letartóztatás
Elrendelték a hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsított Szabó Bálint letartóztatását
Elrendelte a hivatalos személy elleni erőszakkal és közúti veszélyeztetéssel gyanúsított szegedi önkormányzati képviselő letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság szombaton.Irán letartóztatta a londoni székhelyű ellenzéki tévécsatorna egyik alkalmazottját
Az iráni fegyveres erők letartóztatták az Iran International nevű ellenzéki televíziós műsorszolgáltató egyik alkalmazottját, aki menekülni próbált az országból – jelentette csütörtökön a félhivatalos Farsz hírügynökség.Magyargyűlölet és ocsmányságok – ez a közéleti produktuma a kábítószer-kereskedelem gyanújával őrizetbe vett H. Zoltánnak
„A bizonyítást veszélyeztetné, így különösen a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személyt jogellenesen befolyásolna” – írta a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya a PestiSrácok.hu kérdésére, miszerint mi indokolta a drogkereskedelemmel gyanúsított, ismert divattervező, H. Zoltán egy hónapos előzetes letartóztatásának elrendelését. Hozzátették: a végzés nem jogerős, mivel az érintettek fellebbeztek ellene. Herczeg letartóztatását követően a PestiSrácok.hu összeszedte, hogy milyen „munkásság” áll a divattervező mögött. Márki-Zay Péter (egykori) öltöztetőjének közéleti és szakmai karrierjét leginkább két tevékenység öleli fel: a magyargyűlölet és – ahogy ő fogalmazott – a fideszesek szájba sz*rása.A buszon kapták el a körözött bűnözőt a rendőrök (Videó)
Akciófilmbe illő jelenet zajlott le a napokban az érdi buszon: a rendőrség civilruhás emberei egy körözött bűnözőt állítottak elő a járaton, akire korábban több mint három év büntetést szabtak ki, és bujkálva próbálta elkerülni a börtönt.Elkapták a chicagói lövöldözés feltételezett elkövetőjét (videó)
Az amerikai rendőrök több órás hajtóvadászat után az autójában fogták el a férfit, nyolc kilométerre a hétfői chicagói lövöldözés helyszínétől. A huszonkét éves férfit őrizetbe helyezték.Letartóztatták a körzeti megbízottat zaklató férfit
A fonyódi rendőrök még június 13-án indítottak eljárást zaklatás és más bűncselekmények elkövetése okán egy erőszakos bűncselekmények miatt bűnügyi felügyelet alatt álló férfival szemben. A PestiSrácok.hu értesülései szerint a bíróság azóta elrendelte a férfi letartóztatását.Tetten érte hűtlen férjét a féltékeny tiszadadai feleség, aki puszta kézzel megfojtotta riválisát
Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság szerdán azt az asszonyt, aki a gyanú szerint megfojtotta férje szeretőjét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszadadán június 18-án. Az asszony június 18-án délután egy Szabolcs megyei házban a férjét és a sértettet az ágyban találta. A nő ütni kezdte riválisát, majd egy hamutartóval fejbe vágta öltözködő férjét, aki elmenekült a helyszínről. A nő ezután folytatta a másik nő bántalmazását, majd puszta kézzel megfojtotta. A sértett a helyszínen meghalt.Letartóztatták a kamaszlányai meggyilkolásával gyanúsított aszódi férfit (Videó!)
Letartóztatták azt az aszódi férfit, aki a gyanú szerint megölte két tizenéves lányát Aszódon, majd öngyilkosságot kísérelt meg – közölte a Budapest Környéki Törvényszék. A Budakörnyéki Járásbíróság a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el, miután meghallgatta a gyanúsítottat. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten, aljas indokból, részben különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folytat büntetőeljárást ellene.Ajánljuk még