lejáratás
Valahogy mindig félúton, valahogy mindig célkeresztben – Tíz éve halt meg Varga Zoltán, a diktatúrában és később is lejáratott futballzseni
Tíz éve hunyt el Varga Zoltán. Játékosként és edzőként is százezrek rajongtak érte. Az egyik legzseniálisabb futballista volt, de disszidálása után igazán sehol sem tudott megragadni, pedig Cruijff utódja lett az Ajaxban. Itthon lejáratta a kommunista sajtó, újságíró-ügynökök és KISZ-káderek írtak róla gusztustalan cikkeket. A sportvezetés elérte, hogy eltiltsák, aztán – szinte biztosan ártatlanul – meghurcolták egy bundabotrányban. Miután a kilencvenes években hazatért a Fradihoz, először imádták, de aztán összezördült a csapat több alapemberével, és a média nagy része is végig ellene volt. A sajtóhadjáratot nemezise, Hegyi Iván vezette, aki a Népszabadságban mindent megtett Varga ellehetetlenítéséért. Sikerült: a magyar futball velejéig züllött, kilencvenes-kétezres évekbeli mocsarában Varga képtelen volt alkotni. Őszinte, a konfliktusokat nem kerülő, hanem abba beleálló egyénisége tökéletes ellentéte volt annak a kádári korszakból eredő mutyivilágnak, amely végül megsemmisítette őt. Cikksorozatunkkal emlékezünk rá. Kamuoldalakon, átlátszó hazugságokkal estek neki Orbán Ráhelnek
Alighogy megszületett a miniszterelnök harmadik unokája, Orbán Ráhel második gyermeke, újfent a fiatalasszonyt szidalmazó bejegyzésekkel van tele a közösségi média. Ezúttal annyira szánalmas az ellenzéki lejárató akció, hogy már a köztudottan kamuportálokat is bevetik: ezeken az oldalakon jelent meg a "hír", miszerint egy, már vajúdó kismamát állítottak fel az ágyról a szülőszobában, mert a miniszterelnök lánya megérkezett és éppen abban a szülőszobában, azon az ágyon akart szülni. A még egy gyermek születésének pillanatát sem tisztelő mocskolódók ezúttal olyan messzire mentek, hogy még a kormányt és az Orbán családot kifejezetten nem kedvelők is kikeltek magukból, mondván, mindennek van határa... A Facebookot elárasztó álhíreket kommentelők védelmükbe vették Orbán Ráhelt.