lezárás
Ez a vírus nincs: Tibi atya nyit, ellenzék felkészül
Európa-szerte erősödnek a nyitási mozgalmak. Egyre türelmetlenebbek vagyunk, a bezártság kikezdi jámborságunkat. Nem csoda, hogy tele a hócipőnk azzal, hogy az Európai Bizottság trehány módon sáfárkodik a vakcinabeszerzéssel, tarthatnánk már előrébb is, de továbbra sem mehetünk edzőterembe, moziba, színházba tapsolni vagy esténként vacsorázni. Nálunk is vannak – többé-kevésbé jogosan – nyugalmát vesztett tiltakozók, csak nekünk jutott egy olyan ellenzék is mellé, amelynek részegységei gátlástalan módon tolakodva szeretnének hasznot húzni mások bajából. Habár az utca most még halk és szervezetlen, Alinsky és Popovic hazai tanítványai még nem nyúltak a tiltakozó civilek hóna alá, ám Ujhelyi István és Fekete-Győr András már egymás elől happolná el a politikai lehetőséget. Ahogy Gyurcsányék sem restek beszállni a „ki akart itt először nyitni?” gátlástalan versenybe. Új politikai erővonal van kialakulóban: felelős kormány áll az egymással is könyöklő, felelőtlen ellenzékkel és az ismét kampányoló „Tibi atya” blogteammel szemben. Ajánljuk még
Negyvenöt percnyi rövidzárlat után nagyon kevés esélye maradt a Fradinak – Labdarúgó BL-selejtező: Ferencváros–Qarabag 1–3 (1–0)
Varga Barnabás gyönyörű góljára a második félidőben hárommal válaszoltak az azeriek, amellyel megnyugtató előnnyel várhatják a visszavágót. Megszakadt a győzelmi sorozat: kikapott Ajkán a Honvéd
A kispestiek idegeit most nemcsak az eredmény és a mutatott játék bosszanthatta. Magyar–Foci–Túra – II. rész: A régi sikerek messze vannak, de idén felfelé törne a Loki (exkluzív)
A magyar élvonal csapatait bemutató riportsorozatunk következő részében a Debrecen mérkőzésére látogattunk ki. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.