közösségi költségvetés
Taktikai toalett, avagy mire is használható a közösségi költségvetés Újbudán (Videó)
Csúcsformában a László Imre vezette újbudai önkormányzat. Az úgynevezett „közösségi költségvetés” részeként ugyanis arról döntöttek az illetékesek, hogy 10 milliós keretből pár pad és egy wc kerül az őrmezői Hajós játszótérre. A várhatóan kikerülő wc-ről illusztrációként egy képet meg is osztottak a kerület lakóival az Újbuda Facebook-oldalon. A kép alapján azt gondolnánk, hogy korszerű és higiénikus egység kerül a játszótérre, sőt, mozgássérültek is használhatják majd. Sokan bíztak ebben, hiszen Gazdagréten van már ilyenre olyan jó példa, amiben még pelenkázó is található. Hát, nagyon nem ezt a megoldást választották a döntéshozók. Nemes egyszerűséggel úgy gondolták, hogy Őrmezőnek elég lesz egy ócska toitoi-budi is. Kedden az említett objektumot "nagy büszkeséggel" Bakai-Nagy Zita alpolgármester át is adta, meg nem is. Részletek a videóban! Karácsony Gergely már megint gyáván magyarázkodik és másra mutogat "zseniális" projektje miatt, ahol 1 milliárdot szórnak el értelmetlen dolgokra
Hihetetlen, de mindig messziről szaglik, amikor Karácsony Gergely megijed a saját ostobaságától, aztán hatalmas dobpergések közepette menekülőre fogja, felcsavarja a savanyú mosolyt, és elkezd hibást keresni, amit általában Orbán Viktorban és azokban talál meg, akik nem dőlnek be a baloldali látványpékség üres lózungjainak. Az utóbbi időben többször is szóba került a mellékesen csődben lévő Budapest úgynevezett közösségi költségvetése, ahol a pénz nélküli tengődő főváros 1 milliárd forintot szór szét a demokrácia jegyében olyan komoly projektekre, mint a graffiti fal, vagy az az utcazenepontok kialakítására. A demokrácia jegyében akár már 1000 szavazattal is lehet nyerni, így aztán a közel 1.7 milliós budapestiek befoghatják a szájukat, ha valami eszement ötlet megtetszik a mobilerdővel közlekedő városromboló csapatnak, mert a bolsevikek akkor is többen vannak, ha éppen csak egy asztalt tudnak körbeülni, mint a Párbeszéd csapata. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Vályi dührohama: az újságírók már mocskot és szart dobálnak
Noha, Vályi már patkány módon próbált elmenekülni a felelősség elől, azonban a tényeket minden kísérlete ellenére sem tudta elferdíteni.