lánczi tamás
Lánczi Tamás: Tarlós karakterét erősnek látják a választók
Titokban rögzített kép-és hangfelvételek, korrupciógyanús ügyek, egyre durvább politikai közbeszéd. Sokak szerint a rendszerváltás óta a legdurvább 50 napon van túl az ország, ami a kampányt illeti, de valóban senki és semmi nem számít már? Mi alapján dönt majd vasárnap, a függöny mögött a választó? Ezekről és a pártok esélyeiről beszélgetett Lánczi Tamás politológus és Farkas Örs politikai elemző a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Földi-Kovács Andrea műsorvezetése mellett.Lánczi Tamás: Macron beszéde után a baloldali kormányok talán engednek a merev, dogmatikus liberális elképzeléseikből
Emmanuel Macron francia elnök Orbán Viktort dicsérő szavairól beszélve a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában Lánczi Tamás politológus elmondta: a kimondott szónak súlya van, azt visszavonni már nem lehet. Hozzátette: ritka, hogy egy európai politikus ilyen őszintén beszél. Mint arról korábban beszámoltunk, Macron francia diplomaták előtt elismerően szólt arról, hogy Orbán az egyetlen olyan európai politikus, aki képes víziót kínálni népének, míg a kontinens nyugati fele minden tekintetben válságba került.Macron őszödi beszéde: az Orbán vezette Magyarország élen jár az európai civilizáció megújításában
Macron szerint az Orbán Viktor vezette Magyarország – szemben Európa több vezetőjével – élen jár az európai civilizáció megújításában. A francia elnök szerint a legnagyobb tisztelettel kell figyelni a magyarországi politikai diskurzust, amely kulturális és civilizációs életerőt hordoz magában, és amellyel a francia elnök ugyan nem ért egyet, de rendkívül inspirálónak találja.Tallai Gábor a PS-nek: Láncziék távozásának nincs közéleti oka, de intellektuálisan és munkabírásban is többet vártunk tőlük
Sokan felkapták a fejüket kedden, amikor Schmidt Mária, a Terror Háza mellett működő, számos fontos emlékezetpolitikai projektért felelős XXI. Század Intézet főigazgatója a Facebook-oldalán tudatta a nyilvánossággal, hogy „puccsszerűen” távozott a posztjáról Lánczi Tamás igazgató és tíz munkatársa. A főigazgató nem rejtette véka alá, hogy nem jósol nagy jövőt a lelépőknek, hiszen posztját a Brian élete a Júdeai Felszabadítási Front Elit Öngyilkos alakulatának kultikus jelenetével illusztrálta. A pikáns ügy hátteréről a társintézmény vezetőjét, Tallai Gábort, a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány programigazgatóját kérdeztük.Váratlanul lemondott Lánczi Tamás, a XXI. Század Intézet igazgatója
Az intézet Facebook-oldalán jelent meg a hír, hogy váratlanul lemondott Lánczi Tamás igazgató. A lemondás okai még ismeretlenek. A XXI. Század Intézet nevében Schmidt Mária adott ki sajtóközleményt.Lánczi Tamás: Nem látványos, de tapintható Németország és Brüsszel álláspontjának megváltozása
Nem látványos, de tapintható változás van abban, ahogy Németország és az Európai Unió viszonyul Magyarországhoz; mintha megértették volna, hogy nem lehet diktátumokkal irányítani – mondta Lánczi Tamás, a XXI. Század Intézet igazgatója hétfőn, az M1 aktuális csatornán.Lánczi: Jelentősen nőtt Orbán Viktor nemzetközi mozgástere
Orbán Viktor nemzetközi mozgástere jelentősen bővült az utóbbi években, a '68-as nemzedék viszont egyre kevésbé talál követőkre - mondta Lánczi Tamás politológus, a XXI. Század Intézet igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.A reakció sosem lesz annyira divatos, mint az Imagine-be butított haladás, de sokkal szórakoztatóbb művelni
A reakciós konzervativizmus az egyetemi szférában megtűrt, az akadémia szférában tiltott, a popkultúrában pedig az ellenség szerepét tölti be, de ettől függetlenül - az áttörés leghalványabb esélye nélkül - az intellektuális munkát el kell végezni. (Még akkor is, ha a szerző lusta.) Megadja Gábor könyvbemutatóján jártunk az A38-on.Lánczi Tamás: Patthelyzet van az európai politikában
A július elején megalakuló Európai Parlament tagjai már ismertek, de az, hogy kik állnak majd az uniós intézmények élén, még teljesen bizonytalan. Egyre valószínűbb azonban, hogy az úgynevezett csúcsjelölti rendszer az Európai Bizottság elnöki posztjára megbukott - írja a Híradó.hu.Ajánljuk még

















