légiközlekedés
Átadták a ferihegyi repülőtér új utasmólójának második részét
Átadta az utasforgalomnak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője az új utasmóló második részét. A teljes beruházás 11,5 milliárd forintba került.Egyiptom július elsejétől megnyitja a repülőtereit
Egyiptom bejelentette vasárnap, hogy a gazdaság élénkítésére július 1-jétől újraindítja a koronavírus-járvány miatt március óta szünetelő nemzetközi légi közlekedést. Már hétközben közölték hivatalosan, hogy a járvány által legkevésbé sújtott üdülőhelyekre július elejétől visszatérhetnek a külföldi turisták.2023-ra állhat helyre a világ légiközlekedése
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) becslései szerint legkorábban 2023-ban állhat vissza a légiközlekedési szektor teljesítménye a járvány előtti szintre, de a folyamatot az állami rendelkezések lassíthatják.Váradi: szívesen repülnének újra a fiatalok, de nagy a nemzetközi káosz
Szívesen repülnének újra a fiatalok, de nagy a nemzetközi káosz Váradi József, a Wizz Air-vezérigazgatója szerint. Mindez abból a rövid cikkből derül ki, amit a BBC írt a Wizz Air jelenlegi helyzetéről egy Váradival készített beszélgetés alapján - írja a Forbes.Karanténban rekedt légiflották, vesztegzár alá került turisták (PS-vírusvlog)
A járvány miatt világszerte több, mint nyolcezer repülőgép vesztegel hetek óta a földön. A légitársaságok viszont nem fogadják el a helyzetet, és változtatásokkal igyekeznek majd visszacsábítani az utasokat. A nagy, népszerű nyaralóközpontok helyi lakossága viszont nagyon nem drukkol a Ryanairnek és társainak, mert elegük van a szelfire és bulira éhes turistákból. Körkép és kórkép a PS-vírusvlogon a karanténban rekedt légiflottákról és turizmusról.Akár kétharmadával csökkenhet szeptemberre a légiközlekedést használó utasok száma
A koronavírus-járvány miatt akár kétharmadával csökkenhet szeptemberre a légiközlekedést használó utasok száma – közölte szerdán előrejelzésében a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO).Nacsa Lőrinc: Elfogadhatatlan, hogy jogalap és indoklás nélkül, önkényesen törölték a PestiSrácok.hu YouTube-csatornáját
Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka a gigacégek megregulázásáról szóló javaslat megvitatása során, szerdán, a parlamentben kifejtette, hogy az óriási techvállalatok esetében eddig soha senki nem vizsgálta, hogy az általános szerződési feltételeik megfelelnek-e annak az országnak a jogrendjének, amelyikben szolgáltatnak. A KDNP-s politikus portálunk esetét is megemlítette az Országgyűlésben, és leszögezte, hogy elfogadhatatlan és a jogállamisággal nem összeegyeztethető, hogy a YouTube önkényesen, indoklás nélkül, egyik pillanatról a másikra törölte a PestiSrácok.hu videócsatornáját. A KDNP-s honatya úgy véli, az ilyen esetekről beszélni kell a magyar parlamentben.Úgy szállt fel a román utas a Madridból induló repülőre, hogy tudta, koronavírusos
Igazoltan koronavírussal fertőzött román állampolgár tért haza kedden, írta a Transindexre hivatkozva az Index, az utas úgy szállt fel hatvan másik ember mellé a repülőre Madridban, hogy akkor már tudott a betegségéről, mégsem vonult karanténba, fertőzésveszélybe sodorva a többieket.A Wizz Air vezérigazgatója szerint júliusra állhat helyre a rend
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a minapi interjújában kijelentette: a vállalat úgy számol, hogy a nyár közepére áll helyre a rend a légiközlekedésben, ám addig sok áldozata lesz a koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenésnek. Elmondása szerint a magyar low-cost légitársaság 40 millió euró kárt szenved majd március végéig.Ajánljuk még