lánchíd
Karácsony elismerte, hogy még egy felújítást sem képes végigvinni
Abból, hogy nincs üldözési mániám, még nem következik az, hogy nem üldöznek – így érvelt Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában, mikor azt akarta sejtetni, hogy a kormány miatt nem képes az általa vezetett fővárosi önkormányzat a Lánchíd felújítását végigvinni, majd bevallotta, hogy a kormányrendeletet sem sikerült jól értelmezniük. Portálunk már beszámolt róla, hogy Budapest főpolgármestere igyekezett a kormányra és a Közbeszerzési Hatóságra tolni a felelősséget a főváros által elbaltázott Lánchíd-tender kapcsán.Karácsony orrára koppintott a Közbeszerzési Hatóság az elhibázott Lánchíd-tender miatt
A Közbeszerzési Hatóság (KH) szerint a Lánchíd-tender közbeszerzési felhívása azért jogellenes, mert a főváros mint ajánlatkérő nem tartotta be a referencia-időszakra vonatkozó előírást – közölte a hatóság. A főpolgármester Facebook–bejegyzésében a KH-t „kormányzati hatóságnak” nevezte és igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha politikai okokból dobták volna vissza a dokumentációt. A KH azonban nem kormányzati szerv, 25 éve független államigazgatási intézményként tevékenykedik.Karácsony hárítja a felelősséget a félresikerült Lánchíd-tender kapcsán
A Közbeszerzési Hatóság tartalmi hibák miatt visszadobta a dokumentumot, így a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának módosítania kell azt. Budapest főpolgármestere rögtön klaviatúrát ragadott és hosszas bejegyzésben próbálta áttolni a felelősséget a hatóságra és persze a kormányra.Lezárják a Lánchidat szombat éjjel
Állagmegóvási munkák és egy futóverseny miatt szombat éjjel lezárják a Lánchidat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. A közlemény szerint a hidat nem lehet használni szombaton 19.30-tól vasárnap hajnalig.Továbbra is veszélyben a Lánchíd felújítása
Több hónapnyi késedelem, semmittevés és hazug kormányra mutogatás után pénteken végre elindította a BKK igazgatósága a budapesti Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást. Ettől azonban csak még rosszabb lett a helyzet. Az eljárás ugyanis egyrészt csak feltételes, vagyis bármikor megint visszavonhatják, így a felújítás 2021 tavaszára ígért elkezdését egyáltalán nem vehetjük biztosra. Másrészt a BKK igazgatósága megdöbbentő módon elutasította Wintermantel Zsolt fideszes tag azon javaslatát, hogy ne lehessen módosítani az 1915-ös műszaki és műemléki terveken. Nagy a veszélye annak, hogyha lesz felújítás, akkor műemléki értékű részeket távolítanak el vagy építenek át. Ezt erősíti Gyurcsány bizalmasának, a BKK jelenlegi elnökének, Draskovics Tibornak a korábbi nyilatkozata, amely szerint a híd számos műemlék elemét ki lehetne dobni- tájékoztatott az Origo.Draskovics kidobatná a Lánchíd több műemléki elemét
"Semmilyen műemléki butítás vagy gagyisítás" nem megengedhető a Lánchíd felújítása során – írta Wintermantel Zsolt a Facebook-oldalán pénteken közzétett bejegyzésében, amelyben felidézte, hogy Draskovics Tibor, a BKK elnöke korábban egy rádióműsorban arról beszélt, hogy "rengeteg olyan műemléki eleme van a Lánchídnak, aminek kapcsán el lehet azon gondolkozni, hogy dobjuk ki, ami ott van és készüljön valami teljesen új".Láng Zsolt: racionális lépés lenne, ha a kormány átvenné a Lánchíd felújítását
Ha a közbeszerzés kiírása tovább húzódik, akkor racionális lépés lenne a kormánytól, ha átvenné a Lánchíd felújítását a fővárosi vezetéstől - mondta a Fidesz-KDNP budapesti képviselőcsoportjának vezetője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.Tíz hónap sem volt elég, hogy a főváros meghozza a legfontosabb döntéseket a Lánchíd kapcsán
Ismét bebizonyosodott, hogy az elmúlt 10 hónap sem volt elegendő a főváros vezetése számára a Lánchíddal kapcsolatos legfontosabb döntések meghozatalára - reagált a Fidesz budapesti szervezete szombaton Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes kijelentéseire.A Lánchíd felújításának halogatása milliárdokba kerül és veszélyes a budapestiekre
Csalódás, hogy a BKK igazgatósági ülése kudarcba fulladt és a főpolgármesteri ígéret ellenére megint nem indította el a Lánchíd felújításához szükséges közbeszerzést. A legutóbbi, egy hónappal korábbi Tüttő-Fürjes találkozón a Kormány és a Főváros egyetértett abban, hogy a Lánchíd felújítása halaszthatatlan – áll Fürjes Balázs közleményében.Ajánljuk még
















