letartóztatás
Egy japán állampolgárt és egy amerikai cég öt alkalmazottját is őrizetbe vették Kínában
Pekingben közölték hétfőn, hogy egy japán gyógyszeripari vállalat alkalmazottját kémkedés gyanúja miatt őrizetbe vették. Ezzel párhuzamosan a külügyi szóvivő azt is bejelentette, hogy az amerikai Mintz Group tevékenységét törvénysértésre hivatkozással felfüggesztették.Gyurcsányék elfognák Putyint Magyarországon
A magukat szerényen árnyékminisztereknek tituláló DK-s pártkatonák, mint ismeretes, a napokban éppen Londonban rodeóznak, ám eközben sem hazudtolják meg magukat. Dobrev Klára oldalán ezúttal Vadai Ágnes alakított nagyot, aki szerényen arról kezdett el értekezni a szigetországból közvetített online sajtótájékoztatóján, hogy a Gyurcsány-párt miképp fogná el Vlagyimir Putyin orosz elnököt Magyarországon.GEOrgPOLITIKA – Letartóztatják ma Donald Trumpot?
Az USA volt elnöke szerint elképzelhető, hogy a New York-i ügyészség letartóztatási parancsot ad ki ellene. A vád szerint 2006-ban Trump viszonyt folytatott egy Stormy Daniels nevű pornószínésznővel. Majd, amikor elnökjelölt lett, az akkori ügyvédje és jelenlegi kritikusa, Michael Cohen átadott 130.000 dollárt a nőnek, hogy ezzel megvásárolja annak hallgatását. A pénzt állítólag a kampánykasszából vették ki. A dolog szépsége az, hogy úgynevezett „hallgatási pénzek” kifizetése az USA-ban legális, csak ezeket úgy szabad lekönyvelni. Trumpék viszont állítólag „egyéb kampánykiadások” címszó alatt számlázták az összeget és ez illegális.Egy hongkongi bíróság elítélte a Tienanmen téri áldozatokért szervezett virrasztási csoport három tagját
Egy hongkongi bíróság bűnösnek találta szombaton annak a hongkongi csoportnak a három volt tagját, amely az 1989-es kínai Tienanmen téri erőszak emlékére évente virrasztást szervezett; az indoklás szerint nem tettek eleget a nemzetbiztonsági rendőrség által kért információkérésnek.Három antifasiszta támadót tartóztattak le Budapesten
Három fő letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) annak az antifasiszta csoportnak a tagjai közül, akik a múlt hétvégén brutális módon bántalmaztak több járókelőt is Budapesten – tudta meg a Magyar Nemzet. Egy személy bűnügyi felügyeletbe került. A rendőrség hajtóvadászatot indított az antifa támadók után, több embert elfogtak, de a nyomozás tovább zajlik, hiszen a támadásokban négynél jóval több elkövető vett részt.A rendőrgyilkos ügyvédje szerint védence "csak meg akart védeni egy nénit"
Nehéz nyugodtnak maradni, amikor a csütörtöki rendőrgyilkosság elkövetőjét védő ügyvéd közleményét olvassuk. Az ügyvéd ugyanis kifejtette, hogy védence csupán azért ragadott kést és tört be a fölötte lakó idős nő lakásába, mert onnan "nyugtalanító hangokat hallott". Nem tisztünk a nyomozók helyett megállapításokat tenni, nem ítélhetünk az ügyben, nem voltunk ott, nem tudjuk, mi történt, de nehezen képzeljük el az aggódó betörőt, aki egy rendőrtől akarja megvédeni a szomszédját.Elmegyógyintézetbe kerül az újbudai rendőrgyilkos
Letartóztatták azt a férfit, aki a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelt, két másikat pedig megsebesített – közölte a Fővárosi Törvényszék vasárnap az MTI-vel.Százakat tartóztattak le Brazíliában a vasárnapi erőszakos tüntetések után
A letartóztatások mellett, felfüggesztették hivatalából 90 napra a fővárosi térség, Brasília kormányzóját, valamint elrendelték a közösségi média tüntetéseket támogató tartalmainak törlését, miután vasárnap Jair Bolsonaro korábbi elnök híveinek százai dúlták fel a kongresszus, az elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét.Ajánljuk még