lázár jános
Navracsics elkotyogta, hogy vidékfejlesztési miniszter szeretne lenni az MZP-t legyőző Lázár János
Fiala János Keljfeljancsi című rádióműsorában szellőztette meg párttársa kormányzati terveit Navracsics Tibor, aki szerint Lázár János most vidékfejlesztési miniszter szeretne lenni. Lázár János kormányba való visszatérésének felvetésére Orbán Viktor múlt hét szerdai nemzetközi győzelmi sajtótájékoztatóján elmondta: nem tartja lehetetlennek.Lázár János: Hódmezővásárhelyen is győztünk!
Márki-Zay Péter önmaga bohózataként még ugyan bepróbálkozott azzal, hogy Lázár Jánossal szemben győzött Hódmezővásárhelyen, de azóta már a szóban forgó bejegyzést is letörölték a közösségi oldaláról, Lázár János pedig pontot tett az ügy végére és a teljes feldolgozottság mellett arról tájékoztatta az embereket, hogy Hódmezővásárhelyen is győzött a kormányoldal.Lázár János a Pesti TV-nek: Most nem miniszteri felkéréssel, hanem a ménesbirtok csikóival foglalkozom (a teljes interjú)
Egyelőre az általa vezetett Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok most született csikóval foglalkozik Lázár János – legalábbis ezt állította a Pesti TV-nek adott interjúban Füssy Angéla kérdésére, aki felvetette, hogy a Miniszterelnökség korábbi minisztere kap-e szerepet az új kormányban. Lázár kijelentette: nem posztokban, hanem munkában gondolkodik, de természetesen találkozik Orbán Viktorral, ha beszélgetésre hívja. Mint ismert, a miniszterelnök tegnapi nemzetközi sajtótájékoztatóján nem zárta ki a PestiSrácok.hu forrásai által is megerősített hírt, hogy Lázár János (aki 52–39 arányban helyben is legyőzte Márki-Zay Pétert, a baloldal miniszterelnök-jelöltjét) szerepet kap az új kormányban.Márki-Zay inkább maradna Hódmezővásárhelyen
Márki-Zay Péter, bár listavezetőként bejutott az új Országgyűlésbe, azt mondta, Hódmezővásárhelyre akar fókuszálni, ezért nem biztos, hogy beülne a parlamentbe. A Vásárhelyi Televíziónak pedig most meg is erősítette: marad Hódmezővásárhelyen – írta meg a hódpress.hu.Márki-Zay még bízik abban, hogy fordíthat Hódmezővásárhelyen
A kapitány nem adja fel: szövetségesei lemondtak róla, saját körzetében csúfos vereséget szenvedett Lázár Jánostól, de ő még mindig kitart és kijelentette, bízik benne, hogy fordíthat Hódmezővásárhelyen. Hiába, a remény hal meg utoljára.Szent küldetésen van a baloldali összefogás Márki-Zay szerint (Videó)
Orbán Viktor, Orbán Viktor, Orbán Viktor – változatlanul ez Márki-Zay Péter esszenciális mondanivalója a választók számára. A szent küldetésen lévő baloldali messiásjelölt ezenfelül bármilyen kellemetlen kérdés esetén is Orbán Viktor nevét dobja be jolly jokerként, a válaszadás kikerülésére. A teljesen önmaga hatása alá került Márki-Zay lubickol abban a csodában, amit a saját személyisége jelent számára, miközben az egyre karikásabb szemű Péterfi Judit is már csak betyárbecsületből megpróbálja még úgy-ahogy kordában tartani. Az újdonság erejével természetesen már nem hat, hogy Hódmezővásárhely vezetője teljesen letépte láncait – szerinte Magyarországon már nincs demokrácia, szabad választások sincsenek, de ő mégis jó esélyt lát a győzelemre ebben a rettenetesen elnyomó diktatúrában. Lázár János elmondása alapján a baloldali stratégia része lehet az utolsó pillanatban a személye ellen indított, egész pályás lejárató kampány.Lázár János a Pesti TV-nek: A kérdés most az, kire merjük rábízni az életünket (videó)
Egy ország figyel most Hódmezővásárhelyre, sokak szerint ez a város szimbolizálja az egész országot és nem csak azért, mert – ahogy Orbán Viktor miniszterelnök mondta -, itt, ebben a körzetben fog bizonyos értelemben eldőlni a választás, hanem azért is, mert Hódmezővásárhely példája lehet az ország minden választópolgára számára az intő jel. Márki-Zay Péter ugyanis békétlenséget, polgárháborús állapotokat teremtett polgármesterként az elmúlt 4 évben, ráadásul az is szemmel látható, hogy egy felívelő pályán lévő várost állított lejtőre – ezeket az érveket sorakoztatta fel Lázár János a szerda esti fóruma után a Pesti TV-nek nyilatkozva. A Fidesz meghatározó politikusa arról is beszélt a Pesti Riporter című műsorban, hogy Márki-Zay Pétert csak az országos hírnév és karrier motiválja. Őt személyesen korábban arra próbálta rávenni, hogy szövetkezzenek Orbán Viktor ellen, majd amikor ebben nem volt partner, megpróbálta őt elüldözni Hódmezővásárhelyről, de nem sikerült. A legfontosabb kérdés Lázár János szerint most mégis az, hogy kire merjük rábízni az életünket, ki az aki meg tudja őrizni az ország békéjét és stabilitását - ez a kérdés pedig pártpolitikai szimpátián felül áll.Márki-Zay egyetlen beszéde alatt 57-szer emlegette Lázár János nevét (Videó)
Elég a Márki-Zay csak fölfelé, Hódmezővásárhely csak lefelé politikából! – írta Lázár János ahhoz a Facebook-videójához, amelyen Márki-Zay Péter mond beszédet Hódmezővásárhelyen. A képernyő jobb felső sarkában egy számláló rögzíti, hogy hányszor hagyta el Lázár János neve a baloldal miniszterelnök-jelöltjének száját, a végén a kijelző az 57-es számot mutatja.Kárpátaljai magyar kéri Márki-Zayt: ne sodorja őket veszélybe
Benkő Zsolt, Hódmezővásárhely fideszes önkormányzati képviselője osztotta meg közösségi oldalán egy kárpátaljai magyar barátja üzenetét, aki szerint Márki-Zay Péter sületlenségei – az, hogy Orbán Viktort teszi felelőssé a háborúért – a kárpátaljai magyarok életét veszélyeztetik. Már meg is jelentek a magyarok megölésére felhívó plakátok, és – ahogy a képviselő barátja fogalmaz – „ha ez így megy tovább, nem marad a Jóistennek magyarja Kárpátalján”.Ajánljuk még

















