letartóztatás
Százezrekért nyújtott zugkezelést egy nagykanizsai kórház főorvosa (Videó)
Pszichiátriai VIP szobájában biztosított diszkrét kezelést a nagykanizsai kórház egyik osztályvezető főorvosa a gyanú szerint azoknak, akik el akarták kerülni a nyilvánosságot.Elfogták a terrorizmussal gyanúsított szökevényt Nagy-Britanniában
Elfogták Londonban szombaton azt a terrorizmussal gyanúsított volt brit katonát, aki egy londoni börtönből szökött meg három nappal korábban.A 21 éves Daniel Abed Khalifét Chiswick kerületben fogták el a rendőrök, akik napokon át valóságos hajtóvadászatot folytattak ellene.Már magyar börtönbe került a hazai drogmaffia egyik feje
Szerbiából szállították Magyarországra az utóbbi évek egyik legjelentősebb drogbandájának alvezérét, K. Pétert, akit azután tartóztatta le déli szomszédunk hatósága, miután a magyar szolgálatok csapást mértek haza kapcsolataira.Letartóztatták az M2-es autóúton menekülő férfit, akit a rendőrök kénytelenek voltak leszorítani az útról
Filmbe illő jelenetek szemtanúi lehettek azok az autósok, akik augusztus elsején az M2-es autóúton haladtak, ugyanis az egyik autós nem állt meg a rendőröknek, akik ezután üldözőbe vették és végül leszorították az útról. Az izgalmak még ekkor sem értek véget, hiszen a férfi támadásba lendült, rúgkapált, amikor kiszedték a rendőrök a járműből és szidalmazta őket. A menekülő autós letartóztatását a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványával egyetértve a bíróság elrendelte.Akcióban a Védelmi Szolgálat: magukat rendőrnek kiadó csalókat kapcsoltak le (Videó)
A magukat rendőrnek kiadó, online csalásra szakosodott bűnszervezet újabb tagját fogták el Miskolcon – közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat hivatalos közösségi oldalán.Letartóztatták a pápai pedofilt - Csecsemőkről és fiatal fiúkról tárolt a telefonján szexuális tartalmú felvételeket
Letartóztattak egy pápai férfit, akinek telefonján ötven szexuális tartalmú felvételt találtak kiskorú fiúkról, a többi között csecsemőkről is - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken az MTI-vel.Letartóztatták az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottját
Elrendelte az angyalföldi emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken.Vélhetően őrizetbe vettek egy amerikai állampolgárt
Engedély nélkül lépett be Dél-Koreából Észak-Koreába egy amerikai állampolgár, miután átlépte a demilitarizált zónát (DMZ), és vélhetően őrizetbe vették a helyi hatóságok – jelentette be a DMZ-t ellenőrző ENSZ-parancsnokság kedden.Letartóztattak egy orosz nőt, aki az ukrán hírszerzés számára gyűjtött információkat
Egy oroszországi, jaroszlavli bíróság elrendelte egy Uglicsban élő orosz állampolgárságú nő előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy létfontosságú infrastruktúrához kötődő létesítményről gyűjtött információkat az ukrán hírszerzés számára – közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kedden. Bár a létesítményt nem nevezték meg, egy videón az látható, ahogy a nő a telefonjával felvételt készít az uglicsi vízerőmű közelében.Ajánljuk még