lackner csaba
A választások után már szabadulna az MSZP Lackner Csabától
Bár Gajda Péter kompetenciája a döntés, Lackner Csabának mindenképpen távoznia kell az MSZP-ből – állították egyhangúlag a Magyar Nemzetnek a párt elnökségében. A lap forrásai szerint az első hangfelvétel nyilvánosságra kerülésekor még nem zárták ki, hogy azon esetleg nem Lackner hallható, ám az újabb és újabb hanganyagok egyértelmű helyzetet teremtettek. Mint az egyik elnökségi tag fogalmazott: Lackner Csaba akkor sem maradhat a párt soraiban, ha akár „hülyeségből” mondta, amit mondott, ha pedig nem értené magától, hogy távozni kell, úgy meg fogják azt értetni vele.Valami miatt nem a kispesti, fehér porral szennyezett szocik ellen tüntetett a hótiszta ellenzék Győrben
Kedélyes falunapozásba torkollott az ellenzék Borkai-buktató tüntetése, ahol olyan performanszőröket vonultattak fel, mint Fekete-Győr András. A Momentum vezetője valamilyen furcsa okból az ügy kirobbanása óta különös érdeklődést táplál a Borkai Zsoltot ábrázoló szexvideók iránt, így a mai napot sem hagyhatta ki, hogy a győri városháza előtt ossza meg követőivel mély aggodalmát a drogozó politikusokkal kapcsolatban. Kár, hogy a drogozásos és közpénzlopásos ügyletekben érintett kispesti szocialista politikusokkal szemben nem ilyen könyörtelen, mint ahogy a fideszes politikus erkölcstelenségeit sorolja.Még Gyurcsány és az ellenzék szerint is meg kell oldani a kispesti korrupciós ügyet
Már Gyurcsány Ferenc szerint is meg kell oldani a kispesti korrupciós ügyet. A DK elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kijelentette, hogy nincs kompromisszum, ha valaki akár csak egy forintot is elvesz a közpénzekből. Ezért Gajda Péternek, a kerület szocialista polgármesterének is lépnie kell az ügyben.Lackner Csaba is kivette a részét Karácsony kampányából
Lackner Csaba aktívan részt vett Karácsony Gergely kampányában – erre hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet. A lap úgy fogalmaz: "Nincs két Karácsony-kampány, egy van, és Lackner Csaba nyakig benne van."Tiszta víz
Idén 10 éve annak, hogy aktívan szavazok. 2009-ben volt valami bőr alá fészkelő, sürgető érzése annak, hogy Magyarországot végre olyan hellyé tehessük, ahol jó élni, ahol egyszerre dobbanunk és érzünk. Ez akkor és azóta is minden megmérettetésen sikerült, csakhogy közben éppen ez, az egésznek értelmet adó lélekállapot veszett el valahol nagyon.Az ellenzéket továbbra sem érdeklik a vidéki emberek: polgármester-jelöltek helyett hídfőállásokat akarnak kiépíteni a kormány ellen
Lassan a kampány finisénél járunk: érdemes megnézni, hogy a kormánypártok és az ellenzék milyen arányban indított jelölteket országszerte. A Fidesz által indított és támogatott polgármester-jelöltek száma 1136, míg az ellenzék ezzel szemben mindössze 286 polgármester-jelöltet tud felmutatni. Deák Dánielt, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjét kérdeztük az arányok hátteréről, hogy vajon miért alakulhatott ez így, és az ellenzék milyen okokból nem foglalkozik a vidékkel, valamint arra is kíváncsiak voltunk, hogy a hídfőállások megszerzése az adott városok fejlődésére milyen hatással lehet.Droghasználat és hivatali visszaélés miatt indulhat nyomozás a kispesti szocialisták ellen
Hivatali visszaélés és kábítószerrel visszaélés miatt indulhat nyomozás az egy hete nyilvánosságra került kispesti hangfelvételek ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. A felvételen százmilliós vagyonokról, külföldi ingatlanokról, kerületi pénzek visszaosztásáról, valamint túlszámlázásokról beszél „kólának” nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben Lackner Csaba baloldali önkormányzati képviselő.Lenyúlás, alkoholizmus, strómanok, ingatlanok – Újabb botrányos hangfelvételek a kispesti MSZP működéséről
A szocialista EP-képviselők lenyúlják a tanácsadóik fizetését, Gyurcsányné az alkoholista Gyurcsány elől menekült Brüsszelbe, az arab befektető kedvéért gyorsított eljárásban tettek embereket az utcára – ezekről beszél többek között a kispesti szocialista Lackner Csaba azon a lassan legendássá váló éjszakán, amelyen fehér por fogyasztása közben teregeti ki barátainak az MSZP és a baloldal szennyesét.Végre Gajdának is leesett: az MSZP még mindig védi Lacknert
Ha bizonyíthatóan Lackner Csaba van a nyilvánosságra került felvételeken, akkor távoznia kell – mondta Gajda Péter kispesti polgármester a Népszavának. Bár az első, kokainozós, a közpénz ellopásának módozatairól szóló videó már több, mint egy hete robbant, Gajda állítja, hogy még nem érte el politikustársát és nem tudta kérdőre vonni a nyilvánosságra került felvételek miatt. Emellett persze azonnal a Fideszre mutogat, mivel szerinte egyértelmű, hogy a rivális párttól jönnek a felvételek, és azért, mert Kispesten jól mennek a dolgok. Ezzel szemben egy nappal korábban a Hír TV-nek még azt mondta: nem hajlandó vizsgálatot sem indítani. Kunhalmi Ágnes is azt nyilatkozta a csatornának, hogy manipuláltnak tekintik a felvételt, amit többszörösen összevágtak.Ajánljuk még