letartóztatás
Londonban letartóztattak egy magyar és egy lengyel szurkolót
A külgazdasági és külügyminisztérium tájékoztatása szerint egy magyar és egy lengyel szurkolót tartóztattak le kedden, Londonban, a magyar válogatott mérkőzésével kapcsolatban.A PI-kör Kulcson – Gyermekzsúrnak indult, tömeggyilkosságra való felbujtás lett a vége (Videó!)
A PestiSrácok.hu megtalálta azt a két kulcsi férfit, akik hétfőn a Terrorelhárítási Központ által őrizetbe vett, úgynevezett PI-körösök szeptember 11-i találkozóját szervezték. Mint ismert, az ultraradikális Posta Imrét és társait emberölés előkészületével, illetve az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntettel gyanúsítja a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. A magukat Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező társaság legutóbbi kulcsi találkozóján amolyan népbíróságként mondtak ki halálos ítéletet politikusokra, vezető tisztségviselőkre. A jelenlévőket a csoportosulás „bírája” arra hatalmazta fel, hogy minden lehetséges eszközzel harcoljanak, védjék az eszmét, és „ha ölnek, öljenek szépen”. A Pesti TV és a PestiSrácok.hu stábja a Fejér megyei településen megtalálta nemcsak a rendezvény helyszínét, ahol kikiáltották a halállistát, hanem szóra bírta azt a két férfit is, akik a rendezvényt szervezték, annak otthont adtak. Mindketten tagadták, hogy a szélsőséges csoport gyilkosságokat készített volna elő, és a vezetői bűncselekményt követtek volna el; állításuk szerint a találkozó egyikük kisgyermekének születésnapjára összerittyentett babazsúr volt, ennek azonban a rendezvényt előzetesen hirdető, részletes program is ellentmond – bár az valóban igaz, hogy az őrült eszmefuttatást nem is egy, hanem több kisgyermek is végighallgatta. Közben újabb gyanúsításokról adott tájékoztatást az ügyészség, közleményük szerint a csoport jóval tovább jutott mint, hogy a halálos ítéletekről csak beszéljen. Az gyilkosságokra állítólag többen jelentkeztek, sőt már fegyverek beszerzéséről is egyeztettek.Letartóztattak egy dzsihadista tartalmakat terjesztő magyar férfit
Letartóztattak egy magyarországi születésű férfit, aki harcra buzdító, dzsihadista tartalmakat tett közzé egy német online felületen – közölte a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn, a honlapján. A bírósági közlemény szerint a férfit a német hatóságok és a Terrorelhárítási Központ (TEK) együttműködésének köszönhetően sikerült azonosítani és elfogni. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közösség elleni uszítás bűntette miatt indított eljárást.Hazatérhet az Eb-meccs után letartóztatott magyar szurkoló
Pénteken szabadlábra került és elhagyhatta Németországot az a magyar futballszurkoló, akit öt héttel ezelőtt, a német-magyar Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzés után tartóztattak le Münchenben – közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken.Tizenötmillió forint értékű kábítószert találtak az angyalföldi drogdíler otthonában
Elfogtak egy drogkereskedőt, akinek angyalföldi lakásában tizenötmillió forint értékben foglaltak le kábítószert a rendőrök. A nyomozók a férfit kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a police.hu oldalon.Kokaint árult egy pénzügyőr, letartóztatták
Más kábítószerek mellett kokainnal is kereskedett egy pénzügyőr törzszászlós, aki adagonként huszonötezer forintért értékesítette ügyfeleinek a drogot – közölte a PestiSrácok.hu-val a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Keresztes Imre tájékoztatása szerint a negyvenkét éves férfi letartóztatását elrendelte a bíróság, az ügynek három gyanúsítottja van.Korrupció miatt került őrizetbe egy rendőri vezető – Frissítve: intézkedett a rendőrség
Korrupciós bűncselekmények miatt vettek őrizetbe egy korábban vezető beosztásban dolgozó rendőrt – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője. Keresztes Imre beszámolója szerint az ügyben két rendőr és egy vállalkozó érintett; előbbieket vesztegetés elfogadása, és versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, míg a vállalkozót vesztegetés bűntette miatt. A döntésre jogosult gazdasági vezető megtagadta a vallomástételt, letartóztatásáról pénteken dönt a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa.Letartóztattak három rendőrt, akik félholtra vertek egy férfit a fővárosban
Elrendelték az előzetes letartóztatását annak a három rendőrnek, akik június 3-án súlyosan bántalmazhattak egy férfit az egyik budapesti rendőrkapitányságon. A férfit garázdaság gyanújával állították elő, és közben verték meg úgy, hogy közben több bordája is eltört, életveszélyes sérüléseket szenvedett – derül ki a Telex cikkéből.Ajánljuk még

















