letiltás
"A Google önkényesen átvette a médiahatóság szerepét" – Interjú dr. Tóth Andrással, a GVH elnökhelyettesével
Azzal, hogy a YouTube letiltotta a PS TV csatornát, önkényesen átvette a médiahatóság szerepét – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában dr. Tóth András. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyettese, aki egyúttal a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető-helyettes egyetemi docense is, portálunknak kijelentette: az uniós joganyag szerint a Google (YouTube) nem cenzúrázhat úgy egy médiaszolgáltatót – például a kiskorúak védelmére vagy a gyűlöletbeszéd tilalmára hivatkozva –, mint egy privát felhasználót, hiszen előbbire a médiajog vonatkozik. Például 30 nappal korábban írásban kellett volna közölniük, hogy mi a gondjuk a PestiSrácok.hu-val és a PS TV csatornával (ami nem történt meg – a szerk.) Az EU médiajoga alapján tehát egy videómegosztó szolgáltatásnak nem feladata egy műsorszolgáltatót cenzúrázni, az pedig végképp kifogásolható, hogy mindenféle figyelmeztetés és panaszkezelés nélkül, csak úgy egyik percről a másikra letörölnek egy médiacsatornát. Dr. Tóth András ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek a cégek papíron nem Magyarországon felügyelik a tartalmakat, nem is itt adóznak, ezért csúsznak ki a hazai szabályozás alól. Ugyanakkor ha megállapítható, hogy a mamutcég az egyik ügyfelével szemben visszaél a pozíciójával és így komoly versenyhátrányt okoz neki, akár a Gazdasági Versenyhivatal is beavatkozhat az ügybe.Életveszélyesen megfenyegették Deák Dánielt
A XXI. Század Intézet vezető elemzőjét egy kommentben fenyegették meg azzal, hogy csőbombát rejtettek a lakásába, ami öt és fél óra múlva felrobban. Deák Dániel a rendőrségen feljelentést tett.A Google megint belerúgott a sajtószabadságba, felfüggesztették a PS YouTube-csatornáját
Nyilván sokan észrevették már, hogy nem jön értesítés a YouTube-tól a telefonjukra, hogy a PS TV csatornája újabb videót tett közzé. Ez nem a mi hanyagságunk és nem is a véletlen műve, hanem a techóriásé, amely ismét úgy döntött, hogy cenzúráz bennünket. Tette ezt azért, mert az egyik Hardcore Hobbista-videónknál szerintük gyűlöletbeszéd hangzott el. Azt viszont nem hajlandóak elárulni, hogy mit ítéltek gyűlöletkeltőnek, melyik momentum volt a problémás. Mi nem találtunk olyan kijelentést, amely ne felelne meg a hazai médiaszabályozásnak. Új videóink ugyanakkor továbbra is elérhetőek a PestiSrácok.hu nyitóoldalán és a PS TV rovatunkban! Az ügy tisztázása érdekében a PestiSrácok.hu főszerkesztője a Google magyarországi vezérigazgatójához fordult, ahogyan ezt tette az első ilyen esetnél is három évvel ezelőtt, amikor felhívásunkra több ezren tüntettek a Google óbudai székháza előtt a cenzúra és a "kibersztálinizmus" ellen. A Századvég jogi szakértőjét is megkérdeztük, aki elmondta: nem lehet önkényesen megfosztani közérdekű tartalmaktól a nézőket. Ifj. Lomnici Zoltán hozzátette azt is, hogy ez különösen sérelmes akkor, ha egy vállalat erre egy ideológiai elv – a szélsőségesnek mondható balliberális politikai szemlélet – mentén történik.Jordan Petersont is felfüggesztette a Twitter
Az Elliot Page-ről szóló posztja megszegte a platform gyűlöletkeltő magatartás elleni szabályait – írja a mandiner.hu.A Twitter végleg letiltotta egy amerikai republikánus képviselő személyes fiókját
A Twitter végleg letiltotta vasárnap Marjorie Taylor Greene amerikai republikánus képviselő személyes fiókját. Az internetes cég indoklása szerint a képviselőnő ismételten megszegte a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hamis, illetve félrevezető információk terjesztése ellen hozott irányelveket mikroblogján. Egyebek mellett több figyelmeztetést is kapott, mert olyan alaptalan összeesküvés-elméleteket terjesztett, amelyek megkérdőjelezték az oltások, illetve a maszkviselési szabályok hatásosságát.Letiltotta Deák Dánielt a szeretetet és egyetértést hirdető Márki-Zay a közösségi oldaláról
Márki-Zay Péter hivatalos közösségi oldalán törölték a hozzászólását és le is tiltották Deák Dániel politológust, a XXI. Század Intézet munkatársát. A politikai elemző SMS-ben fordult a baloldali miniszterelnök-jelölthöz az eset kapcsán, egyelőre azonban még nem kapott választ. És nem ez volt az első eset a vitakész és hipertoleráns baloldal részéről.Letiltotta a 444 Deák Dánielt
Deák Dániel a Facebook-oldalán adta hírül, hogy a 444 – akiket ő a sajtó és véleménynyilvánítás állítólagos élharcosainak nevezett – letiltotta a Facebook-oldalukról, így ott nem tud többet kommentelni. A XXI. Század Intézet vezető elemzője hozzátette: ennek ellenére továbbra is felhívja a figyelmet az általuk terjesztett töméntelen mennyiségű álhírre és szembesíti őket a valósággal!Politikai Hobbista – A szivárványt kisajátította magának egy agresszív társadalmi lobbi – Jeszy, Szentesi Zöldi és Bayer is kiállt Jurák Kata mellett (Videó!)
A szivárványt kisajátította magának egy agresszív társadalmi lobbi, ezért amikor ránézünk, nem az eső jut eszünkbe, pláne nem az özönvíz utáni szövetség, amit Isten Noéval és az emberiséggel kötött, és az égen egy szivárvánnyal pecsételt meg, azt ígérve, hogy nem küld több özönvizet a Földre – mondta Jeszenszky Zsolt a Politikai Hobbistában. Jeszy kiállt a szivárvány-ügyben megszólaló, ezzel a mindig, mindent félremagyarázó balliberálisok féktelen dühét magára zúdító kolléganőnk, Jurák Kata mellett; így tett mások mellett Szentesi Zöldi László és Bayer Zsolt is. Jurák Kata profilját egyébként – nyilván a mindenkit megillető szólásszabadság dicsőségére – vasárnap letiltotta a Facebook.Varga Judit: mindnyájan kikapcsolhatóvá válunk
Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán közzétett bejegyzésében reagált a Donald Trump techóriások általi letiltása körül zajló vitára. Az ügy előzménye, hogy a hivatalban lévő amerikai elnököt immár Twitter-, Facebook- és Youtube-felületétől is megfosztották a szolgáltatók.Ajánljuk még