letartóztatás
Elfogták a baleseti helyszínen bírságoló álrendőrt
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt letartóztatta azt a férfit, aki tavaly decemberben egy Budapest környéki településen rendőrnek adta ki magát egy általa észlelt, személyi sérüléssel nem járó közlekedési baleset helyszínén, majd meg is bírságolta az egyik érintettet - tájékoztatta portálunkat hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség.Helyre tette a Központi Nyomozó Főügyészség a letartóztatásból vádaskodó óbudai polgármestert
Nem felel meg a valóságnak dr. Kiss László polgármester azon állítása, hogy 200 napja most először hallgatta ki az ügyészség - közölte lapunkkal a Központi Nyomozó Főügyészség. A nyomozó ügyészek korrupciós és más bűncselekmények miatt folytatnak nyomozást dr. Kiss László III. kerületi polgármester és 17 társa ellen. A polgármester letartóztatásból vádaskodik azzal, hogy 200 napig ki sem hallgatták. A KNYF szerint ez egyszerűen nem igaz, többször is kihallgatták, ám minden alkalommal megtagadta a vallomástételt.Várhatóan letartóztatják a német anyát, aki agyonverte 10 éves kisfiát Berekfürdő - Tatárülésen
Gyanúsítottként hallgatták ki a vasárnap Berekfürdőn holtan talált 10 éves kisfiú német anyját. A nő kórházban van, miután vasárnap öngyilkosságot követett el. Lapértesülések szerint agyonverte a kisfiát. Az asszonyt várhatóan letartóztatja a nyomozási bíró.Saját unokahugát használta szexuális tárgyként egy fiatal férfi, pornográf képeket terjesztett gyerekekről egy középiskolás
Gyermekpornográfia és szexuális erőszak bűncselekmények miatt indítottak eljárást egy Pest vármegyei férfi ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói. Az Egyesült Államokból érkezett jelzés alapján az NNI gyermekvédelmi szaknyomozói azonosítottak egy 19 éves nagykátai férfit, aki a gyanú szerint 2021-2023. között szexuális cselekményt végzett az unokahúgával, valamint gyermekpornográf felvételeket készített. Az ügyészek közben vádat emeltek egy középiskolás ellen, aki gyermekpornográf felvételeket terjesztett.Furcsaságokkal és fura egybeesésekkel teli a letartóztatott magyar-francia diplomata, Suha György büntető ügye (videó)
Egyebek mellett befolyással üzérkedéssel gyanúsítja tavaly április óta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) Suha György korábbi tiszteletbeli konzult, miniszteri biztost, aki a gyanúsítás szerint kilenc esetben fogadott el 50 és 300 ezer euró közötti összegeket, hogy ügyfelei ezért tiszteletbeli konzuli címet kapjanak. Védője Keviczki István nemzetközi sajtótájékoztatón, a francia nagykövetség képviselője jelenlétében fejtette ki, hogy szerintük miért koncepciós ügy a Suha-ügy. A KNYF nem kívánja kommentálni az elhangzottakat, az ügyről pedig egyelőre nem beszélnek.Rendőrség kísérte a vizsgálóbizottság elé a volt lengyel igazságügyi minisztert
Rendőrök kísérték be Zbigniew Ziobro ellenzéki képviselőt, volt igazságügyi minisztert egy parlamenti vizsgálóbizottság elé, amely eredetileg tanúként kívánta meghallgatni a politikust, de végül 30 napos letartóztatását kezdeményezte.Letartóztatták a Washington Post Trump-ellenes rajzairól ismert karikaturistáját
Szerdán letartóztatták Darrin Bell Pulitzer-díjas karikaturistát Kaliforniában gyermekpornográfia birtoklásának vádjával. A hatóság közleménye szerint a 49 éves Bellhez tartozik az az online fiók, amelyen keresztül 134 gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló fájlt osztottak meg. A szerdai házkutatás során a nyomozók további tiltott tartalmakra bukkant, amelyek közül néhány állítólag mesterséges intelligencia segítségével készült – írja a New York Times.Letartóztatásban marad Till Tamás gyilkosa
A Kecskeméti Járásbíróság három hónappal, április 14-éig meghosszabbította a Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását - közölte a Kecskeméti Törvényszék sajtóosztálya.Már jogerős bírósági döntés van arról, nem évült el Till Tamás meggyilkolásának ügye, a tettes így is csak 15 évet kaphat
Immár jogerős bírósági döntés van arról, hogy Till Tamás meggyilkolásának ügye nem évült el. A Kecskeméti Törvényszék jogerőre emelte Fehér János letartóztatását, a végzésben pedig kiemelte: nem évült el a gyilkosság ügye. Fehér János tavaly beismerte, hogy 2000-ben ő ölte meg Till Tamást és betonozta be egy bajai tanya épületében, a padozat alá. Tette ezt úgy, hogy azt hitte, már elévült az ügy, így nem büntethető. Óriási felháborodás követte szabadon engedését. Az ügyészség azonban elrendelte a nyomozást, mondván: nem évült el az ügy. A tettes maximum 15 évet kaphat.Ajánljuk még