kurmai kornél
Rendben van, hogy csak nevetünk Gyurcsányékon? – Grund Gav Duncannel, a legfideszesebb skóttal
Gyurcsányozás másképp: a volt miniszterelnök megítélését járta körül a Grund legújabb részében Hoppál Hunor, Kurmai Kornél és Gav Duncan. A műsorban szó volt arról, hogy a 2006-os rendőrterror egyik kilőtt szemű áldozata, Nagy László a napokban elhunyt. Felvetődött, hogy rendben van-e, hogy nevetünk a kótyagos, párttévét indító Gyurcsányon, miközben ez az ember 2004 és 2010 között brutális baloldali rémuralmat vezetett be?Végleg elvesztette a mondanivalóját az ellenzék – Grund Mészáros Nórával
A Grund legfrissebb részében Hoppál Hunor Kurmai Kornéllal és Mészáros Nóra jogász-műsorvezetővel beszélgetett. A műsorba érkező mindhárom résztvevő elkésett, három különböző helyről érkezve, de ugyanabból az okból: a biciklisávok tömkelege és az elhibázott közlekedési politika miatt kialakult dugóknak köszönhetően érkeztek később a stúdióba.Ursula von der Leyenről nem a szavahihetőség jut eszünkbe – Grund Bándy Péterrel
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor Kurmai Kornéllal és Bándy Péterrel, a Demokrata vezető szerkesztőjével az európai uniós források visszatartásáról beszélgetett. A Magyarország által teljesített 17 feltétel jogrendszerbe ültetése után ugyanis a Bizottság ismét halogatja a nekünk járó pénzek folyósítását.A Nyugat nem volt mindig szankciópárti, de ezt már elfelejtették
A szankciók működnek – ezt tudta mondani a magát államférfinak valló momentumos Gelencsér Ferenc, nem számolva azzal az aprócska bökkenővel, hogy ezek az oroszellenes intézkedések kétélű fegyverként az európai gazdaságot térdepeltetik le, és például a lehetetlenségig fokozzák az árakat a boltokban. De mit is takar a bűvös „szankció” kifejezés, ami régóta pörög a közbeszédben, és hogyan értelmezzük ezt a jelenlegi háborús helyzetben? Tényleg segít a konfliktus befejezésében ez a lépéssorozat? És miért van az, hogy nem beszél egy nyugati vezető sem a békéről? Ezeket beszéltük át a legújabb Grundban.Ajánljuk még











