Kunhalmi minden ellenzéki párttal együttműködne, kivéve a JobbikkalPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 16. Kunhalmi Ágnes szerint egy Jobbik nélküli közös listával és közös miniszterelnök-jelölttel legyőzhető a Fidesz és Orbán Viktor és ma ez kell legyen az ellenzéki pártok fő célja, akik változást akarnak – erről beszélt az MSZP fővárosi elnöke a 24.hu-nak adott interjúban. A beszélgetésből kiderül, hogy Kunhalmi Ágnes gyakorlatilag minden párttal összefogna, akikkel 2014-ben, és véleménye szerint még a DK álláspontja is megváltozhat, mert sokkal több dolog köti össze az ellenzéki pártokat, mint ami elválasztja őket.
Elfenekelnék Szegeden Kunhalmit, ha "alákavar Botkának"SMSusánszky Mátyás Forró drót 2017 augusztus 26. Ide nyugodtan jöhetsz, de ha Botka Laci alá kavarsz, elfenekellek - üzeni egy feltehetően (soviniszta?) szocialista szavazó Kunhalmi Ágnesnek, aki a szocialista párt hallgatását megtörve egy fotóval igazolta, hogy Szegedre indult a Botka László által szervezett zártkörű rendezvényre. Az MSZP miniszterelnök-jelöltjének zártkörű rendezvényére azonban nemcsak a párttagok indultak vonakodva, úgy tudjuk, kétszáz civilt és értelmiségit vártak, de csak alig két tucatnyian jelezték részvételi szándékukat.
Botka László véleményére magasan tesz a fővárosi MSZPPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 16. Kunhalmi Ágnes lett a szocialisták budapesti választási bizottságának vezetője, dacára annak, hogy Botka László mást akart. A Magyar Idők forrásai szerint a pártban lelkesen fogadták a fejleményt, és sokan abban reménykednek, hogy a példa országszerte ragadós lesz.
Botkának egyre szaporodnak a választási ellenfelei... A pártján belülPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 10.
IKSZ: normális ember nem festet magára vörös csillagot, másoknak meg tilos (Videóval)PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 20. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség budapesti szervezete nem nézi jó szemmel a tiltott önkényuralmi jelképek használatát, ezért Nacsa Lőrinc, az IKSZ országos elnökének közreműködésével ajándékot küldött Molnár Gyula MSZP pártelnöknek és Kunhalmi Ágnesnek.
Kunhalmi és az MSZP tájékoztatást vár Németh Szilárdtól az alapítványának támogatásárólPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 28. Az MSZP tájékoztatást vár Németh Szilárdtól az alapítványa kétmilliárd forintos támogatása ügyében; ha a szocialisták rövid időn belül nem kapnak választ, hűtlen kezelés miatt feljelentést tesznek - mondta Kunhalmi Ágnes, a párt budapesti elnöke vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.
Az energiahordozók és a teknőchús mellett a krumplisalátát is importáljuk – Szakértő Kormány S01E13 Ladikpisztoly július 7.
Balhé Ausztriában: elismerte a bíróság a saría jog érvényesülését Világugar augusztus 20. Precedensteremtő lehet az ítélet, így az igazságszolgáltatás akár párhuzamosan is működhet nyugati szomszédunknál.
A Bizottság szerint nyugodtan lőhetik az ukránok a Barátság-kőolajvezetéket, hiszen van még tartalékunk Magyar ugar