Pesti Srácok

Bajban ismerszik meg a szoci polgármester Kispesten – Önkormányzati lakás helyett hotelben húzza meg magát egy család a lakásukat elpusztító tűz után

Bajban ismerszik meg a szoci polgármester Kispesten – Önkormányzati lakás helyett hotelben húzza meg magát egy család a lakásukat elpusztító tűz után

Bajban ismerszik meg a barát, tartja a mondás, de sajnos az is kiderül, ha valakire nem lehet számítani, hiszen, ha gond van, akkor már kevés a szép szó, a látszatpolitika, a levél- és fasimogatás, akkor tettekre lenne szükség. Így történt ez Kispesten is, ahol két napja teljesen kiégett egy lakás, az ott élő idős bácsi, és a szomszédok ugyan szerencsésen megmenekültek, de a Gajda Péter vezette önkormányzat most sem volt a helyzet magaslatán, ugyanis információink szerint a polgármester ki sem ment a súlyos eset után az érintett lakóházhoz. A férfi, akinek kiégett a lakása, kórházba került. A hírek szerint a többi lakó is a házban maradt, fűtés és villany nélkül, az egyik szomszéd pedig idős édesanyjával egy apartmanban húzza meg magát, mert az önkormányzat szerint nincs üres lakás, hiába fordultak hozzájuk. A ház egyik lakója közben emberségből saját lakásában helyezte el a földönfutóvá lett lakók bőröndjeit, miközben az önkormányzat csupán kitérő válaszokat adott a károsultaknak. De valóban nincs üres és használható önkormányzati lakás a kerületben vagy egészen más húzódik a háttérben?

Tűzeset bárhol keletkezhet, azonban nem mindegy, hogy milyen felelősséggel kezeli azt egy városvezetés vagy kerületvezetés. Úgy tűnik, hogy Kispesten ez nem sikerült túl jól, az embereket szavakban a tenyerén hordozó baloldali kerületvezetés ugyanis akkor már kevesebb lendületet mutat, amikor tettekre kerülne a sor. Az említett lakástüzet követően ugyanis a házban lakók szerint Gajda Péter polgármester csupán egy önkormányzati referenst küldött ki maga helyett, ezen kívül a rendőrkapitány látogatott ki a helyszínre, a megoldás azonban még mindig várat magára, hiszen ilyen esetben ideiglenesen önkormányzati lakásokat kellene kiutalni a károsultaknak. Ez azonban nem történt meg idáig, hiszen Gajdáék arra hivatkoznak, hogy nincs üres lakás: probléma tehát nincs, mindenki oldja meg a kis bajait, meg aztán amúgy is hideg van, ki szobrozna ilyenkor egy kiégett lakásnál, hogy rendet tegyen. Gajda Péter és az alpolgármesterek biztosan nem.

Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor egészen máshogy látja a helyzetet, hiszen Facebook-posztjában rávilágított arra, hogy egy ilyen borzasztó tűzesetnél, amikor utcára kerülnek emberek, az önkormányzatnak egészen másképpen kellene viselkednie, ezen kívül felhívta a figyelmet arra is, hogy Gajda Péteréknek vélhetően lett volna lehetőségük üres lakásokat felajánlani a lakóház károsultjainak, elsősorban azoknak, akiket közvetlenül érintett a tűz. Sajnos azonban az átmeneti segítség sem érkezett meg, egyesek rokonoknál húzzák meg magukat, egy család albérletbe ment, a többiek pedig a fűtés és villany nélküli lakásokban maradtak. Igaz, alig van fagypont alatt a hőmérséklet, így nincs is itt semmi látnivaló. A sajnálatos lakástűz rávilágított egy fajsúlyos kerületi problémára, hiszen az önkormányzati lakások állapota, minősége, mennyisége és kezelése láthatóan nem kielégítő és ez még csak a jéghegy csúcsa. A PestiSrácok.hu információi szerint a lakásügy ennél jóval összetettebb, a Gajda-Kránitz duó, ha akarná, képes lenne önkormányzati lakáshoz juttatni a kárt szenvedőket, azonban olyan okok miatt nem teszik, melyek kellemetlenek számukra. Portálunk rövidesen részletesen beszámol a háttérről, a kispesti szocik újabb kínos ügyéről, valamint a PestiTV-n szombaton este a Pesti Riporter oknyomozó műsora is foglalkozik a témával.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.