A Momentum szerint Lázár lehetetleníti el a főváros közlekedését, pedig éppen Karácsonyék húzzák le a fővárosiakatSSSzalai Szilárd Magyar ugar 2024 január 9. Gesztusértékű felajánlást tett a budapestiek és az agglomerációban élők felé Lázár János építési és közlekedési miniszter kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatóján. Ennek lényege, hogy a minisztérium elfogadja azt, hogy a MÁV és a Volán járatain lehet használni a Budapest-bérletet; cserébe fogadja el a BKK is az ország- és vármegyebérleteket. Vagyis egy bérlettel minden közlekedési eszköz használható lehetne a fővároson belül és azon kívül. Karácsony Gergelynek tehát választania kell: a gigaprémiumok kiosztására fenntartott BKK, vagy a budapestiek érdekeit tartja szem előtt. A Momentum pedig már el is köteleződött a kérdésben.
Lázár János bejelentette, hogy új jegyterméket vezetnek be és bérleteket szüntetnek megPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 január 9. Debrecenben, a polgármesterrel, Papp Lászlóval közös sajtótájékoztatóján jelentette be Lázár János építési és beruházási miniszter, hogy 14 év alatt, 65 év felett mindenki számára díjmentes lesz a közösségi közlekedés, valamint 2024. március 1-től minden bérlet megszűnik a vármegye- és országbérleten kívül, emellett új jegyterméket vezetnek be, a napi kedvezményes jegyet.
Márki-Zay Péter kihívta Lázár Jánost a FacebookonPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 január 8. Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a Facebookon üzent Lázár János építési és közlekedési miniszternek, miután utóbbi bejelentette, hogy nem indul a 2026-os választáson.
A 2026-os választáson Lázár János már nem indul el egyéni képviselőjelöltkéntPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 január 7. Lázár János miniszter ma este bejelentette a Facebookon, hogy 2026-ban nem indul újra az egyéni képviselőségért, de politikus marad. Szerinte Hódmezővásárhelyen teljes sorcserére van szükség.
Indul a kampány, ezért menetrendszerűen veszélybe került a budapesti közlekedés – Politikai PankrációAmbrózy Áron Ps TV 2024 január 5. Mióta Karácsony Gergely vezeti Budapestet, a választások közeledtével mindig végveszélybe kerül a budapesti közlekedés. Most éppen az agglomerációs közlekedés, eddig az önkormányzat és az állam között egymásnak dobált forró krumplija az apropója annak, hogy a pénzügyi csibefutamból Karácsony Gergely könnyes szemeket tudjon képezni a televíziók stúdiójában, de legalább sérelmeket szállítson a legelkötelezettebb ellenzékieknek. Persze a kérdés ennél összetettebb, a műsorban ezúttal Balogh Gábor és Ambrózy Áron a nyilvános információk birtokában próbálta megfejteni, hogy utazhatnak-e BKK-bérlettel március után vonattal meccsre.
Az Index szerint Karácsony és Draskovics fúrta meg a Budapest-bérletet – Frissítés: Karácsony hebegve reagált, de cáfolni nem tudottPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 január 3. Az Index birtokába került belső BKK-s levelezés bizonyítja: december végén utolsó ajánlatot kapott a kormánytól a főváros a Budapest-bérlet fenntartására és az agglomerációs járatok, hévek és buszok közös működtetésének folytatására. A portál megállapítása szerint tehát a két baloldali politikus, nem pedig a kormány volt az ügy kerékkötője.
Lázár János nincs túl jó véleménnyel a köztársasági elnök jogászairólPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 december 21. A Facebookon mondta el véleményét az építési és közlekedési miniszter arról, hogy a köztársasági elnök jogászai normakontrollra küldték a kastély-törvényt melynek lényege, hogy az állami tulajdonú, részben felújított kastélyvagyon egy részét magyar nagyvállalatok fogadják örökbe, s találjanak a műemlék épületeknek széles közönség által igénybe vehető, presztízsnövelő funkciót. Mindeközben Lázár János szerint a Sándor-palota jogászai azt mondják: úgy változtassanak a törvényen, hogy ne változtassanak.
Lázár János: lezárult a Nemzeti Kastély- és VárprogramPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 december 17. A keszthelyi Fenékpuszta majorság mintegy 3 milliárd forintos felújításával lezárult a Nemzeti Kastély- és Várprogram. A kormány a következő napokban olyan előterjesztésről tárgyal, amelyben három részre bontanák a történelmi épületegyüttesek hasznosítását – mondta az építési és közlekedési miniszter vasárnap. Lázár János a Fenékpuszta majorság fejlesztésének átadásán kifejtette: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-re bíznák az épületegyüttesek egy részét, amelyek későbbi hasznosítása az MNV Zrt. feladata lenne.
Lázár János: az elmúlt 30 év legnagyobb tarifareformja készülPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 december 7. Az elmúlt 30 év legnagyobb tarifareformját készíti az Építési és Közlekedési Minisztérium a MÁV–Volán Csoporttal – jelentette be a közösségi oldalán, csütörtökön Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter azt szeretné elérni, hogy 65 év felett és 14 év alatt mindenki ingyen utazhasson Magyarországon.
Beért a vasút leépítése – A szárnyvonalaknak nincs mozgástereSMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2023 december 5. A szaktárca szerint nincs racionális mozgástér a bezárt vidéki szárnyvonalak fenntartására, vagy azok újraindítására, hiába küzdöttek évtizedeken keresztül az érintett vidéki önkormányzatok. Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfői sajtótájékoztatója legalábbis nem hagyott túl sok reményt a reménytelenségben is lelkes önkormányzatoknak minimum öt-tíz év távlatában. A racionális érvek ugyanakkor ékes bizonyítékai annak, hogy a vidéki vasúti közlekedés minimum félszáz éves leépítési kísérlete sikerrel zárult, mára az érintett önkormányzatokat sem kecsegtetve bármiféle reménysugárral. Marad a lassú, és minden modernsége ellenére kényelmetlen és alkalmatlan busz, ami viszont azért lassú, mivel nemcsak a vasútvonalak lettek elhanyagolva vidéken, hanem az utak is...
Mi is volt az az Európai Unió? Vezércikk március 20. Sajnos a múlt idő használata nem csak jogos, hanem szükségszerű is már...