ajánljuk még