láng zsolt
Láng Zsolt nyílt levélben szólította fel Karácsonyt, hogy rendelje el a BKK közbeszerzési eljárásának átvizsgálását
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) menetjegyek és bérletek nyomtatásához szükséges biztonsági hőpapír beszerzésére kiírt, szabálytalan és bírságot eredményező közbeszerzési eljárásának átvizsgálását szorgalmazza a budapesti Fidesz. A kormánypárt fővárosi szervezete hétfőn a Facebook-oldalán tette közzé Láng Zsolt, a párt budapesti elnöke, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője Karácsony Gergely főpolgármesternek írt levelét.A Karanténvlog legemlékezetesebb pillanatai 2020-ból – Agresszív és bicskanyitogató balosok, kemény jobbcsapottak
2020 szeptemberében indult a PestiTV, péntek este 10 órakor pedig helyet kapott a műsorrácson a Karanténvlog is, ahol némi cinizmussal, gúnnyal és szabadszájúan veséztük ki a hazai ellenzék ostobaságait és a világ liberálisainak legmeghökkentőbb agymenéseit Dezse Balázzsal és Szalai Szilárddal. A Karanténvlogban néhány adást követően mindig egy-egy vendég dobta fel a hangulatot és segített az elemzésben. December 25-én a legérdekesebb beszélgetésekből szedtünk össze egy csokorra valót. Bajkai Istvánnal felidéztük Erzsébetváros bő egy éves termését, hiszen a DK-s Niedermüller Péter irányítása alatt több botrányt jegyezhettünk fel, mint Hunvald György több éves rémuralma alatt. Láng Zsolttal, a Fidesz budapesti elnökével Karácsony Gergely egy évéről beszélgettünk szókimondóan, szembeállítva a tényeket a főpolgármester csöpögős Facebook-politizálásával. Dódity Gabriella, a Fidesz kispesti frakcióvezetője a Gajda-Lackner-Kránitz atomhármas viselt dolgairól mesélt a Karanténvlog nézőinek, Dódity magányos kispesti bozótharca pedig megmutatja, hogy a baloldal – hiába beszél jobboldali diktatúráról – gátlástalan módon őrzi a hatalmát és rombolja a rá bízott tulajdont. Izgalmas műsor volt egyik októberi adásunk is, amikor Georg Spöttle részletesen beszélt a muzulmán térhódítás veszélyeiről, az európai identitás hanyatlásáról és a zord nyugat-európai jövőképről. Tartsatok most is velünk, hiszen Nacsa Lőrinc, a KDNP szóvivője a magyar-lengyel vétót követő uniós döntés hátteréről és következményeiről, és a Momentum és a DK hazugságairól rántotta le a leplet. Áldott, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag újévet kívánunk mindenkinek, 2020. január 1-én pedig találkozzunk ismét a Karanténvlogban!Buszbérlési botrány – Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a fővárosi Fidesz
Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a fővárosi Fidesz a BKV buszbérlése ügyében. A budapesti Fidesz Facebook-oldalán kedden azt írták, hogy legelőször egy hónappal ezelőtt küldtek levelet Karácsony Gergely főpolgármesternek a BKV kamucég-botránya miatt, legutóbb pedig múlt héten kérdezték a főpolgármestert arról, ki döntötte el, hogy a Leisztinger Tamáshoz közeli offshore hátterű kamucéggel kell szerződést kötni, ki viseli ezért a felelősséget, és mikor akarják kivizsgálni az eljárást.Jávor négyszeres megbízási díjat zsebel be Brüsszelben, mint elődje – magyarázatot vár Karácsonytól a Fidesz
Közel négyszer annyi pénzt zsebel be Jávor Benedek, mint elődje – olvasható a Fidesz Budapest közösségi oldalán. A bejegyzésből kiderül, hogy a fővárosi önkormányzat 37,2 millió forintról 112,1 millióra emelte a brüsszeli iroda rendelkezésére álló összeget, Jávor Benedek eddig elvégzett munkájáról azonban nem sokat lehet tudni.Nyílt levelet írt a Fidesz Karácsony Gergelynek a BKV buszbérlésével kapcsolatban
Nyílt levélben kérdezi a Fidesz fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergely főpolgármestert a BKV buszbérléséről. Láng Zsolt a Facebookon szerdán megosztott levelében az áll, hogy nem kapott választ a korábban megfogalmazott kérdéseire. Azóta kiderült, hogy a BKV döntéshozóinak már tavasszal feltűnt, hogy a Leisztinger Tamáshoz köthető CR-Facilites Zrt. vállalatbiztonsági kockázatot jelent, mivel a cég a közbeszerzés kiírásakor nem létezett, tulajdonosi háttere offshore, referenciái és alkalmazottjai nincsenek, nyilvános elérhetősége egy gmail levelezési cím – sorolta a politikus, hozzátéve, hogy tudni szeretné, ki döntött úgy, hogy ez cég nyerjen, ki ezért a felelős.Kínos kérdéseket tett fel a főpolgármesternek Láng Zsolt a BKV kamucégével kapcsolatban
További kérdésekre vár választ a Fidesz-KDNP a BKV buszbérlési ügyével kapcsolatban – közölte keddi videójában a pártszövetség fővárosi frakcióvezetője. Láng Zsolt azt mondta, hogy döbbenten állnak a "BKV-kamucég" botrányával kapcsolatban kedden megjelent hírek előtt.A riporter - elcsíptük Draskovics Tibort a mutyizás közben besült BKV-busztender miatt, de Gyurcsány volt főembere csak fenyegetőzésre volt képes
A Budapesti Közlekedési Központ igazgatósági elnöke korábban Gyurcsány Ferenc pénzügy-, majd igazságügyi minisztere volt. A 2019-es baloldali budapesti győzelem után természetesen ő is egyből magas pozíciót kapott Karácsony Gergely főpolgármestertől. Draskovics nagy ívben kerüli a nyilvánosságot, A riportnek azonban sikerült elcsípnie egy budai pékségnél, de csak fenyegetőzésre futotta Gyurcsány bizalmasától. A műsorban megszólal Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes, leleplező dokumentumot mutat meg Fürjes Balázs, a főváros fejlesztésért felelős kormánybiztos, hozzászól Hollik István, Wintermantel Zsolt és Lehoczki Ádám fideszes politikus, továbbá Deák Dániel, a XXI. Századi Intézet elemzője. A nyilvánvaló baloldali visszaélésről és a visszatérő Hagyó-korszakról a stúdióban Bohár Dániel Láng Zsolttal, a Fidesz-KDNP budapesti frakció vezetőjével beszélgetett.Karácsonyék már májusban tudták, hogy kockázatos a Leisztingerhez köthető buszos céggel szerződni
Már május 25-én tudták a BKV-nál, hogy kockázatos leszerződni a Leisztinger Tamáshoz köthető, offshore hátterű „buszos” céggel – derül ki a Magyar Nemzet birtokába került belső jelentésből. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely nem mond igazat, és nem tesz semmit az ügy megoldása érdekében.Láng Zsolt: Szándékosan sértett jogi normát a fővárosi szivárványkoalíció, ez az irány anarchiába vezeti Budapestet
Nem sikerült igazat mondania Karácsony Gergelynek a Nemzeti Galéria megépítésével kapcsolatban. A Városligeti Építési Szabályzattal kapcsolatos törvényességi felhívásban ugyanis egyértelműen Alaptörvény- ellenesen elfogadottnak minősítik a vonatkozó közgyűlési döntést. A főpolgármester ennek ellenére azt állítja: az ügyben a kormány a főváros megkerülésével próbálja véghez vinni a tervezett beruházást. Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője ezzel kapcsolatban a PS-nek úgy fogalmazott: szándékosan sértett jogi normát a fővárosi szivárványkoalíció. Véleménye szerint ez az irány anarchiába vezeti Budapestet és az országot.Ajánljuk még

















