láng zsolt
Láng Zsolt arcpirítónak nevezte Karácsonyék legújabb mutyigyanús tenderét, és válaszokat vár
Láng Zsolt a főváros fideszes frakciójának vezetője nyílt levélben kért magyarázatot a főpolgármestertől Budapest legújabb alacsonypadlós buszbérlésére meghirdetett tenderével kapcsolatban. Ahhoz képest, hogy egy évvel ezelőtt Karácsonyék kampányában milyen kiemelt szerepet kapott a felelős gazdálkodás és az átláthatóság kérdése, Láng Zsolt számtalan érdekességre hívta fel a figyelmet a legújabb közbeszerzéssel kapcsolatban. A politikus többek között olyan kérdésekre várt választ, hogy hogyan lehetséges, hogy a győztes céget a BKV tender ajánlattételi határidejének lejárta előtt hét nappal alapították, vagy hogy a főpolgármester nem tartja-e aggályosnak, hogy egy offshore-hátterű cég által alapított vagyongazdálkodó Zrt. lett a nyertes?Nyíltan Orbán Viktor halálát kívánta Gyurcsány haverja – Következmények nélkül megteheti? Láng Zsolt a Karanténvlogban!
A péntek esti Karanténvlogban Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke volt Szabó Gergő vendége, és természetesen Dezse Balázs és Szalai Szilárd sem hiányozhatott, akik igazán pörgős és izgalmas műsorban vesézték ki a hét legmeghökkentőbb eseményeit. Láng Zsolt, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának a vezetője testközelből élhette át Karácsony Gergely bő egy éves regnálását Budapesten. A Karanténvlogban természetesen szóba került Tordai Bence legújabb villanása az Országgyűlésből, ahol most éppen a köztársaság lebontásáról delirált, miközben nap, mint nap kretén performanszokban élheti ki kreativitását – ebben a nagy diktatúrában. Nehéz volt röviden Budapest utolsó egy évét részletesen kielemezni, hiszen Karácsony siránkozásai és látszatpolitizálása kerülnek mindig középpontba, a valódi munka elmaradása azonban sarkalatos a város életében – mutatott rá Láng Zsolt. Szabó Gergőék nem hagyhatták ki ezen kívül a Kanári-szigeteken tomboló migránsról szóló videót sem, hiszen a bevándorló félmeztelenül zaklatta az éppen misét tartó papot, bántalmazta, majd az oltárról lopott. Ez ma Nyugat-Európában büntetlenül megtörténhet, ahogy az amerikai választásokat követően hihetetlen csalási és befolyásolási vádak érték a demokratákat. Végül a szélsőliberális, magát függetlennek és a szabad sajtó tagjának tartó 444.hu tarhálási akciójáról is váltottak néhány szót a felek. Nézzétek ma is a Karanténvlogot, a szókimondó, vicces, de még komoly témákat érintő műsort a PestiTV-n!Veszélyes baloldali semmittevés, eredménylopás és látványpolitizálás a II. kerületben – Pesti Riporter
Ezen a héten a Pesti Riporter a II. kerületbe látogatott, ahol Őrsi Gergely szocialista polgármester az úr immár több, mint egy éve. Őrsi profi Facebook-politikus, Karácsony Gergely mintájára építi a saját imázsát, naponta többször simogat fát, szed fel műfüvet, miközben az előző kerületvezetés projektjeit a saját munkája eredményeként tünteti fel. A Pesti Riporter már meg sem lepődött, amikor szembesült azzal a ténnyel, hogy az előző, fideszes városvezetés által megszervezett és elindított utcatakarítási akciót is lenyúlták Őrsiék, amit természetesen a polgármester letagadott kameránk előtt. A bizonyítékok azonban ellene tanúskodnak. A II. kerületben a felszínen minden csillog és villog, de valódi munka egy éve nem folyik, azóta, amióta hatalomra került a szivárványkoalíció. Az azonban a kerületi polgárokon múlik, hogy a korábban a fideszes Láng Zsolt által vezetett kerület eredményeit ne tudja évekig a sajátjaként eladni, és így ráfordulni a következő választásra a szocialista polgármester. Sokak számára Őrsi turpisságai és valódi arca még nem látható, ahogy azt sem veszik észre, hogy az átláthatóságért hangosan vinnyogó baloldali vezetés csak nemrég 35 millió forinttal lepte meg a "független" Átrium színházat, nyilván közpénzből. Most sem volt átlátszó az a bizonyos üvegzseb. De Őrsi legalább másban is jó, hiszen óvodás gyermekeknek akart melegpropagandát felolvasni, az eseményből azonban végül kihátrált, miután több, mint nyolcvanezren írták alá az ellene tiltakozó petíciót. Stábunk természetesen ezzel is szembesítette a polgármestert, aki azonban terelt és menekült, aztán zavaros válaszában végül ő oktatta ki a nagyvilágot abból, hogy a politika bizony nem az óvodába való. Szerintetek Őrsi odaillik a II. kerület polgármesteri székébe? A Pesti Riporter minden héten lecsap a budapesti baloldali kerületvezetések sunyi és álságos ügyeire – nézzétek minden szombaton 20.30-kor a PestiTV-n!Láng Zsolt a Halhatatlanok napján: Nem engedhetjük, hogy összemossák a forradalmárt a hazaárulóval, a szabadságharcost a tömegbe lövetővel! (videó és galéria)
"Sajnos nem lehetünk büszkék. Mert 64 évvel nemzetünk világraszóló forradalma után nincsenek a helyükön kezelve a dolgok. A rendszerváltás óta megadatott szabadságunkban nem tettünk meg mindent azokért az eszményekért, amelyekért ezrek adták az életüket! Nincs benne a szívünkben és a vitás mindennapjainkban ’56 nemzeti egységének ereje, a magyarság közös céljainak mindenek felettisége" – mondta Láng Zsolt, a Fidesz budapesti frakcióvezetője a PestiSrácok.hu és a PestiTV Halhatatlanok napja című megemlékezésén, amelyen évről-évre azok előtt a hős szabadságharcosok, a "pesti srácok" előtt tisztelgünk, akik a hatalmas túlerő ellenére fegyvert fogtak és feltartóztatták a november 4-én beözönlő szovjet megszálló hadsereget. Az esőben is kitartó sokaság előtt felolvastuk Wittner Mária halálra ítélt szabadságharcos üzenetét. Varga János forradalmár beszámolt a november 4-e utáni reménytelen ellenállás mindennapjairól, sebesülésének történetéről. A Magyar Tartalékosok Szövetsége ’56-os hagyományőrzői pedig díszlövéseket adtak le a hősök tiszteletére.Láng Zsolt: sűríteni kell a busz- és villamosjáratokat Budapesten
Láng Zsolt, a budapesti Fidesz elnöke Facebook-bejegyzésben véleményezte a fővárosi közlekedést. Láng a bejegyzésben úgy fogalmazott: hétfőtől az őszi tanítási szünet vége miatt a fővárosi busz- és villamosjáratok sűrítését javasolja a koronavírus okozta járványhelyzetben a Fidesz budapesti szervezete a főpolgármesternek.Láng Zsolt: a koronavírus alatt nem korlátozni kell az embereket szabad mozgásukban, hanem segíteni kell nekik (videó)
Láng Zsolt, a budapesti Fidesz-frakció vezetője rövid videóban reagált a főpolgármester pártjának hétfőn benyújtott, tizenegy pontos járványügyi javaslatcsomagjára. A Párbeszéd drasztikus intézkedéseket akar: javaslatuk elfogadása esetén például olyan szigorú feltételekhez kötnék a tömegközlekedés használatát, hogy a nyugdíjasok ezt nem tudnák igénybe venni.A mohón, mélyre bányászó erzsébetvárosi DK-s törp és Niedermüller nyomába eredt a Pesti Riporter
A Pesti Riporter ezen a héten a mohón és mélyre bányászó erzsébetvárosi DK-s törp nyomába eredt, aki Mória bányái helyett a kriptovaluta mélységeiben igyekezett elmerülni, miközben áramot is lopott. A PestiTV oknyomozó stábja megkereste a feddhetetlen Niedermüller Pétert is, a kerület DK-s polgármesterét, azonban kérdéseink lepattantak Erzsébetváros uráról, akinek túl kellemetlen volt a téma, így menekülőre fogta. Magányos stikli, vagy titkos pártfinanszírozás? A VII. kerület hiába vette át a városvezetést 10,5 milliárd forintos plusszal, most visszafele mutogat, a pénz elfogyott, a fejlesztések elmaradtak, és egyre több a baloldalt körbelengő büntetőügy. Niedermüller nem mondott le, és hiába rendkívül kellemetlen neki az ügy, tagad, menekül. Műsorunkból kiderül, hogy maga a kriptovaluta-bányászat legális tevékenység, de az önkormányzat áramát használva ez olyan, mintha felszednénk a városháza parkettáját és azzal tüzelnénk otthon. De vajon mi lesz Erzsébetvárossal, ha minden az eddigi mederben folyik? És mi lesz a Csömöri úti felüljáróval, ami már évek óta romos állapotban áll, Karácsony pedig csak annyira jutott a felújítással, hogy 10 hónapja nem lehet rajta közlekedni? Természetesen a főpolgármester szerint az előző városvezetés a hibás, de vajon meddig lehet még visszafele mutogatni következmények és valódi munka nélkül? Tartsatok ezen a héten is velünk, a Pesti Riporter pedig minden héten lecsap az ellenzék budapesti sunyiságaira és az anomáliákra!A Fővárosi Önkormányzat nem kért az ingyenes lélegeztetőgépekből
Tizenötből tizenkét intézmény elfogadta az operatív törzs döntése alapján a kétszáz fő feletti idősotthonok számára ingyenesen felajánlott lélegeztetőgépeket, azonban a Karácsony Gergely vezette főváros úgy döntött, hogy az általuk fenntartott két idősek otthonába nem kéri a kormány által felajánlott non-invazív berendezéseket – írja a Magyar Nemzet.Egy év kellett hozzá, de végre rájöttek, hogy értelmetlen lezárni a rakpartot
A Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja üdvözli, hogy a jövő héttől feloldják az értelmetlen hétvégi rakpartlezárást – olvasható a Fidesz Budapest közösségi oldalán. Hozzátették: örvendetesnek tartják, hogy Karácsony Gergely egy év után meghallotta az emberek és az ellenzék véleményét.Ajánljuk még
















