lmbtq
Varga Judit szerint kibújt a szög a zsákból: az fáj az EU-nak, hogy tilos az LMBTQ-propaganda az iskolákban
Csak kibújt a szög a zsákból – írja Varga Judit, aki közösségi oldalán reagált arra, hogy a válságidőszak utáni helyreállítás helyett az egész unió az igazán fontos dolgokkal törődik. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete ugyanis honlapján közölte: több kötelezettségszegési eljárást is indít Magyarország és Lengyelország ellen „az esélyegyenlőség és az alapvető jogok védelmében”.Politikai Hobbista – Ki kell tiltani Soros ügynökeit a hazai sportlétesítményekből! (Videó!)
A Pesti TV Politikai Hobbista nevű műsorának hétfő esti adásában az erőszakosan terjesztett LMBTQ- propaganda mellett az UEFA vérlázítóan elfogult döntéseit is kielemezték. A műsor résztvevői megállapították, hogy a Puskás Stadion három meccses bezárása Soros György számlájára írható, akinek ügynökeit fel kell ismerni és ki kell tiltani minden magyarországi sportlétesítményből, hiszen mérhetetlenül nagy károkat okoztak hazánknak.A magyar iskolák nem kíváncsiak a melegpropagandára
Óriási, nemzetközi hisztikampányba kezdett a baloldal a gyermekvédelmi törvény elfogadása óta. Mint ismert, ez az a törvény, ami nem engedi be az LMBTQ-propagandát az iskolákba. Amire egyébként az iskolák maguktól sem vevők. Erről beszélt az egyik legrégebb óta működő érzékenyítő program, a Melegség és elfogadás trénere az RTL Híradójának, mivel évente legfeljebb 40-50 iskolában kérik, hogy érzékenyítő foglalkozásokat tartsanak.A helyreállítási terv gáncsolásával kényszerítené az EU meghátrálásra Magyarországot az LMBTQ-vitában
Nem csillapodik az LMBTQ-vita Brüsszelben, ezúttal a magyar helyreállítási tervet gáncsolja ideológiai alapon a Bizottság, miután a pedofilellenes törvény miatt ismét támadásba lendült hazánk ellen a liberális propagandagépezet. A Miniszterelnökség hétfő délutáni közleménye szerint ugyan folyamatosak a tárgyalások Magyarország és az Európai Bizottság között a magyar helyreállítási terv elfogadásáról, a tárgyalások pedig már közel voltak a lezáráshoz, ugyanakkor a gyermekvédelmi törvény elfogadását követően a Bizottság abszurd követelésekkel állt elő. Az ideológiailag vezérelt politikai támadások nyilvánvalóan lassítják a korábban, szakmai egyeztetések során kialakult terv elfogadását, vagyis nagyon úgy tűnik, hogy Brüsszel újabb ideológiai furkósbotot vett elő a politikai fegyvertárból.Az Európai Parlament perelné is az Európai Bizottságot, ha az nem bünteti a magyarokat
Ennek a hétnek az egyik leghangosabb európai politikai vitája volt a magyarországi gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos vita az európai parlamentben. Baraczka Eszter, a közmédia brüsszeli tudósítója számos vitát végignézett már Brüsszelben, azonban elmondása szerint a magyar gyermekvédelmi törvény kapcsán a megszokottnál hangosabb volt a vita, és nem a konkrétumokra, a tényekre helyezték a hangsúlyt, hanem inkább az érzelmekre és a hangerőre.Gyermekvédelmi törvény – Magyarország ellen fordult az Európai Parlament balliberális többsége
Ötszázhuszonkilenc igennel, százötven ellenszavazattal, tizennégy tartózkodás mellett csütörtökön elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely felszólítja az Európai Bizottságot: indítson jogállamisági mechanizmust Magyarországgal szemben a mellesleg éppen a mai naptól hatályos gyermekvédelmi törvény miatt. A magyar baloldali EP-képviselők már diadalittasan ünnepelnek, amiért megint sikerült meghurcoltatni hazájukat, ráadásul egy olyan példaértékű törvénnyel szemben, amelyet más uniós tagállamok is követni készülnek, hogy hatékonyan megvédhessék a kiszolgáltatott gyermekeket a sérelmükre elkövetett pedofil bűncselekmények és az LMBTQ-mozgalom erőszakosan, nyugaton már oktatási intézményekben is terjesztett propagandájával szemben.Pesti Riporter – Gyermekvédelmi törvény vs. LMBTQ (Videó!)
A Pesti Riporter szerdai műsorában Vincze Emília beszélgetett Pál Marcival, A Szivárványcsaládokért Alapítvány képviselőjével és A Család az család nevű kampány egyik létrehozójával, akivel az egynemű családok örökbefogadásáról és a gyermekvédelmi törvényről is esett szó. Ugyancsak a műsor vendége volt Molnár Dóra közgazdász, politológia-hallgató, akivel arról beszélgetünk, hogy Miley Cyrus egy transznemű nővel egy szexuálisan túlfűtött show-t mutatott be Las Vegasban az amerikai függetlenség napján. Nagyon sok amerikai úgy érzi, hogy az énekesnő ezzel meggyalázta a nemzet legfontosabb ünnepét.Orbán: Brüsszel azt akarja, hogy az LMBTQ-aktivistákat beengedjük az iskolákba és az óvodákba (Videóval!)
Az Európai Parlament és az Európai Bizottság azt akarja, hogy az LMBTQ-aktivistákat beengedjük az iskolákba és az óvodákba – mondta a magyar miniszterelnök csütörtökön, Belgrádban, újságíróknak nyilatkozva.Politikai Hobbista – Ideológiailag szélsőséges gyermekmesék
A gyerekeknek szóló érzékenyítő propagandában mindig vérprofik voltak a németek. A Hobbista direkt egy – finoman szólva – szélsőséges példát (gyermekmesét) választott a 20. század második harmadának elejéről, hiszen a nácik sem véletlenül kezdték el a 4-8 éves gyerekek fejét tömködni az elmebeteg ideológiájukkal és a bugyuta antiszemita képregényeikkel, amiben a zsidók a mérgesgombák voltak az ehető árjafajok között. A felnőttek mindig kevésbé vevők az ilyesmire, ahogy most sem lehet túl sok felnőtt embert meggyőzni arról, hogy a nőknek is lehet kukijuk.Ajánljuk még

















