leszerelés
Katonafeleségek tüntettek több ukrán nagyvárosban a régóta szolgálatot teljesítő férjeik leszereléséért
Több ukrán nagyvárosban rendeztek katonafeleségek tüntetést pénteken, követelve, hogy a már másfél éve szolgálatot teljesítő katonákat szereljék le – adták hírül ukrán hírportálok.Atommentesítésről tárgyalt Putyinnal Kim Dzsong Un, de jut ideje a delfináriumra is
Megvalósítható a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Vlagyivosztokban a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel lefolytatott csütörtöki tárgyalásai után. Az észak-koreai vendég a médiában megszellőztetett tervek szerint szombatig marad Vlagyivosztokban, ahol idejét magánprogramokkal, egyebek között a Russzkij-szigeten található delfinárium meglátogatásával fogja eltölteni.Álhírekkel próbálták lejáratni a rendőrséget
Egy héten belül két álhírt is elterjesztettek a rendőrségről, a Belügyminisztérium és az ORFK azonban a tömeges leszerelésről és a túlóra-kifizetések leállításáról szóló hírt is cáfolta, illetve pontosította. A rendőrségi állomány érdemben nem csökkent, míg a túlórákkal kapcsolatban részben törvényalkotási feladat vár a parlamentre, valamint a rendvédelmi életpálya illetményrendszere nyújt megoldást.Ajánljuk még