közbeszerzési mutyi
Közbeszerzési bírságot kapott az Integritás Hatóság
Összesen ötmillió forint közbeszerzési bírságot szabott ki a Közbeszerzési Hatóság Döntőbizottsága az Integritás Hatóságra, illetve megsemmisítette az általa kiírt két közbeszerzést is. Ez az az ügy, melyben a New Land Media adott be jogorvoslati kérelmet a Hatóság által lefolytatott kommunikációs közbeszerzés ellen. A dolog pikantériája, hogy a baloldali médiában a hír egy apró részlete egyáltalán nem keltette fel a figyelmet, nevezetesen, hogy a legalacsonyabb árat az említett közbeszerzésen Balásy Gyula cégcsoportja adta.Offshore-gyanús cég nyerhetett a BKV pályázatán
A Budapesti Közlekedési Zrt. még a járvány első hulláma alatt írta ki és bonyolította le a használt buszok bérlésére vonatkozó közbeszerzési eljárást; az eredményhirdetésre nemrégiben került sor. A nyertes kiléte azért is meglepő, mert a kérdéses cég a tender kiírásakor még nem is létezett.A botrány ellenére újabb fizetős parkolózónákat alakítanának ki Karácsony Gergelyék Zuglóban
Folytatódik Zuglóban a parkolási övezetek bővítése, ezért újabb, több, mint százötvenhétmillió forintért szereznének be parkolóórákat – mindez a csütörtöki testületi ülés napirendi pontjai között szerepel. Ha a képviselők elfogadják a szocialista javaslatot, akkor az a kerületnek újabb közel kétszázmilliós kiadást jelentene – írta az Origo.Ajánljuk még