külgazdasági és külügyminisztérium
Magyarország elkötelezett támogatója az Európai Unió nyugat-balkáni irányú bővítésének
Magyarország elkötelezett támogatója az Európai Unió bővítésének a Nyugat-Balkán irányába. A magyar kormány célja, hogy a csatlakozási tárgyalásokon az EU idén még három új fejezetet megnyisson Montenegróval – közölte a montenegrói házelnök látogatása kapcsán a Külgazdasági és Külügyminisztérium.Nincs veszélyben a sajtószabadság: az amerikai nagykövetség ügyvivője összeszámolhatná a kormánykritikus médiumokat!
Az amerikai ideiglenes ügyvivő félelmei a magyar sajtószabadsággal kapcsolatban teljesen alaptalanok – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Menczer Tamás kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkár közleményében hangsúlyozta, ha ügyvivő maga mellé ültet egy tolmácsot, és átlapozza a napilapokat, megnézi az internetes hírportálokat és a híradókat, láthatja, hogy számtalan kormánykritikus hír jelenik meg naponta.A holland nagykövet személyével lehetett baja a magyar külügynek
Nem a holland külüggyel, hanem a nagykövet személyével volt baja a magyar külügynek, Gajus Scheltema interjúja csak az utolsó csepp volt a pohárban - mondták az Indexnek nevük elhallgatását kérő külügyi források.Egy Nyugatnak szánt politikai üzenet állhat a holland kapcsolatok megszakítása mögött
A magyar külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatón pénteken bejelentette, hogy határozatlan időre megszakítottuk a nagyköveti szintű kapcsolatot Hollandiával. Az esemény okán a PestiSrácok.hu megkérdezte Kiszelly Zoltán politológust, a Századvég Politikai Iskola tanárát, aki portálunknak azt mondta, az eset teljes mértékben jelzésértékű, amivel nem csak Hollandiának, de más nyugati országoknak is üzenni szeretnének, akik úgy érzik, joguk van beleavatkozni a magyar politikába. A szakértő beszélt arról is, hogy a baloldali véleményformálók hisztériájának ellenére ez egyáltalán nem egyedi eset, az USA-nak például rengeteg országgal nincsen nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolata.Ukrajna nem létező vízummentessége miatt bírálta Szijjártó az EU-t
Magyarország továbbra is elkötelezetten támogatja Ukrajna európai integrációs törekvéseit, és elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Unió még mindig nem adott vízummentességet az ukrán állampolgároknak - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kijevben ukrán kollégájával, Pavlo Klimkinnel folytatott megbeszélését követő közös sajtótájékoztatón.Ajánljuk még

















