lakhatás
Nem a CSOK miatt vannak brutális lakásárak Budapesten
Mint tudjuk, a formálódó gazdasági akcióterv három pillére közül az egyik a lakhatási problémák enyhítése. Ennek érdekében számos intézkedést tervez a kormány, így most különösen népszerű téma lett a lakhatási válság – és ahogy azt már megszokhattuk, sokan nem a tényekkel foglalkoznak, és hamis információkat terjesztenek a válságról – írja Szalai Piroska a Mandineren.Lakhatási válságot emleget Karácsony, miközben folyamatosan adják el a budapesti ingatlanokat
Karácsony Gergely főpolgármester gyakran emleget lakhatási válságot, miközben sorra adja el a fővárosi ingatlanokat – írja a Magyar Nemzet. Idén eddig öt lezárult ingatlanértékesítésről számolt be a lapnak a főváros, ebből összesen félmilliárd forint bevételt nyert az önkormányzat. Továbbá értékesítés alatt áll nyolc ingatlan, ebből egy vidéki, az erdőkertesi ingatlant már évek óta árulta a fővárosi önkormányzat. Az egykori idősotthon vevőre talált 90,8 millió forintért, miközben korábban ezt az ingatlant 100 millió forintért szerették volna értékesíteni.Szentkirályi Alexandra: valódi lakásokkal kell enyhíteni a budapesti lakhatási válságot
2019-ben Karácsony Gergely, lakásügynökséget ígért, amit a 2024-ig nem sikerült felállítani. Végül, a kampány kezdetére összetákolták a Fővárosi Lakásügynökséget, ami egy totális kudarc - írta közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra.Karácsony Gergely úgy oldotta meg a hajléktalankérdést, hogy a normálisan élni akarók életét tette pokollá
A Kőbányai úti mintaprojekt dacára a főpolgármester nem tett le arról a tervéről, hogy üres fővárosi ingatlanokat adjon hajléktalanoknak. A VIII. kerületi nagy bérházban mindennaposak a dorbézolások, a lakók panaszkodnak a félelmet keltő új lakókra.Szentkirályi Alexandra: a fővárosi lakhatás ne kiváltság, hanem elérhető alternatíva legyen
A fővárosi lakhatás ne kiváltság, hanem elérhető alternatíva legyen, és a "főváros évek óta tartó tétlensége ellenére olyan cselekvés induljon", amely ezt lehetővé teszi - ismertette a Fidesz-KDNP fővárosi frakció célját Szentkirályi Alexandra frakcióvezető a Facebook-oldalán, ahol bejelentette azt is, hogy több képviselőtársával együtt hétfőn a nemzetgazdasági miniszterrel egyeztetett a Budapesten kialakult lakhatási válságról.Karácsony Gergely megint megvárta, hogy más dolgozzon helyette, de show-t azért szeretné elvinni
Miután miniszterelnök úr bejelentette, hogy a formálódó gazdasági akciótervben várható a lakhatási problémák javítását célzó intézkedés is, Karácsony Gergely főpolgármester egyből megpróbálta elvenni a show-t és azt sulykolni, hogy ő már megmondta 2019-ben, hogy baj van. Szerinte a kormány most vette észre, hogy „lakhatási válság van, a világban is, Magyarországon is, de leginkább Budapesten” – írja Szalai Piroska a Mandineren.Szentkirályi Alexandra levélben fordult Nagy Mártonhoz a budapesti lakhatás megoldása miatt
Levélben fordultam Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterhez. Egyeztetést kezdeményezek, egy fővárosi lakhatási akcióterv megalkotása érdekében, a budapestieket sújtó lakhatási nehézségek enyhítésére - írja bejegyzésében Szentkirályi Alexandra.Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely alatt szabadultak el az ingatlanárak Budapesten
Karácsony Gergely főpolgármesteri időszakában szabadultak el az ingatlan- és albérletárak Budapesten – erről beszélt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, szerdán.Szentkirályi Alexandra: Budapesten lakhatási válság van, és ez Karácsony Gergely felelőssége
Budapesten lakhatási válság van, és ez Karácsony Gergely felelőssége! A főpolgármester öt éve programjában bérlakásépítést, kollégiumépítések támogatását ígérte és egy sor más kamu terve is volt – írta Szentkirályi Alexandra a Facebookon.Ajánljuk még