Pesti Srácok

Hivatalos személyek megölésével fenyegetőzött egy Vas vármegyei nő, letartóztatták

Hivatalos személyek megölésével fenyegetőzött egy Vas vármegyei nő, letartóztatták

Letartóztattak egy Vas vármegyei nőt, aki hivatalos személyek megölésével fenyegetőzött - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden.

Közleményükben azt írták, hogy a megalapozott gyanú szerint az ötvenes éveiben járó nő augusztus második felében két beadványt is küldött az ügyészség több szervezeti egysége, valamint a Nemzeti Védelmi Szolgálat elektronikus levelezési címére, amelyekben közölte, hogy 12-13 embert készül megölni.

A gyanúsított által megfenyegetett hivatalos személyek között voltak ügyészek, rendőrök, a gondnokság alá helyezése iránt folyamatban lévő polgári peres eljárásban eljáró bíró, továbbá egy járási hivatal korábbi vezetője - olvasható.

A közlemény szerint beadványaiban a nő azt is előadta, hogy céljának eléréséhez egy társkereső oldalról keresett partnert magának, akit meg akart ölni azért, hogy az autóját elvegye, s azzal induljon felkutatni a megölni kívánt személyeket.

PestiSracok facebook image

A beadvány szerint ez azért nem történt meg, mert az illető nem talált oda a nő lakcímére, akit egyébként egy számszeríjjal várt, amelybe egy négy élű, vadászheggyel szerelt nyílvessző volt betöltve. Beszámolt arról is, hogy ezen túlmenően is rendelkezik az élet kioltására alkalmas íjakkal, illetve ehhez szükséges nyílvesszőkkel és lőfegyverrel is - olvasható.

Mint írták, a hivatalos személyek megölésére irányuló szándékával a nő később sem hagyott fel, a különböző hatóságoknak megküldött további beadványaiban megismételte fenyegetéseit.

A nő ingatlanában végzett kutatás során a hatóságok lefoglaltak egy számszeríjat, két reflexíjat és számos különböző hosszúságú fémheggyel rendelkező fa, illetve alumínium nyílvesszőt.

A Központi Nyomozó Főügyészség közölte: a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség indítványának megfelelően a nyomozási bíró emberölés előkészületének bűntette miatt letartóztatta az ötvenes éveiben járó nőt. A bírói döntés azonban nem végleges, mert a terhelt védője fellebbezést jelentett be.

A nő a letartóztatása tárgyában tartott bírósági ülésen és a nyomozás során történő gyanúsítotti kihallgatásán sem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.