közösségi média
A "BlueSky" nevű libsi közösségi oldalra menekülnek az X-ről a csalódott balosok
Az amerikai választás óta többszázezren menekültek át az X-ről a BlueSky nevű platformra, miután Donald Trump megnyerte a választást, majd kinevezte Elon Muskot az egyik miniszterének. Persze, ahogy az lenni szokott, a demokraták meg is magyarázták a jelenséget: az X-et elárasztotta a "szélsőjobboldal."Lementünk az internet pöcegödrébe, “pedoreddit”, ahol L. Márk kapcsán beindult a pedofilmosdatás - Libz of TikTok Hungary
Több ízben beszámoltunk már a Lakatos Márk nevéhez fűződő botrányról, amely súlyos vádakat tartalmaz. A botrány részleteiről Ábrahám Róbert rántotta le a leplet egy héttel ezelőtt, aki ezzel egy időben az üggyel kapcsolatos bizonyítékokat is nyújtott be az ügyészség számára, amely alapján a rendőrség nyomozást is indított. Egyelőre ismeretlen tettes ellen indult nyomozás. A történet tehát komoly és súlyos tényeket tartalmaz, a kegyelmi botrány miatt minden Fidesz szavazót "lepedofilozó" baloldali megmondóemberek és névtelen kommenthuszárok azonban ezúttal hallgatnak és terelnek. A Libz of TikTok legújabb adásában Kertész Dáviddal vettük górcső alá a baloldali véleményeket, megszólalásokat, és megállapítottuk: az áldozathibáztatás és a forráskritikus ködösítés teljesen elborította a baloldali szavazók elméjét.Filterekké műtették az arcukat a fiatal nők, most nagyon megbánták - Libz of TikTok Hungary
Egyre több olyan tartalommal találkozni, ahol fiatal lányok mesélnek róla, mennyire megbánták azt, hogy követve az elmúlt évek trendjeit, egyen arcot csináltattak maguknak. A feltöltött szájú, arcú, állú, a filterekhez kísértetiesen hasonlító lányok ugyanis arról panaszkodnak, hogy amíg az online világban ezek az arcok jól néznek ki, addig a valóságban, amikor a tükörbe néznek, torz képet látnak maguk előtt. De vajon mi szüksége van ezeknek a fiatal lányoknak ennyi plasztikai beavatkozásra és mit tudnak tenni most, hogy újra a természetesség lett a divat? Az eredeti arcukat ugyanis soha nem fogják már visszakapni."Változnak az idők" – Ezt gondolják az X-en az osztrák választásról
Mint ismert, stabil győzelmet aratott az osztrák választáson az osztrák Szabadságpárt, akik a hivatalos végeredmény szerint a szavazatok 29,21 százalékát kapta meg és 58 képviselőt küldhet az osztrák parlamentbe. Az ellenzéki sajtó szomorú, már megírták, hogy ez persze nem jelenti, hogy Kickl kancellár lesz, a közösségi médiában viszont lehetetlen elnyomni a pozitív hangokat, azokét, akik egy jobb jövőt remélnek Európának.A TikTok miatt simán bedőlünk az álhíreknek - Libz of TikTok Hungary
Minél gyakrabban tiktokozik valaki, annál kevésbé képes felismerni az álhíreket – egyebek mellett erre mutatott rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmánya, amely kérdőíves felmérések és interjúk alapján vizsgálta a 13–25 év közötti fiatalok TikTok-tartalmak általi befolyásolhatóságát, valamint képességüket a kritikus gondolkodásra és az álhírek felismerésére a közösségi médiában.Magyar politikai kütyühasználat: 2. rész – Imre Gyula a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Imre Gyula, a Fidelitas Digitális és Innovációs Kabinet vezetője volt. A magyar politikai kütyühasználatról szóló kétrészes műsorfolyamunk második adásában a politikusok közösségimédia használattal kapcsolatos szokásait vettük végig.Schaller-Baross Ernő: ne Brüsszel döntse el, hogy mi a káros vagy a gyűlöletkeltő a közösségi médiában
Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése a mai napon vitát tartott a közösségimédia-platformokra vonatkozó globális és uniós intézkedésekről. Schaller-Baross Ernő, fideszes EP-képviselő, a Patrióták Európáért képviselőcsoport tagja felszólalásában kiemelte: miképpen az első elemzések és a gyakorlati tapasztalatok is mutatják, a digitális szolgáltatásokról szóló új uniós jogszabály hemzseg a hibáktól! „Azt, hogy mi a káros és veszélyes tartalom Brüsszel döntheti el kénye-kedve szerint, s ez számos politikai visszaélésre ad lehetőséget” - mutatott rá.Schiffer András szerint a demokratikus nyilvánosságot veszélyeztetik a közösségimédia-platformok
A demokratikus nyilvánosságot veszélyeztetik a közösségimédia-platformok – jelentette ki Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorának csütörtöki élő adásában, ahol a közösségimédia-oldalak cenzúrázási gyakorlatáról és a szólásszabadságra gyakorolt hatásukról volt szó.Megtiltanák a 14 év alattiaknak, hogy közösségi médiát használjanak - Libz of TikTok Hungary
A dél-ausztrál kormány azt fontolgatja, hogy a fiatalok mentális egészségének védelme érdekében mérföldkőnek számító javaslatában megtiltja a 14 év alatti gyermekek számára a közösségi média használatát. Peter Malinauskas dél-ausztrál miniszterelnök részletezte az állam által javasolt tilalmat, amely a floridai törvényhozók nyomdokaiba lépne, ahol megtiltották a 14 év alatti gyermekeknek az olyan platformok használatát, mint a Facebook és az Instagram. Bálint Botonddal ezen drasztikus lépés kiváltó okairól beszélgettünk, illetve szó volt arról is, hogy hazánkban lenne-e szükség hasonló intézkedésekre.Ajánljuk még

















