Pesti Srácok

A Google megint belerúgott a sajtószabadságba, felfüggesztették a PS YouTube-csatornáját

null

Nyilván sokan észrevették már, hogy nem jön értesítés a YouTube-tól a telefonjukra, hogy a PS TV csatornája újabb videót tett közzé. Ez nem a mi hanyagságunk és nem is a véletlen műve, hanem a techóriásé, amely ismét úgy döntött, hogy cenzúráz bennünket. Tette ezt azért, mert az egyik Hardcore Hobbista-videónknál szerintük gyűlöletbeszéd hangzott el. Azt viszont nem hajlandóak elárulni, hogy mit ítéltek gyűlöletkeltőnek, melyik momentum volt a problémás. Mi nem találtunk olyan kijelentést, amely ne felelne meg a hazai médiaszabályozásnak. Új videóink ugyanakkor továbbra is elérhetőek a PestiSrácok.hu nyitóoldalán és a PS TV rovatunkban! Az ügy tisztázása érdekében a PestiSrácok.hu főszerkesztője a Google magyarországi vezérigazgatójához fordult, ahogyan ezt tette az első ilyen esetnél is három évvel ezelőtt, amikor felhívásunkra több ezren tüntettek a Google óbudai székháza előtt a cenzúra és a "kibersztálinizmus" ellen. A Századvég jogi szakértőjét is megkérdeztük, aki elmondta: nem lehet önkényesen megfosztani közérdekű tartalmaktól a nézőket. Ifj. Lomnici Zoltán hozzátette azt is, hogy ez különösen sérelmes akkor, ha egy vállalat erre egy ideológiai elv – a szélsőségesnek mondható balliberális politikai szemlélet – mentén történik.

A történelem ismétli önmagát, ugyanis szinte napra pontosan három éve likvidálta a Google a PestiSrácok.hu YouTube-csatornáját. Úgy, ahogy volt, törölték a több mint hét év alatt feltöltött hétszáz videóanyagunkat – érdemi indoklást akkor sem kaptunk. Tavaly szeptemberben indítottuk útjára a PS TV YouTube-csatornánkat, amely alig két hónap alatt a magyar hírportálok tartalmainak versenyében a legtöbb lejátszást elérő, azaz a legnépszerűbb csatorna lett – az eredményekről többször is beszámoltunk. Talán ez szúrhatta a szemét a Bíró Pál vezérigazgató által szerződtetett magyar cenzorcsapatnak, amely ismét egy transzparensen működő, a magyar és uniós médiaszabályozásnak magát teljes mértékben alávető konzervatív csatornát törölt, miközben az olyan szélsőbaloldali és zavaros tulajdonosi hátterű, a nemzetközi antifa terrorszervezetekkel is kapcsolatba hozható műhelyek, mint például a Partizán, zavartalanul oszthatják a videóikat.

Szerencsére a három évvel ezelőtti merényletből okulva, az Antenna Hungáriának köszönhetően hazai videószerveren is elérhetőek az anyagaink, ezért kérjük, továbbra is keressék a megszokott videóműsorainkat a PestiSrácok.hu címoldalán és a PS TV rovatunkban! De nem mehetünk el a szólásszabadság és a magyar alaptörvény elleni újabb támadás mellett, hiszen a Google az egyoldalú és önkényes döntésével ismét a szólásszabadság intézményét korlátozza Magyarországon, jelentősen szűkítve a konzervatív-patrióta vélemények terjesztési lehetőségét a neten.

Bíró Pál, a Google magyarországi vezérigazgatója, akit a Marketing&Media szaklap 2022 legbefolyásosabb digitális szakemberévé választott (igaz, nem került túl jó társaságba, hiszen a második helyezett Gulyás Márton szélsőbaloldali youtuber lett)
PestiSracok facebook image

Nem árulják el, hogy ki és mit sértett meg

A PestiSrácok.hu social media stratégiai koordinátora, Varga Ádám elmondta: egy héttel ezelőtt érkezett egy figyelmeztetés a YouTube-tól, hogy megsértettük egy, két-három héttel ezelőtti videónkkal a közösségi elveket, ezért azt törölték, de ez korlátozással nem jár. A figyelmeztetés három hónapig van érvényben, és most (két héttel az incidens után) egy másik Hobbista-videó miatt egy hetes tiltást is kaptunk, ami azt jelenti, hogy a csatorna megmarad, új tartalmat viszont nem tudunk közzétenni.

Varga Ádám természetesen nem hagyta annyiban a dolgot, és a tiltás ellen fellebbezett a videómegosztónál, de körülbelül három perc múlva érkezett is a válasz arról, hogy elutasítják a kérelmét. Ez azért érdekes, mert általában három nap szokott lenni a válaszadás. Varga Ádám ekkor az ügyfélszolgálathoz fordult annak érdekében, hogy legalább kiderüljön, hogy a videó melyik részét ítélték meg gyűlöletkeltőnek, de nem kapott erre választ azzal a magyarázattal, hogy ők így védik a tartalomkészítőket. Így tehát nem tudjuk, hogy milyen hibát ne kövessünk el a jövőben. Ugyanis az is lehet, hogy egy olyan videót játszottunk be az egyik műsorba, ami önmagában sérti az alapelveket. Varga Ádám szerint innentől kezdve

Jóllehet magáncég, és azt csinál, amit akar, de egy ilyen monopolhelyzetben lévő vállalat nem teheti meg, hogy indoklás nélkül töröl vagy korlátoz híroldalakat, durván beleavatkozva a hazai médiaviszonyokba.

Az ominózus Hardcore Hobbista videó, amit töröltek a YouTube-ról, itt nézhető meg, ugyanis az oldalunkon változatlanul fent van. Mi nem találtunk benne olyan részt, amely kimerítené az érvényes jogszabályok rendelkezéseit, vagy akár a Google gyűlöletbeszéd tilalmára vonatkozó előírásait.

Rengeteg nézőt veszíthetünk el

A korlátozás eredményeképpen a PS TV rengeteg nézőt veszíthet el, ugyanis a havi nézettségünk (a lejátszások száma) hárommillió körül mozog. Az, hogy egy hétig nem tölthetünk fel új videót, nagyjából nyolcszázezres kiesést jelent, nem beszélve arról, hogy a nézők elszokhatnak a csatornánkról.

– tette hozzá Varga.

Milyen alapon terjeszkedik túl az Alaptörvényen a Google?

Annak érdekében, hogy megtudjuk, milyen vétket követtünk el, a PestiSrácok.hu főszerkesztője levélben fordult a Google és a YouTube magyarországi vezérigazgatójához az ügy tisztázása érdekében. Ebben Huth Gergely emlékeztette Bíró Pált, hogy három évvel ezelőtt a csatornánk törlése miatt a magyar közélet fontos szereplőivel és az olvasó/nézőtáborunkkal a cég székházánál demonstráltunk az igazságtalanság ellen, majd tavaly szeptemberben kísérletet tettünk arra, hogy újra a YouTube platformján legyünk, és pár hónap leforgása alatt a magyarországi hírportálok rangsorában ismét a mi csatornánk lett a legnézettebb.

Szinte pontosan három éve, 2000. február 19-én tüntettünk a Google brutális cenzúrája ellen. Forrás: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Majd arra kérte Bírót, hogy segítsen kideríteni, hogy miért korlátoznak most mégis minket. Továbbá felhívta a vezérigazgató figyelmét arra, hogy

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője az Alaptörvény díszkiadásával a Google elleni, három évvel ezelőtti tüntetésen. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Államok és törvények felett állnak

Az újabb ellehetetlenítésünkkel kapcsolatban megkerestük a Századvég jogi szakértőjét, aki elmondta, hogy nem szabadna önkényesen megfosztani az olvasókat a közéleti tartalmaktól. Ifj. Lomnici Zoltán kiemelte, hogy ez különösen sérelmes akkor, ha ez egy ideológia mentén történik. Kiemelte:

Felhívta továbbá a figyelmet, hogy rendszeresen előfordul, hogy az álhírek elleni küzdelem jegyében komplett fiókokat is törölnek.

– fűzte hozzá. Ifj. Lomnici emlékeztetett, hogy a közösségi cenzúra eszközrendszerével a jobboldali véleményformálóknak nap mint nap szembe kell nézniük, és ami pedig rendkívül aggályos, hogy ezzel a platformok tulajdonosai képesek szuverén tagállamok választási kampányába is beleszólni.

Ifj. Lomnici Zoltán. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Nem hagyhatjuk ennyiben!

A kiszolgáltatottságot viszont nagyon jó lenne magunk mögött tudni. A szakember szerint

Amíg viszont nem születik uniós szabályozási rendszer, addig a tagállamoknak maguknak kell megoldani a feladványt. Fontos tudni azonban azt is, hogy az európai országok alkotmányos kultúrája és médiaszabályozása más és más, ezért célszerű lenne ifj. Lomnici szerint tagállami hatáskörben megoldani a szabályozást. Úgy fogalmazott:

Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 1-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 2-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 3-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 4-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 5-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 6-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 7-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 8-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 9-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 10-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 11-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 13-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 17-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 18-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 19-HPGy
google tüntetés hpgy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 20-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 21-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 23-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 24-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 25-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 26-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 27-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 28-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 29-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 31-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 32-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 34-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 35-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 36-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 37-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 38-HPGy
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért ! 39-HPGy

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.