közlekedés
Karácsony a közlekedők ellen is háborút indított – Durván lecsökkenthetik a sebességhatárokat a fővárosi utakon, amelyeket le is szűkítenének
Az eddigi hetven helyett ötven, ötven helyett pedig harminc kilométeres sebességhatár léphet életbe leszűkülő nagy forgalmú utak rémképével súlyosítva hamarosan egész Budapesten, amennyiben Karácsony Gergely a rendeleti kormányzása idején felvetett saját agymenését elfogadja. Erre nagy az esély, hiszen a Fővárosi Közgyűlés jegelésével a testület jelenleg tetszhalott állapotban van, így a főpolgármester egymaga, hozzáértők megkérdezése nélkül hozhat meg olyan súlyos döntéseket, amelyek napi szinten tömegesen befolyásolják az emberek életét. Karácsonyék egyéb indok híján a balesetek számának várható csökkenésével indokolják a szigort, kérdés marad ugyanakkor, hogy a változtatás miképp befolyásolja a kabalája, a klímavészhelyzet szent ügyét, mert az nem nehéz belátni, hogy több jármű nagyobb tömegben, szűkebb keresztmetszeten araszolva nagyobb környezetszennyezést okoz. Vitézy: A BKK hibája miatt azok a tízezrek szenvednek a zsúfoltságtól, akik értünk dolgoznak
Hibás a BKK elképzelése a szombati menetrend bevezetéséről, mert az zsúfoltságot idéz elő és rontja a járványhelyzetet - erre hívja fel a figyelmet Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, valamint Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója. A közösségi portálokon megjelent bejegyzéseikben hangsúlyozzák, jogos annak a sok tízezer embernek a felháborodása, akik, a társadalomért helytállnak a kórházakban, áruházakban, üzemekben, a közüzemeket biztosító munkahelyeken.