lélegeztetőgép
Szijjártó Péter: Csúcstechnológiájú lélegeztetőgépeket fognak gyártani Vácott (videó)
Az izraeli tulajdonú Celitron Medical Technologies nevű vállalat 15 éve van jelen Magyarországon. Mindeddig orvosi eszközök, alapvetően sterilizáláshoz szükséges berendezések előállításával foglalkoztak Vácott. A világjárvány által az egészségügyi ellátórendszerekre kifejtett nyomásra reagálva úgy döntöttek, hogy gyártókapacitásuk átalakításával csúcstechnológiájú lélegeztetőgépeket kezdenek gyártani. A felkészülés már javában zajlik – jelentette be közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.ITM: Májusban elkészülhet a több emberen alkalmazható magyar lélegeztetőgép
Májusban elkészülhet a több emberen alkalmazható, egyetemi fejlesztésű lélegeztető-rendszer prototípusa – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken. A közlemény szerint az Óbudai Egyetem szakembereinek munkáját dicsérő rendszer segítségével egyszerre akár ötven, kritikus állapotban lévő beteget el lehet majd látni kórházi körülményeken kívül is.Szabadalomra vár az első magyar koronavírus-specifikus lélegeztetőgép
Megkezdődött az első magyar, hordozható koronavírus-specifikus lélegeztetőgép szabadalmi eljárása – erősítette meg a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Székely Imre mérnök.Bravúros gyorsasággal fejlesztették ki a magyar lélegeztetőgépet – Elek Jenő főorvossal beszélgettünk (PS-interjú)
A közelmúltban Orbán Viktor miniszterelnök megtekintette annak a magyar fejlesztésű lélegeztetőgépnek a prototípusát, amelyet akár a koronavírus-fertőzöttek kezelése során is bevethetnek majd. Az ilyen típusú eszközöket az intenzív terápiás ágyak mellett alkalmazva kezelik jelenleg is a legrosszabb állapotú koronavírusos betegeket. Az intenzív ágyakról és a hazai fejlesztésű lélegeztetőgépről portálunk dr. Elek Jenő osztályvezető főorvost, a járványügyi veszélyhelyzet idején az intenzív terápiás ágyakért felelős szakorvost kérdezte, aki a kormányfővel együtt vett részt a Műegyetem kutatócsoportja által megalkotott lélegeztetőgép prototípusának bemutatóján.Szabadalmaztatás alatt az első magyar hordozható, koronavírus-specifikus lélegeztetőgép
Kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki vállalati-egyetemi együttműködésben magyar szakemberek. Az akkumulátorról és palackról is működő hazai találmány a kiáramló levegő szűrésével védelmet nyújt a betegeket ellátó egészségügyi dolgozók számára – jelentette be kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).Az Óbudai Egyetemen egy magyar kutatócsoport olyan lélegeztetőgép fejlesztésén dolgozik, amellyel egyszerre akár több beteg is ellátható
Varga Mihály miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter a Facebookra feltöltött videójában számolt be arról, hogy meglátogatta az Óbudai Egyetemet, ahol magyar kutatók egy olyan lélegeztetőgép fejlesztésén dolgoznak, amellyel egyszerre akár több beteg is ellátható.Orbán Viktor: harminchetedik nap (videó)
A veszélyhelyzet kihirdetésének harminchetedik napján a miniszterelnök megtekintette a hazai lélegeztetőgép-gyártást, amelyről a kormányfő a közösségi oldalára feltöltött videóban számolt be.Orbán Viktor a hazai lélegeztetőgép-gyártásról tájékozódott
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) a hazai lélegeztetőgép-gyártás megindításának lehetőségeiről tájékozódott, és megtekintette a készülék prototípusát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Ajánljuk még