libe bizottság
Bosszúra készülnek Brüsszelben a magyarországi választás végeredménye miatt
A választások után is folytatódik – sőt egyes vélemények szerint tovább durvul majd – a Magyarországgal kapcsolatos vita Brüsszelben. Még mindig téma az úgynevezett 7-es cikk szerinti eljárás, amit sokan az unió atomfegyvereként emlegetnek. A magyar jogállamiságról szóló jelentést csütörtökön tárgyalja az Európai Parlament LIBE bizottsága. A Fidesz frakcióvezetője szerint bosszúra készülnek Brüsszelben – írta a Híradó.huSpanyol szocialista EP képviselő szerint szégyen, hogy az EB gyengesége miatt nem sikerült elfogadni a migrációs törvénycsomagot
Az Európai Parlamentnek 13-14 hónapja van hátra mostani mandátumából, ami miatt sokan attól tartanak, hogy a napirenden lévő nagy migrációs törvénycsomag, amely hét különböző javaslatból áll, nem megy át ennyi idő alatt, és ráhagyományozódik az európai választások utáni következő parlamentre. Egy spanyol szocialista EP-képviselő szerint a probléma a tagállamoknál, illetve az Európai Tanácsban keresendő, valamint a gyönge Európai Bizottságban, amely nem volt képes áterőltetni a maga javaslatát. Juan Fernando Lopez Aguilar az M1-nek adott exkluzív interjúban ezt a gyengeséget, tehetetlenséget szégyennek nevezte.Az unió mindenáron le akarja tolni a migránsokat a magyarok torkán - Összefoglaló Brüsszelből, magyar képviselőkkel (PS-videó!)
Lehet, hogy itthon sokan már legyintenek, ha azt hallják, küzdeni kell a kötelező betelepítés ellen, hiszen szemlátomást nincs probléma, azt már két éve megoldotta a magyar kormány. Brüsszelből a kép messze nem ennyire pozitív és megnyugtató. Az Európai Parlamentben napi szinten téma a menekült- és migránskérdés. Ülésről ülésre, bizottságról bizottságra születnek az újabb javaslatok, amelyek könnyítenék a bevándorlást, és még további jogokkal ruháznák fel a migránsokat. A LIBE-bizottság liberális politikusai már menekült vízumot követelnek és azt, hogy egyáltalán ne lehessen kitoloncolni, visszaküldeni saját hazájukba az illegális bevándorlókat. Természetesen, mivel közelednek az európai parlamenti választások, azonnali szavazati jogot is adnának minden bevándorlónak. Ellenben Kelet- és Közép-Európa országai, így Magyarország is úgy látja, hogy fordítva ülnek Brüsszelben azon a bizonyos lovon. Ahelyett, hogy a migráció megállításának lehetőségét keresnék, továbbá azt, hogyan segítenek helyben a háború és szegénység elől menekülőknek, vagy arról tárgyalnának, hogyan segíthetik a hazájukat újjáépíteni és élhetővé tenni a menekülők millióinak, sokan csak a gazdasági érdeküket tarják szem előtt (olcsó munkaerő).Német képviselő: A magyar migrációs politika követendő, az uniós „eszeveszett őrültség” (PS-videó!)
Durván összecsaptak az álláspontok a befogadás és a kötelező betelepítés kérdésében az ENSZ menekültügyi globális javaslatcsomagjának parlamentközi vitanapján Brüsszelben. A LIBE-bizottság oszlopos liberálisai tovább fokozták hajmeresztő elképzeléseiket és persze a vádakat is, s ezeket azon országok fejéhez vágták, amelyek nem hajlandóak velük egyetérteni és mindenkit válogatás nélkül behívni Európába. A magyar kiállás az ENSZ globális megoldásterve kapcsán is határozott. Ragaszkodunk ahhoz, hogy a tagállamok szuverén döntése legyen az, kikkel akarnak együtt élni. A magyar álláspontot Csenger-Zalán Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a külügyi bizottság alelnöke tolmácsolta, amiért kapott hideget-meleget.Felszámolt demokrácia, pusztapopulizmus és gyűlöletkampány – Megint minket szidnak Brüsszelben (PS-videó)
Ismételten legalább fél napra elegendő témát szolgáltattunk az Európai Unió liberális, baloldali politikusainak Brüsszelben. Kedden előbb a Schengenről szóló LIBE bizottsági meghallgatáson, majd az Európai Szocialisták által szervezett kerekasztal-beszélgetésen szapulták a magyar kormányzati politikát. Az elhangzott vádakban nincs túl sok újdonság. Mi más is lehetne a fő téma, ha hazánkról van szó, mint az, hogy elutasítjuk a betelepítést, a menekültek elosztását, az NGO-kat a migráció szervezésével vádoljuk és mindent rákenünk Sorosra. Egy Stephan Ovzsáth nevű német újságíró egyórás előadásban festette meg a rendkívül népszerű de démoni miniszterelnököt, aki a nemzetmentő hős szerepében tetszeleg, eltörölte a sajtószabadságot, és darabokra zúzta a demokráciát. Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő, aki az előadást a német tévéssel leszervezte, ezt teljesen természetesnek tartja, hiszen – ahogy mondta – az olyan diktátorok, mint egy Kim Dzsong Un, egy Hitler, egy Sztálin vagy egy Orbán Viktor, baromira népszerűek. Orbán ráadásul bebetonozta a hatalmát, ma már a többpártrendszer is csak látszat Magyarországon. Értik ugye? Kvázi az ellenzéki pártok széteséséről és sikertelenségéről is Orbán Viktor tehet.Brüsszel útmutatót tett közzé a migránsok integrációjának segítésére
Az integráció a priortiás a következő években – erről beszélt ma az unió migrációs politikáért felelős biztosa. A befogadás elősegítésére egy útmutatót is kiadott az Európai Bizottság. Ebben azt írják le a tagállamoknak, hogyan használják fel az uniós pénzeket a bevándorlók integrációjának elősegítésére. Közben a legális migrációról tanácskoztak ma az Európai Parlamentben. Magyar részről Dunai Mónika, a Fidesz képviselője vett részt a tanácskozáson – hangzott el az M1 Híradójában.Illiberális liberálisok - Így siránkoztak Brüsszelben Soros civiljei (PS-videó!)
Homofób, rasszista, gyűlölködő és gyűlöletkeltő, kirekesztő, intoleráns - néhány kifejezés azok közül, amelyekkel egymásra licitálva sorozták Magyarországot és a magyar politikát a Soros György által támogatott civil szervezetek képviselői és a milliárdos által patronált liberális képviselők az Európai Parlamentben (EP). A LIBE-bizottság tagjai által vezetett meghallgatások konklúziója és üzenete, hogy Magyarország a demokrácia és az egységes Európa ellensége, amiért nem hajlandó befogadni migránsokat és arra kötelezi a civil szervezeteket, hogy átlátható legyen a gazdálkodásuk, és tüntessék fel, ha jelentős összegű külföldi támogatást kapnak. Szerintük a magyar politika egy fertőző betegség, amit bizonyít, hogy már Lengyelország és Horvátország demokráciája is beteg lett. Az orvosság pedig maga a liberalizmus. Schöpflin György fideszes EP-képviselő a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, hazánk ellenfelei már a választásokra hangolnak, ugyanis Soros György civiljei által kívánja kivenni részét a kampányból. Schöpflin szerint a liberálisok úgy gondolják, csak ők képviselik a demokráciát, pedig amit ők képviselnek, az a liberalizmus illiberalizmusa.Szijjártó: A Magyarország ellen zajló boszorkányüldözés része volt a LIBE meghallgatás
Ha a magyar kormány nem ilyen politikát vinne a bevándorlás tekintetében, akkor nem került volna sor az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki meghallgatására - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.Kormánypártok: nyomásgyakorlás és zsarolás kezdődött Magyarországgal szemben
A kormánypártok szerint példátlan nyomásgyakorlás és zsarolás kezdődött az országgal szemben az Európai Unióban azért, mert Magyarország útjában áll a Soros-tervnek - erről Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője beszélt szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még

















