lampedusa
Matteo Salvini: Nem hagyhatjuk, hogy Olaszországot elborítsák a menekülttáborok!
Külön kormánybiztos foglalkozik majd a migrációs kérdéssel, ha a jobboldal nyeri a szeptemberi parlamenti választásokat – mondta Matteo Salvini, a Liga párt vezetője pénteken, a lampedusai befogadó táborban tett látogatása második napján.A határok védelmét szorgalmazta Matteo Salvini a lampedusai migránstáborban
Ha a jobbközép nyeri a szeptemberi parlamenti választásokat, a következő olasz kormány ismét ellenőrizni és védeni fogja a határokat Matteo Salvini volt belügyminiszter, a Liga párt vezetője szerint, aki Lampedusa migránstáborába látogatott csütörtökön. Matteo Salvini közösségi oldalán élőben közvetítette a dél-olaszországi szigeten működő migránsközpontban tett látogatását.Órák alatt több mint ezer migráns szállt partra Olaszországban
Ezernél több bevándorló és menekült ért partot az elmúlt órákban Olaszországban, több száz, humanitárius szervezetek hajói által a tengerből kiemelt migráns pedig a fedélzeten várakozik befogadó kikötőre.Ismét tömegesen érkeznek migránsok Lampedusa szigetére
Négy csónak érkezett néhány óra leforgása alatt Lampedusa szigetére, ahol a nyárias időjárásban ismét megkezdődtek a tengeri átkelések Líbia és Egyiptom irányából is – közölte az illetékes kikötői kapitányság vasárnap. Az utóbbi egy héten mintegy ezerháromszázan kötöttek ki az olaszországi partokon, így a májusban érkezettek száma már meghaladja a kétezret.Megint nincs hova tenni az Olaszországba átcsónakázó migránsokat
Mintegy félszáz, migránsokkal teli csónak érkezett augusztus utolsó hétvégéjén Lampedusa szigetére; a háromszorosan túlzsúfolt táborban szállásolták el őket. A többségében békés, háború által nem sújtott országokból érkezőket már az ügyben vizsgálódó olasz ügyész szerint is szervezetten vándoroltatják be Európába. A hatóságok a tábor zsúfoltsága miatt egészségügyi és biztonsági veszélytől tartanak, miközben a koronavírus miatt a migránsok számára felállított karanténhajók fenntartása további durva költségeket jelent.Az Európai Uniónak a migráció megállításán kellene dolgoznia Lampedusa polgármestere szerint
Lampedusa alig kétszázötven fős migránstáborában jelenleg több mint nyolcszázan szoronganak. A hét elején ezren voltak a központban, azóta több száz embert elszállítottak, de közben újabb csoportok érkeztek. A város polgármestere az egyre erősödő nyomás kapcsán jelentette ki: az Európai Uniónak a migráció megállításán kellene dolgoznia.Kritikus a helyzet az olaszoknál, nem tudják kezelni az újabb menekültáradatot
Az elmúlt egy évben csaknem 50 ezer illegális bevándorló érkezett Olaszországba Afrikából a tengeren keresztül, amely bár messze van a rekordtól, de súlyos növekedést jelent az azt megelőző évben mért adatokhoz képest. Ez is ékes bizonyíték arra, hogy a migráció nem állt meg, továbbra is súlyos gondot okoz Európa életében.A koronavírus Delta variánsát azonosítottak a Lampedusára érkezett bevándorlók között
Tíz, Bangladesből származó emberen mutatták ki a koronavírus Delta variánst az utóbbi hetekben Lampedusára érkezett több ezer bevándorló között. Salvatore Martello, lampedusai polgármester nyilatkozata szerint a csoport május utolsó napjaiban kötött ki, és az érkezésük utáni tesztelésen azonosították a vírusmutációt. Jelenleg még karanténban vannak a sziget partjainál tartózkodó komphajón, ahol az érkező migránsokat helyezik el legalább tizennégy napra. A lampedusai polgármester leszögezte, hogy a Delta variánssal fertőzöttek nem érintkeztek sem a sziget lakosaival, sem turistákkal.Róma minden európai országba küldene migránsokat
Egy nap alatt több mint 1200 migráns érkezett a dél-olaszországi Lampedusa szigetére, ahol a helyi rendőrszakszervezet szerint vasárnapra válságossá vált a biztonsági és egészségügyi helyzet. Az olasz miniszterelnök, Mario Draghi korábbi bejelentése szerint az Európai Unió állam- és kormányfőinek közvetkező tanácskozásán kívánja bemutatni azt a tervezetet, amelyet Olaszország a menekültek szétosztására javasol.Ajánljuk még