lmbtq
Skót duda – Kiderült, Új-Zélandon fontosabb az adóbevétel, mint az emberek egészsége (VIDEÓ!)
Mi más lenne fontosabb most Angliában, mint az, hogy végre kimondja a londoni legfelsőbb bíróság, hogy igenis le lehet vágni egy 17 éves lánynak a melleit, ha ő vagy a szülei ezt szeretnék. Úgy tűnik, valóban változik a világ, hiszen a mi tinédzserkorunkban egy lány inkább arról álmodozott, hogy kinőjenek a mellei, de már ez sincs így. Erről is beszélgettünk az e heti Skót dudában, de szó volt a BBC riporterének az ökolábnyomáról is, hiszen ő úgy beszél a környezetvédelem fontosságáról, hogy körberepüli a világot, ami minden, csak nem környezetbarát program. Végül lerántjuk a leplet Új-Zélandról, ahol nagy tervek voltak arra, hogy egyszer és mindenkorra kiirtsák az emberek életéből a dohányzást, de kiderült, hogy így sok adótól esik el az ország. Füstöljön hát, aki akar, nehogy a büdzsé apadjon.Josep Borrell: a civil társadalom elfojtását jelenti a nemzetközi LMBT-mozgalom oroszországi betiltása
A szexuális kisebbségek, valamint a civil társadalom és az emberi jogok bátor védelmezőinek elfojtását jelenti, hogy az orosz legfelsőbb bíróság szélsőséges szervezetnek minősítette és betiltotta Oroszországban a nemzetközi LMBT társadalmi mozgalmat – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője pénteken. Josep Borrell közleményében kiemelte: az Európai Unió határozottan elítéli az orosz legfelsőbb bíróság csütörtöki döntését.Megvan a tökéletes recept: így nevelhetsz pedo-eledelt a saját gyermekedből – The Fair Right (videó)
A Vice kanadai–amerikai magazin riportotkészített egy Nebraskában élő hat éves kisfiúról, aki a legfiatalabb drag queennek számít a környéken – írja a Vasarnap.hu. A riport az objektivitás teljes hiányában népszerűsíti a szülei által kihasznált gyerek történetét, és egyfajta követendő példaként, játékként mutatja azt be. Az említett videót az internet népe darabokra szedte. A nézők nemtetszésüket kifejezve rongyosra nyomkodták a dislike gombot és több ezer negatív kommentet írtak a videó alá. Természetesen még így is volt 1700 ember, akik szerint ez egy csodálatos jelenség. Reméljük, őket hamarosan meglátogatja valamelyik hatóság. A riport szerint a kisfiú négy éves korában állt elő az ötlettel, hogy ő drag queen akar lenni, a mi videónkból viszont más derül ki. Nézzétek meg (amíg még elérhető)!A neved vagy a bőrszíned a fontosabb? – The Right Brothers
Mi a rasszizmus? Mi az, amit egy ember saját magával kapcsolatban a legfontosabbnak tart? Fontos kérdések ezek. És azért beszélgettünk erről most, mert van egy új, gyerekeknek szóló könyv, ami elmagyarázza, hogy a bőrszín az ember első számú ismertető jele, ami a név a vallás, a hivatás előtt a legfontosabb, amit el kell mondani valakinek, akivel először találkozol. De jól van ez így? Kit érdekel egyáltalán az, hogy ki milyen színű? Majdnem megfejettük a választ, de kitértünk arra is, hogy mi a helyzet az új argentin elnökkel, aki rájött arra, hogy hogyan lehet a 30 év alattiak szavazatát megszerezni.Kövér László: A társadalmunk egyik legnagyobb destabilizációs veszélye a nemi identitás elleni terrorizmus
Idegen jövő fenyegeti Európát, olyan jövő, amely idegen mindazon értékektől, amelyek földrészünket az elmúlt kétezer esztendőben éltették, és a világ élvonalába helyezték - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Európai uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) konferenciáján pénteken Budapesten.Modern oktatás – paródia vagy jóslat? – The Fair Right (videó)
A mai videó a nyugati oktatás helyzetét mutatja be egy tanár és egy diák fiktív párbeszédén keresztül. A videóban a tanár egy különleges kihívás elé állítja a diákot, és azt kéri tőle, csavarjon össze két anyacsavart, a diák pedig érvek garmadáját sorakoztatja fel az abszurd feladat ellen. A humorral átszőtt interakció mélyebb mondanivalót hordoz magában, ugyanis a videó implicit módon kritizálja a nyugati oktatás egy fontos részét. Nem ritka ugyanis, hogy a tanárok egy bizonyos ideológia mentén, emberjogi köntösbe bújtatott politikai indoktrinációt folytatnak az iskolákban. A Politikai Hobbista rendszeresen mutat be ilyen eseteket. Magyarországon ez az oktatási modell még nem terjedt el, de egyesek mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez az állapot megváltozzon – teszik mindezt a tolerancia szivárványos köntösébe burkolózva.Okok, amik miatt egy földönkívüli soha nem szállna le a Földre – The Right Brothers
A világok harca című regény mitológiája szerint a földönkívüliek évtizedek óta figyelték az emberiséget, mielőtt megtámadták volna a Földet. Szerencsére manapság ettől nem kell tartanunk, hiszen az a valamirevaló földönkívüli, aki a bóbitáival idetekint, az egy életre lemond arról a szándékáról, hogy valaha is megvesse csápjait ezen az égitesten. És nemcsak a transzneműek miatt. Képzeljük el, hogy Joe Bidennel kellene tárgyalniuk. De rengeteg oka van még annak, hogy miért neveznének minket "hulladék típusú" találkozásnak.Izraelt támadja az Antifa és az LMBTQ-mozgalom is
A Magyar Nemzet összeállítást készített a hétvégi palesztinbarát tüntetésekről, amelyeket Londonban, Rómában, Melbourne-ben, Berlinben, Isztambulban és New Yorkban tartottak. A demonstrációk új fejleménye, hogy az LMBTQ-közösségek mellett az Antifa is elkezdte támogatni az Izrael-ellenes tüntetéseket.Sok a gyanús körülmény – Nehéz elhinni, hogy Bagdy Emőke fia véletlen áldozat lett volna
Mint korábban lapunk is megírta, az egyesült államokbeli Phoenixben brutálisan meggyilkolták a közismert magyar pszichológus, Prof. Dr. Bagdy Emőke fiát. Az 53 éves teológust édesanyja állítása szerint nyereségvágyból gyilkolták meg. Az elkövető egy 18 éves afroamerikai férfi, aki két hete volt szabadlábon. A történtekről az áldozat ikertestvére a Blikknek nyilatkozott. Császár-Nagy Noémi, Zsolt ikertestvére elmondta: a tettes vallomása „egy többszörösen visszaeső, éppen próbaidőre kiengedett, már másokat is bántalmazó ember hazugságait tartalmazza, nincs összefüggésben a tényekkel”. Hoppál Péter kormánybiztos úgy fogalmazott: nehéz elhinni, hogy Bagdy Emőke teológus fia csak véletlen áldozat volt.Ajánljuk még

















