közlemény
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség kiáll a balliberálisok által orosz propagandának titulált felvidéki lapok mellett
Mintegy varázsütésre órák alatt futott végig a baloldali-liberális médiarendszeren egy, a legnagyobb szlovákiai magyar – s nem mellesleg: konzervatív – sajtóorgánumokat oroszbarát propagandával vádoló „elemzés” - emlékeztet a Magyar Nemzeti Médiaszövetség közleményében.A DK "munkáról", meg érthetetlen módon "becsületről" ír a közleményében, de lehet, nem gondolják komolyan
Azért akarunk európai Magyarországot, hogy visszaadjuk a munka becsületét - írta a Demokratikus Koalíció (DK) május 1-je alkalmából kiadott közleményében hétfőn. A párt szerint a magyarok évek óta azzal szembesülnek a munka ünnepén, hogy az Orbán-kormány elvette a munka becsületét.Történelmi siker: még sohasem volt ilyen alacsony az álláskeresők száma
A háború és a szankciós válság ellenére eddig sikeresen védtük meg a munkahelyeket mind a versenyszférában, mind a közszférában, azaz a gazdasági védvonal sikeresen óvja a teljes foglalkoztatottságot, már fél éve, azaz hat hónapja 4,7 millió felett van a foglalkoztatottak száma Magyarországon, miközben 2022-ben soha nem látott szintre süllyedt a regisztrált álláskeresők száma - közölte a gazdaságfejlesztési miniszter közleményében. Alábbiakban a teljes közleményt olvashatják.Itt a vége, Orbán Viktor: a "karakán" Fegyőr lemondásra szólította fel a magyar kormányt (Karantén-vlog)
Óriási hetet futott a magyarországi ellenzék – vélhetően magukat sem neveznék már magyarnak – hiszen Cseh Katka és apuci közel 5 milliárdos uniós pénzforrása, Fegyőr nevetséges lemondósdija és Dobrev elképesztő hazugsággyára is helyet kapott a toplistán a mai Karanténban. Természetesen Cseh Katalin vergődése volt a legérdekesebb, aki igen meglepő módon hazugságspirálba került, miután kiderült, hogy édesapja mellett ő is részese volt annak a céghálónak, amely közel 5 milliárd forintnyi uniós pénzt nyert meg furcsa körülmények között. Cseh a Pesti Riporter kérdésére is zavarosan hebegett-habogott, kipréselt szófoszlányait azonban pár órával később már meg is lehetett cáfolni. Ilyen az, amikor az uniós forrásokért aggódó, magát korrupcióellenesnek tartó politikus a saját csapdájában végzi, persze néhány milliárd forinttal gazdagabban. Dobrev Klára ehhez képest kiszámítható, hiszen minden szava hazugság és méreg, Gyurcsány felesége ugyanis arról beszélt, hogy Orbán Viktor semmilyen pénzt nem kap az uniótól, a magyar óvodásoknak pedig nincs mitől félni, hiszen a beteg drag queenek csak jót tesznek a néhány éves gyerekekkel az oviban. Fegyőr is megvillant a héten, aki szerint a magyar kormány beismerte, hogy lehallgatta a fél világot, igaz, vaskos hazugságát nem sikerült alátámasztani. A legkarakánabb magyar ellenzéki politikus itt tulajdonképpen abba is hagyta borzalmasan szánalmas mondanivalóját, de mi még megleptük a Karanténvlog nézőit a patinás Jobbik hatalmas közleményével, amelyet ugyncsak érdemes lesz megnézni. Tartsatok most is velünk!Indítványozták a Deák téri kettős emberölés gyanúsítottjai letartóztatásának meghosszabbítását (videóval!)
A Fővárosi Főügyészség indítványozta a Deák téri kettős emberölés gyanúsítottja és társa letartóztatásának meghosszabbítását – erről adott ki közleményt Ibolya Tibor fővárosi főügyész. Mint a közleményben fogalmaznak: a megalapozott gyanú szerint a két férfi részt vett abban a tavaly májusi, Deák téri verekedésben, amelyben az egyikük két személyt halálra késelt. A nyomozó hatóság a terhelteket a közelmúltban újabb bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsította.Polbeat-felvételt néz illegális bulinak a baloldali sajtó – Közlemény
Baloldali újságírói csoportokban terjed egy bejegyzés, amely szerint a PestiSrácok.hu és a PestiTV munkatársai csütörtök este illegális bulit tartottak a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben, amiről egy lakó bejelentést tett a II. kerületi rendőrkapitányságon. A valóságban a PestiSrácok.hu klubsörözője a járványügyi előírásoknak megfelelően zárva tart, ám ott – mint hat éve rendszeresen– minden héten elkészítjük a Plebejus Polbeat című műsorunkat, amely ősz óta a PestiTV műsorán látható vasárnap este hét órakor. Ez történt csütörtök este is. A fővárosi II. kerületi rendőrkapitányság rendőrei lakossági bejelentésre valóban ellenőrzést tartottak a felvétel ideje alatt és megállapították, hogy az R56 Szabadságharcos Söröző zárva tart, a bent tartózkodó kollégák igazolták magukat, munkahelyi elfoglaltságukat és a műsorfelvétel műszaki kellékei is rendelkezésre álltak. Az esetről Dezse Balázs posztolt is a Facebookján, amiben megköszönte a rendőrök éber munkáját. A Plebejus Polbeat felvételei ITT nézhetőek vissza.Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos és médiafelügyeleti döntéseket hozott a médiatanács
Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos és médiafelügyeleti döntéseket hozott a médiatanács e heti ülésén - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága hétfőn az MTI-vel.Fidesz: Annyira álságos, amit a szocialisták előadnak
Annyira álságos, amit a szocialisták előadnak. Nyugdíjemelésről prédikálnak, miközben a kormányzásuk alatt ők vették el a 13. havi nyugdíjat az idősektől. A válságban se segítették őket, hanem sorozatos rezsiemelésekkel és megszorításokkal nehezítették az életüket – olvasható a Fidesz által kiadott közleményben, amelyben a párt Korózs Lajos (MSZP) korábbi nyilatkozatára reagál.Orbán Viktor: mindenkinek, aki megbetegedett, lesz helye
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délelőtt az ajkai Magyar Imre Kórházban tartott előzetes bejelentés nélküli ellenőrzést, amelyről Facebook oldalán videó-beszámolót közölt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Ajánljuk még

















