krími híd
Zaharova szerint terrorizmusra bujtogatja Kijevet az EU külügyi szóvivője
Terrorizmusra bujtogatja Kijevet az EU külügyi szolgálatának szóvivője, amikor arról beszél, hogy Ukrajnának jogában áll csapást mérni a Krími hídra – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdai, moszkvai sajtótájékoztatóján.GEOrgPOLITIKA – Emmanuel háborúja
Igaz, a filmcím „Charlie Wilson háborúja”, de most Emmanuel Macron akarja éppen Európát egy nukleáris sivataggá változtatni. Ursula von der Leyen is arra készül, hogy SMS-ben hadat üzenjen Moszkvának, mert már bejelentette, hogy készülnünk kell a háborúra. Nem tudom, hogy a sorosdollárok hatására, vagy csak pusztán degenerált agyuk késztetésére akarnak százmilliókat a halálba küldeni?A krími hidat felrobbantani nem kell félnetek jó lesz
Igen, így központozás nélkül, csak itt nem Merániai Gertrúd a célpont, hanem Európa békéje és jövője. A baj csak az, hogy Olaf Scholz, a németek "karakán" vezetője sem használ írásjeleket, sőt, az általa elhangzott mondatok is nehezen értelmezhetők. Pedig ez aztán botrány a javából, hiszen ismert: az oroszok olyan beszélgetést hallgattak le, amelyben a német légierő tisztjei a Krími híd felrobbantásáról értekeztek, és állítólag azon morfondíroztak, hogy hogyan lehetne ezt úgy kivitelezni, hogy ne utaljon semmi a német érintettségre. Ha Scholz nem tudott róla, az a baj, ha igen, az talán még nagyobb baj. A maradék tekintélyének azonban nem tesz jót az ügy, ahogy a teszetosza reakciója sem, a káoszt pedig tovább erősíti, hogy egyes német politikusok ezt az ügyet arra használták fel, hogy elítéljék Scholzot, amiért nem küld katonákat Ukrajnába. Most akkor mit akartok, srácok, tényleg háborút?Scholz védelmi minisztere szerint a kiszivárgott hangfelvételekkel a német szociáldemokraták hatalmát akarja aláásni Putyin
Hibrid félretájékoztatási támadásnak nevezte vasárnap Boris Pistorius német védelmi miniszter a német légierő tisztjei egyik lehallgatott beszélgetésének Oroszország általi kiszivárogtatását.Német főtisztek orosz célpontok elleni támadásról beszélgettek – Olaf Scholz szerint gyorsan kell tisztázni a helyzetet (Videó)
Olaf Scholz német kancellár szombaton gyors tisztázást ígért annak az előző nap nyilvánosságra került hangfelvételnek az ügyében, amelyen állítólag a német légierő főtisztjei az Ukrajnának nyújtandó katonai támogatásról tárgyalnak. Scholz, aki Rómában tartózkodik, és a Vatikánban magánkihallgatáson Ferenc pápa is fogadta, a dpa hírügynökségnek az esetleges külpolitikai következményeket tudakoló kérdésére válaszolva "nagyon komoly ügynek" nevezte a fejleményt, amelyet "nagyon gondosan, nagyon intenzíven és nagyon gyorsan tisztázni kell".Ukrán Biztonsági Szolgálat vezetője: a Krími híd legitim célpont
„A genfi egyezmény normái, a nemzetközi jog egyéb normái, a hatályos ukrán jogszabályok, a hadviselés szabályai és hagyományai szerint a Krími híd legitim célpont” – jelentette Vaszil Maljuk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője az 1+1 tévécsatornán. A vezető arról is beszélt, hogy sok meglepetésre lehet még számítani és nem csak a Krími híddal kapcsolatba.Ukrán rakéta- és dróntámadás érte a Krími hidat (Videó)
Az ukrán erők szombaton rakéta- és dróntámadások sorozatában célba vették a krími hidat és számos más, meg nem nevezett célpontot a Krím-félszigeten, de nem voltak se áldozatok, se károk – közölte az orosz védelmi minisztérium. Az orosz külügyminisztérium megtorlást ígért a Krími híd ellen elkövetett, általuk "terrortámadásnak" nevezett támadásért.Az oroszok állítják: ukrán terrortámadásban sérült meg a Krími híd
Az orosz Nyomozó Bizottság szerint a Krími híd ellen terrortámadás történt, amelyet az ukrán különleges szolgálatok hajtottak végre – derült ki a hatóság sajtószolgálatának hétfői közleményéből.Két ember meghalt, egy gyermek megsebesült a Krími hídon
Egy "rendkívüli esemény" következtében megrongálódott a Krími híd, az Ukrajnában harcoló orosz csapatok kulcsfontosságú utánpótlási vonala; egy férfi és egy nő meghalt, lányuk megsérült – közölte hétfőn Vjacseszlav Gladkov, az oroszországi Belgorod megye kormányzója a Telegramon.Ajánljuk még