GEOrgPOLITIKA – Emmanuel háborúja
Igaz, a filmcím „Charlie Wilson háborúja”, de most Emmanuel Macron akarja éppen Európát egy nukleáris sivataggá változtatni. Ursula von der Leyen is arra készül, hogy SMS-ben hadat üzenjen Moszkvának, mert már bejelentette, hogy készülnünk kell a háborúra. Nem tudom, hogy a sorosdollárok hatására, vagy csak pusztán degenerált agyuk késztetésére akarnak százmilliókat a halálba küldeni?
Döbbenten szembesül azzal minden normális európai polgár, hogy a világ legnagyobb atomhatalmát rugdossa a francia elnök. Még a hétvégén is elmondta a Le Monde cím napilapnak, miszerint megfontoltan beszélt arról, hogy harcoló alakulatokat küldjön Ukrajnába, mert Oroszországnak nem szabad megnyernie ezt a háborút. Persze mi, egyszerű emberek feltesszük a kérdést, hogy mi közünk van nekünk két másik ország háborújához? Miért kell nekünk egy velejéig romlott, korrupt rezsimet támogatni, akik éppen kényszersorozásokkal magyar honfitársainkat küldik a halálba? Nem hinném, hogy derék francia barátaink meg szeretnék tudni, hogy hány fokon olvad rájuk az Eiffel-torony, ha egy taktikai nukleáris rakéta eléri Párizst. Persze Berlinből is egy csapásra a világ legnagyobb romkocsmája lehet, ha Macron és Von der Leyen tovább görgetik az idiotizmust.
A német hadsereg, a Bundeswehr vezérkari tisztjei sem tétlenkedtek. Az orosz katonai elhárítás, a GRU lehallgatási protokollja szerint több magas rangú katonatiszt arról értekezett, hogy a német Taurus típusú cirkálórakétával miként lehetne lerombolni a Krím-félszigetet Oroszországgal összekötő Krími hidat. Szuper ötlet, ha mindenképpen hadviselő féllé szeretnék tenni Németországot. A vicc pedig az, hogy a német kormány nem a kijelentés súlyán akadt ki, hanem azon, hogy miképpen tudta a GRU lehallgatni őket. Nyilván fondorlatosan, hiszen a szerelemben és a háborúban minden megengedett.
Eközben az oroszok kilőtték a harmadik Abrams harckocsit is, és egy orosz katona videoüzenetben vidámkodik és kéri Joe Bident, hogy küldjön még. A katona hozzátette, hogy nincs elég amerikai tank Ukrajnában ahhoz, hogy minden orosz katona megkapja a bónuszát, és felajánlotta Bidennek, hogy minden egyes megsemmisített tank után 10% jutalékot kap. Azt is javasolta, hogy Biden szerezzen be egy orosz Mir bankkártyát, hogy a katonák könnyebben küldhessék neki a pénzt. A videó azzal zárul, hogy a katona gúnyosan dicséri Bident, mint „igazi hazafit és a legjobb amerikai elnököt”, miközben reményét fejezi ki a „kölcsönösen előnyös partnerségre”. „Együtt győzni fogunk!” – teszi hozzá.

Haitiben kihirdették a különleges állapotot és kijárási tilalmat vezettek be az éjszakai órákra a bandaháborúk miatt. Port-au-Prince a világ legveszélyesebb városai között van számontartva. A karibi ország – amely egyben a világ legszegényebbje is – belbiztonsága teljesen feje tetejére állt. A bandák megtámadták a börtönt is és 3800 elítélt szabadult ki, köztük gyilkosok és emberrablásért elítéltek. A legnagyobb bűnszervezet vezetője, Jimmy "Barbecue" Chérisier azt mondta, a cél a kormány megbuktatása.