lakástűz
Meghalt egy ember egy zuglói lakástűzben
Meghalt egy ember, miután kigyulladt Budapesten egy XIV. kerületi, Répásy Mihály utcai lakás – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.Tűz ütött ki egy társasházi lakásban Miskolcon
Teljesen kiégett egy társasház ötödik emeleti lakásának egyik szobája Miskolcon, a Sályi István utcában. Az épületből több, mint nyolcvan embert kellett kimenekíteni.Egy mentőápoló és egy doktornő mentett ki két embert egy lakástűzből Újpesten
Hétfő este egy segítségért kiabáló férfira lett figyelmes egy Újpesten sétáló, szabadnapjukat töltő mentőápoló és egy doktornő. A hang nyomába eredtek, majd megpillantottak egy apát és lányát az egyik panel második emeleti lakásának erkélyén, a lakás lángokban állt.Tavaly harminc halálos lakástűz volt dohányzás miatt
Tavaly harminc halálos lakástűz volt dohányzás miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-vel. A közleményben arra figyelmeztettek, hogy jellemzően hamarabb elalszanak az ágyban dohányzók, mint a cigaretta, ami meggyújtja az ágyat és annak környezetét.Katasztrófavédelem: a legtöbb karácsonyi tüzet gyertyák, mécsesek okozzák
Télen naponta átlagosan harminc lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, ez karácsonykor akár a negyvenet is eléri – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, arra hívva fel a figyelmet, hogy a legtöbb karácsonyi tüzet gyertyák, mécsesek okozzák. A közleményükben továbbá kiemelték azt is: idén már több adventi koszorú és hangulatgyertya okozott nagyobb lakástüzet.Kimentették a lakástűzben bennrekedt férfit az újpalotai rendőrök
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába vasárnap este érkezett egy bejelentés, miszerint kigyulladt egy XV.kerületi társasház. A XV. Kerületi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának beosztottjai a bejelentés után pár perccel értek a helyszínre.Kigyulladt egy faház Biatorbágyon, egy ember meghalt
Halálos lakástűz történt Biatorbágy külterületén szerda hajnalban – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.Durvul a helyzet Kispesten: Miszter Negyven Százalék barátnője húszezer forintért bérel lakást a kerületben, míg a rászorulók nyomorognak
A XIX. kerületi lakástüzet követő Gajda-féle hozzáállásról már beszámolt a PestiSrácok.hu, azonban a kispesti baloldali vezetés elképesztően lenéző, a saját kerületi polgárait megalázó hozzáállásáról újabb sokkoló részletek jutottak portálunk birtokába. Ha a kispesti baloldal ténykedését vesszük górcső alá, három név biztosan mindig megjelenik. Lackner Csaba, gazdagodási szakember, Kránitz Krisztián, a szerény vagyonkezelő és természetesen a feddhetetlen polgármester, Gajda Péter. A szocialisták veretes brigádja az arcátlanság olyan fokára jutott az utóbbi hónapokban, hogy a mögöttük álló gyanús és morálisan is megkérdőjelezhető ügyek már szinte kellemetlenséget sem okoznak nekik, hiszen egyelőre komoly következmények nélkül telnek a hetek és a hónapok a XIX. kerületben. Így Kránitz, azaz Miszter Negyven Százalék, a kispesti vagyonkezelő vezetője nyugodt szívvel, magasról ejtve az állítólag általuk olyan érzékenyen képviselt nincstelen emberekre, szolid, havi húszezer forintért intézett barátnőjének szociális bérleti díjú lakást a kerületben, ennek pedig immár több mint három éve. A lakás ráadásul üresen áll, miközben több tucat krízishelyzetben lévő kispesti család vár önkormányzati segítségre, és vajon miért kellett hotelba mennie a lakástűz károsultjainak?Bajban ismerszik meg a szoci polgármester Kispesten – Önkormányzati lakás helyett hotelben húzza meg magát egy család a lakásukat elpusztító tűz után
Bajban ismerszik meg a barát, tartja a mondás, de sajnos az is kiderül, ha valakire nem lehet számítani, hiszen, ha gond van, akkor már kevés a szép szó, a látszatpolitika, a levél- és fasimogatás, akkor tettekre lenne szükség. Így történt ez Kispesten is, ahol két napja teljesen kiégett egy lakás, az ott élő idős bácsi, és a szomszédok ugyan szerencsésen megmenekültek, de a Gajda Péter vezette önkormányzat most sem volt a helyzet magaslatán, ugyanis információink szerint a polgármester ki sem ment a súlyos eset után az érintett lakóházhoz. A férfi, akinek kiégett a lakása, kórházba került. A hírek szerint a többi lakó is a házban maradt, fűtés és villany nélkül, az egyik szomszéd pedig idős édesanyjával egy apartmanban húzza meg magát, mert az önkormányzat szerint nincs üres lakás, hiába fordultak hozzájuk. A ház egyik lakója közben emberségből saját lakásában helyezte el a földönfutóvá lett lakók bőröndjeit, miközben az önkormányzat csupán kitérő válaszokat adott a károsultaknak. De valóban nincs üres és használható önkormányzati lakás a kerületben vagy egészen más húzódik a háttérben?Ajánljuk még